Jó dolgokról jókat írni – főszerkesztői beköszönő

Mégsem viselhetünk szemellenzőt, és nem írhatunk csak arról, hogy a csatamező felett milyen szép a szivárvány anélkül, hogy az alant kiontott beleket is megemlítenénk. Így a nem túl bonyolult célkitűzés – jó dolgokról jókat írni – rögtön kiegészül azzal, hogy „ha pedig rossz dolgokról kell írnunk, azt legalább tegyük jól”. Várnagy Szabolcs vagyok, az új főszerkesztő.

Mielőtt bármit mondanék az újság alakulásáról, első körben inkább a stábról beszélek. Mert szép dolog, hogy van egy főszerkesztő és egy főszerkesztő-helyettes, akik a cikkek mindenható uraiként megszülik a lap várható tartalmát, és alkalmazzák a terror rózsaszín szövegbuborékjait, hogy a nekik nem tetsző mondatokat kijavíttassák a szerzőkkel, de a mi munkánk csak egy csekély része annak, amit a kezetekben fogtok vagy épp a neten olvastok. Egy egész stáb áll mögöttünk, és ha mi – szívünk nem lévén – maximum a gépezet eszét szolgáltathatjuk, akkor az íróink, fotósaink, grafikusaink azok, akik a lelket adják az újságba, a lapszerkesztőnk pedig őrködik felettünk, hogy a mondatainknak értelme is legyen.

Tehát amíg a stáb a helyén, az újság is megy tovább, én csak a prioritásokat tudom némiképp módosítani, amelynek a konkrét megvalósulását látni fogjátok. Általánosságban szeretném, hogy minden oldalról süssön, hogy bölcsészek vagyunk. Nehéz ezt a bekezdést úgy megírni, hogy ne tűnjön úgy, mintha a Bölcsész Büszkeség Napjának nyitóbeszéde lenne, de elkerülhetetlen, mivel az elmúlt évek során hagytuk magunkat lebecsülni, így a bölcsész önérzetünk sincs a legjobb állapotban. Pedig 2011. van, nincsenek már tarisznyák, mérnöktől és közgazdásztól is vehetsz sajtburgert, a talpraesett BTK-sok pedig tettre készek.

Mi, bölcsészek valójában értelmezni tanulunk, az összes szak összes kurzusán erre megy ki a játék, és ha ehhez hozzáadjuk azt a rengeteg olvasmányt, amely megfordul a kezünk között a félévek során, mindez egy meglehetősen sajátos világlátást eredményez. Innen már csak egy lépés, hogy a tanulóban a két könyv között összepréselt pókmaradványon elmélázva, vagy hajnali háromkor a monitorból felbámulva, esetleg a kocsmaasztal körül a második sörnél fogant világmegváltó ötletet valóra váltsuk.

Mert ötletekből nincs hiány, csak a tettekben szűkölködünk. Álszent hárítás a lehetőségek hiányára fogni bármit, felelősséget kell vállalni a meg nem valósított tervek temetőjének gyarapításáért, és meg kell tenni azt, ami után megkérdőjelezhetetlenné válik a létezésünk fontossága. Vagy a másik esetben feltehetjük a kérdést: kérsz hozzá sültkrumplit is? Produktum nélkül nincs érték, üdv 2011-ben.

Milyen irányban fog haladni az újság? Nem egy bonyolult alapelv, hogy jó dolgokról szülessenek jó írások, hisz rossz dolgokról szóló rossz cikkekből van már elég, ám a jelen helyzetben még itt is kompromisszumot kell kötni. Pedig jobban szeretném, ha az újságírás ismertető, színes-szagos, érdekes dolgokat felvonultató oldalára helyezhetnénk a hangsúlyt. Hisz ez a világ alapvetően tök jó hely, de mégsem viselhetünk szemellenzőt, és nem írhatunk csak arról, hogy a csatamező felett milyen szép a szivárvány anélkül, hogy az alant kiontott beleket is megemlítenénk.

Tehát igyekszünk belőni az arany középutat, hogy legalább jól írjunk a rossz dolgokról, amik elöntenek minket. Nem is tehetnénk másképp, mert nincs annyi lónyugtató a Földön, hogy a szerkesztőségben néha eluralkodó forradalmi hangulatot elcsitítsa, így az önkényesen magunkra vállalt kultúrmissziót is felfüggesztjük néha egy-egy kénsavval átitatott publikáció erejéig. Majd miután ez kikerült a szervezetünkből, visszatérünk a vidámabb témákhoz.