Képek egy hallgatag, hallgatók nélküli campusról

Elhagyatott. Röviden így jellemezhetőek karunk épületei, amelyek még hasonlót sem láttak, mióta az 1920-as években beköltöztek elődeink. Kevésbé ismert tény ugyanis, hogy az egyetemi bölcsészoktatás még a második világháború alatt sem állt le, igaz, egy időre a kar Szegedre és részben Kolozsvárra települt. Cikkünk ezért kordokumentumként is felfogható, megörökítve a BTK egy olyan – remélhetőleg hamarosan lezáruló – időszakát, amikor túlzás nélkül csak hálni járt belé az egyetemi lélek. A következőkben felidézzük a kar pár ikonikusabb pontját, szigorúan hallgatómentes képekkel, melyekről bántóan süt az általunk hagyott rendezett káosz hiánya.

 

Noha a kapu nyitva, mégis kihalt minden. Azon ritka alkalmak egyike, amikor hallgatók elgázolása nélkül bejuthatna egy mentő.

 

Jelentjük, a fotocellás főbejárat ismét üzemel! :)

 

Az aula még gyanúsan katonás, remélhetőleg már nem sokáig.

 

Itt most a látszat csal, ugyanis a könyvtár már egy ideje kinyitott. Azonban a háttérben megbújó mágneses írótábla tanúskodik a megszakadt hallgatói szófolyamról.

 

Nyugatabbra a helyzet változatlan.

 

Továbbra is...

 

A természet nem vádolható tétlenséggel, hamarosan pedig gyönyörű őszi tájban üthetjük el óráinkat.

 

A szépen karbantartott, semmibe vesző sportpálya.

 

Tiszta időben messzire elláthatunk.

 

Egyedül a D épület előtt parkoló kocsi árulkodik arról, hogy valahol egyetemi dolgozók járnak.

 

Rejtett ösvényen.

 

A díszterem borús jövő elé tekinthet, egy ideig biztos nem lesznek nagyobb ünnepségek.

 

A magyar–földrajz szakhoz kalandos út vezet.

 

A folyosók növényei sem pusztultak el, törődő kezeknek köszönhetően.

 

Üdv újra!