Komfortos nosztalgia, avagy a Damjanich kollégium rövid története

 

Aki lakott már a Damjanichban, tudja, hogy mit jelent a komfortos nosztalgia érzése, a többiek pedig kénytelenek elképzelni. A kollégium története nem tekint vissza sok évtizedes múltra, de az épület maga bőven tud mesélni a szocializmusról. A kolit majdnem bezárták az idén, de szerencsére nem került lakat az ajtajaira, nekünk pedig remek alkalmat adott, hogy a történetéről beszélgessünk egy kicsit.

Kresák Gergelynek, az orvostudományi kar ügyvivő szakértőjének, volt kollégiumi osztályvezetőnek, valamint Szabó Gábornak, az orvostudományi kar pályázati osztályának ügyvivő szakértőjének közös beszámolója alapján minden szempontból bejártuk az épületet. A ház a ’60-as évek elején épült, és az MSZMP pártépületéül szolgált. A raktára még ma is tartogat olyan kincseket, melyeket a szocializmus hagyott hátra, így a szemfüles kollégista találhat akkori címkével ellátott étkészletet vagy széket a konyhákban. Színészek és párttagok is megfordultak ekkor is az épületben (talán maga Kádár János is), melyről még ma is keringenek legendák az ott lakók között.

Az épületet 1985-ben vette át a PTE, személyzetét megtartotta, és továbbra is alkalmazta. 1991-1995 között még mindig vendégházként funkcionált az épület, és 2003-ban merült csak fel először, hogy kollégiummá kellene alakítani azt. Így az akkori 100 fős épületből 150-fős lett, és a kényelmes 1-2 ágyas szobák még egy ággyal gyarapodtak. 2008-ban végül központi irányítás alá vették a kollégiumot, és Marika nénit, a sokat tapasztalt gondnokot nyugdíjazták.

Azóta a kollégium teljes kihasználtsággal és nyereségesen működik, ami az egyetem többi kollégiumához képest egyedülálló. Fenyő nyílászárók, tágas szobák, családias hangulat és alacsonyabb kollégiumi díj: a komfortra nincs panasz. A rendelkezésre álló összegből minden évben a felújítanak valamit, így a csatornázás és a fűtéskorszerűsítés is megvalósult. A folyamatosan növekvő igényeknek megfelelően idővel lett edzőterem, fotólabor és társalgó is. A konyha is közös, mindenki köszön mindenkinek, és a portások is ismerik az ott lakókat. Lényegében egy nagyra nőtt család éldegél a Boszorkány Kollégium és a volt Művészeti Kar között meghúzódó, aprócskának épületben.

Hogy némiképp kikerüljünk a giccses hangulatból, elég, ha összehasonlítjuk a Damjanichot más, új építésű kollégiumokkal. Hideg fényű folyosók, fehér falak, műanyag és szürke nyílászárók, legószerű panelekből felépített fürdők, közösségi terektől mentes emeletek… és még sorolhatnánk az ellentéteket. Nemhogy mindenkit, még a szomszédjait sem ismeri az ember. Ezeket átgondolva talán nem bűn a Damjanichra a nyugalom nosztalgikus szigeteként gondolni, amely a pletykákkal ellentétben még mindig biztos pontként várja az oda visszatérőket.

A kollégium bezárásának pontos okáról és történéseiről az EHÖK-öt is megkérdeztük, amire Pintér Mihálytól kaptunk választ. A nagy felújítási láz miatt a kollégiumok időszakos bezárásai visszaszorították a kollégiumi elhelyezésre pályázók számát, így hiába álltak már tavaly szeptembertől rendelkezésre a megújult Jakabhegyi és Szántó kollégiumok is, a hallgatók csak 80%-osan töltötték fel a szabad helyeket.

Az amúgy is veszteséges kollégiumok még kevesebb bevételt hoztak, így az egyetem vezetősége arra jutott, hogy a legkisebb kollégiumot kell bezárni ahhoz, hogy az arányszámok növekedjenek. Az EHÖK igyekezett kompromisszumot kötni ennek érdekében, így például a kollégiumi díjak nem emelkedtek a tavalyi évhez képest, minden áron az egyensúly megtartására törekedtek a hallgatóság és az egyetem vezetősége között.

Mivel az idei évre mindenki számára világossá vált, hogy az új kollégiumok valóban jók és használhatóak, túljelentkezést hozott a nyár, és a minél nagyobb igényeket figyelembe vevő bizottság mégis a Damjanich kollégium nyitva tartása mellett maradt.