Karácsonyi kisokos

Amikor az évnek a téli szakaszába lépünk, hirtelen minden, de tényleg minden, elkezd a karácsony körül forogni. A boltokban megjelennek a Télapóra szánt (vagy Húsvétról maradt nyúlnak kinéző) ajándékok, édességek, a karácsonyi díszek és a tévében a „Le ne maradjon a hihetetlenül kedvező karácsonyi ajánlatunkról” típusú reklámok. Sajnos az utóbbi években divatot csináltunk az ünnepből és a minőség helyett a mennyiség került előtérbe. Ráadásul, aki nem bizonyítja legalább egy közösségi oldalon, hogy mennyire boldog, az nem is lehet teljesen az. Azért, hogy egy kis meghittség és szeretet visszabújjon a fenyőfa alá, elrepülünk a messzi Betlehembe és felelevenítjük honnan ered az év egyik legszebb ünnepe és milyen érdekes szokások fűződnek hozzá.

A történet röviden Gábriel arkangyallal (Isten hírvivőinek egyike) kezdődik, aki megjelenik Mária előtt és tudtára adja, hogy rövidesen gyermeke fog születni, kinek apja nem más, mint az Úr. Ezután veszi feleségül József, akivel a Jeruzsálemhez közeli Betlehembe mennek, hogy elkerüljenek egy népszámlálást. Szállás híján egy istállóban húzódnak meg. Itt születik meg a kis Jézus.

Az ünnepet a negyedik században vezették be Rómában annak érdekében, hogy megszilárdítsák a niceai zsinat alaptételét, miszerint Jézus Isten és ember egy személyben. A nap kiválasztásában voltak viták, egyesek szerint november 25-én, mások szerint január 6-án született valójában a kisded. Végül egy pogány ünnep (Sol Invictus) ellensúlyozására a december 25-ben egyeztek meg és bevezették a Sol Salutist, vagyis a karácsony ünnepét. A közkeletű név egyébként a szláv eredetű korcsun szóból ered. Ez átlépőt jelent, amivel az új évre utalnak.

Az évek során számtalan szokás alakult ki az ünnepek kapcsán. Ilyen például az almaszeletelés, amikor egy almát annyi részre vágnak, ahányan vannak a családban ez jelképezte az összetartást és az ostyahordás, amikor iskolások ostyát osztogatnak a családoknak, amit szenteste mézzel vagy fokhagymával fogyasztanak el. A gyerekek mendikélni jártak, vagyis kisebb csoportokban házról-házra karácsonyi dalokat énekeltek ajándék fejében. A családfő pedig vacsora előtt az udvaron a levegőbe lőtt a puskájával, hogy elüldözze a gonoszt. Más háztartásokban az asztal alá magokat szórtak és a morzsákat az állatoknak adták, hogy termékeny és bőséges legyen az új év. A karácsonyfa-állítás viszonylag új, német eredetű szokás, hazánkban csak a huszadik század elején terjedt el, ahogy az ajándékozás is.

Számomra azonban a legszokatlanabb hagyomány az Aprószentek napjához kötődik, melyet december 28-án ünnepelnek. Ez a szokás a Római Birodalomból ered, és arra vezethető vissza, hogy I. Heródes zsidó király parancsára kivégeztek minden két évnél fiatalabb Betlehemben született fiúgyermeket. Ennek apropóján ezen a napon a gyerekeket átküldik a szomszédba, ahol különös módon úgy kívánnak szerencsét és egészséget az új esztendőre, hogy megvesszőzik őket. Valljuk be, nem éppen kedves szokás.

A karácsonyra halmozottan érvényes az „ahány ház, annyi szokás” közmondás, hiszen mindenkinek megvan a maga hagyománya, nemtől, kortól, vallástól függetlenül. Számos országban például nem a Jézuska, hanem a Télapó hozza az ajándékot. Ausztráliában pedig a rénszarvasok helyett kenguruk húzzák a szánt. Ez az ünnep épp attól olyan gyönyörű, hogy mindenhol mások a szokások és kicsit kilépünk a szürke hétköznapok fogságából. Lehet ezt nagy családban, egyedül, barátokkal vagy kiscicákkal körbevéve tenni, a lényeg, hogy karácsony után feltöltődve indulhassunk neki az új esztendőnek.