Komolytalan komolyság

A Marvel mostohagyermekének titulált Thor filmek harmadik része végre olyan filmrendezőhöz került, aki James Gunnhoz (A Galaxis őrzői) hasonlóan szembefordult a megszokott, röghöz kötött képregényhősfilmek hagyományaival. Az említett kreátor az egyedi humorral és kreativitással megáldott Taika Waititi (Hétköznapi vámpírok), aki nagy lelkesedéssel vette kezébe a mennydörgés istenének újabb kalandját, amiért áldjuk is. Kellett nekünk már egy ilyen hatásos, ütős Thor film a csalódást okozó másik kettő mellé.
 
A Schwarzkopf reklámba illő, szőke, hosszú, dús hajú Thor harmadik önálló kalandját feldolgozó film nem a történetével írta be magát a Marvel univerzum emlékezetes alkotásai közé, amely röviden, tömören a következőről szól: Asgardot nagy veszély fenyegeti. Hela, a halál istennője kínt és halált ígér, és a pörölyvető hősünk sem tud mit tenni ellene, hiszen egy másik planétára került, ahol gladiátorként kell megküzdenie a szintén ott ragadt Hulkkal. Összeverbuválódik egy csapat, amely Thorból, Lokiból, egy Valkűrből és Hulkból tevődik össze, hogy szembeszálljanak Helával.
De mi is az, amivel a film emlékezetessé válik? 
A humor az, ami élteti az alkotást. Olykor-olykor úgy érezhetjük, hogy paródia az egész, és nem egy istenekről, mitológiáról, világvégéről, hősökről szóló kalandfilm, de mindenki megnyugodhat, Waititi az utolsó pillanatban mindig visszarántja a humorgyeplőt, hogy komolyan tudjuk venni Thor  újabb kalandját.
 
A Ragnaröknek két fő helyszíne van. Az egyik Asgard, amely pompás, királyi, szemet gyönyörködtető, míg a másik, ami a Sakaar nevet viseli, a szürrealizmust képviseli urával (Jeff Goldblum) egyetemben.
Hozzá hasonlóan a film főhősei is remekül adják karakterüket, amelyből kiemelkedik a címszereplő, Thor, aki végre nem csak egy kigyúrt, sármos, pörölyétől függő hős, hanem remek humorista is. Képes arra, hogy elvigye a filmet a hátán, és nem adja át a második rész mintájára ezt a szerepet Lokinak, aki a Marvel legkedveltebb ellenlábasa. Ő most kissé háttérbe szorult, de teszi azt, ami tőle várható.
De nem mehetünk el szó nélkül Hulk mellett sem, akinek jóval több szerep jut, mint amihez hozzászoktunk, és Thorral kiváló párost alkotnak.
Pozitív női főhősünk, a valkűrként tündöklő Tessa Thompson lubickol a szerepében. Ellentmondásos karaktere olyan, mint maga a film rendezője, aki bevállalt egy kis szerepet Korg képében.
A film antagonistája azonban kissé csalódást keltő, de ennek oka abban rejlik, hogy Waititi kevés játékidőt tartogatott neki, pedig a kétszeres Oscar-díjas színésznő, Cate Blanchett tobzódik a gonosz Hela szerepében.
Fontos a zenei aláfestést is megemlítenünk, ami megadta a kellő hangulatot a jelenetekhez, ami nagyban hajaz A Galaxis őrzői atmoszféráját, ami szintén emel a film értékén.
 
Részemről is nagy várakozás előzte meg a Thor: Ragnarök című filmet. Minden előzetest, tv spotot láttam nem egyszer, de még így is tudott pluszt adni. Azt kell, hogy mondjam, a Thor univerzum legjobb darabja lett Waititi alkotása, aki kisrealista humorával, egyedi rendezői hangjával színt vitt a skandináv mitológia legismertebb istenének történetébe. Komolytalanul komolyan vette a filmet, ami jól áll neki.
 
 Persze, megvannak a maga hibái az alkotásnak, viseli a Marvel filmek egyes betegségeit és néhol érződik, hogy többet is ki lehetett volna hozni belőle, de mégis az idei szuperhős filmek egyik legjobbika. Végre a címszereplőn van a hangsúly. Illetve megjegyzendő, hogy ez a film az, ami a mennydörgés istenének történetét eljuttatja a 2018 tavaszán érkező Bosszúállók - Végtelen háború küszöbéig.