Irány a moziba be! – már fél éves a megújult Uránia

 

Még március végén, egy Rage Against The Machine tribute koncerttel nyitott az újjászületett Uránia. Az új üzemeltetők célja, hogy a korábban a legendás Kino Cafénak is otthont adó mozi a város egyik legnagyobb kulturális központjává váljon. Ez, a sokrétű programfelhozatalt látva, nem is tűnik olyan távolinak.

A Weichinger Károly által tervezett Bauhaus stílusú épületet 1936 szeptemberében adták át, így az Uránia a város második legrégebbi mozija (ugyanis az Apolló Mozit 1912-ben nyitották meg). Filmszínházként elsődleges funkciója természetesen az aktuális filmek vetítése volt, általában napi két alkotással: délután gyermekeknek szóló műveket játszottak, míg a késő délutáni, esti időpontokban az aktuális premiereket tekinthette meg a mozgóképre éhes közönség.

Az előtérben működött a Kino Café, mely olyan zenészeknek nyújtott kezet, mint a ma már külföldön is turnézó Psycho Mutants vagy a két éve első buliját itt tartó Space Inhalerz. Tulajdonosváltás miatt a Kino már 2010 júniusában kénytelen volt bezárni. A mozi bő másfél évig bírta még, azonban tavaly novemberben a vetítőgép is végleg leállt.

A mozi üzemeltetésére kiírt pályázatot végül a Fishing on Orfű főszervezője, Kálócz Tamás és a FOO és Rockmaraton szervezőiként, illetve a Szenes Klub vezetőiként is ismert Bokor Zoltán és Schmidt Attila projektje nyerte meg. Kezdő lépésként a megváltozott elsődleges funkcióhoz igazították a hely arculatát. Csak a páholyban hagyták meg a székeket, a nagyteremből mind eltűnt, hogy egy kényelmes, nagy tánctér váltsa fel a korábbi nézőteret, hatalmas színpaddal és pulttal.

A fekete és a piros szín dominanciája a festésben és a bútorokban egyértelműen megadja az alaphangulatot a csendes-beszélgetős és az ittas-pogózós estékhez is. A falakon látható zenészlegendák inspiráló idézetekkel felturbózott plakátjai, illetve a kül- és belterekben is megtalálható Supernem idézetek is nagyban hozzájárulnak a hely rock’n’rollos varázsához.

Programok tekintetében természetesen prioritást élveznek az élőzenei koncertek. Az elmúlt néhány hónapban olyan zenészeket láthatott a közönség az Uránia színpadán, mint a magyar könnyűzene krémjébe tartozó Quimby, Budapest Bár, a „hazai” Punnany Massif vagy éppen örökös francia kedvenceink, a bolondos La Fanfare en Pétard.

A koncertek mellet azonban számos különböző korcsoportot és társaságot érintő programokkal is találkozhatunk a kínálatban. Nívósabb sportesemények kapcsán is számíthatunk az Urániára – a nyáron zajló labdarúgó Európa-bajnokságot óriás vásznon követhettük végig a kinti elviselhetetlen forróság elől a páholyra menekülve. Ősszel a foci szerelmesei bajnokok ligájának mérkőzéseit, míg az amerikai futball hívei az NFL vasárnap éjjeli közvetítéseit követethetik figyelemmel egy igazi moziszékben hátradőlve. A vetítéseket legtöbbször italakcióval vagy értékes nyereményeket felvonultató játékokkal vegyítik, ezért különösen érdemes figyelemmel követni a facebookos eseményeket.

Az üzemeltetők kifejezetten fontosnak tartják, hogy a különböző nonprofit kezdeményezéseknek, programoknak is helyet tudjanak biztosítani. A már végső álomra szenderült ZION-ból például idén átkerült az október elején megtartott városismereti játék, a második City Adventure.

Végül az Uránia, annak ellenére, hogy elsődlegesen már nem filmszínházként funkcionál, szívesen használja ki adottságait. Szeptemberben a Kiddo című interaktív film vetítését óriási érdeklődés övezte, a Zenélő Egyetemmel karöltve indított ZEN Filmklub pedig csütörtökönként vetíti a kurzusokhoz kapcsolódó tematikus filmeket, a belépés természetesen mindenkinek ingyenes. Szóval a jelszó még mindig: irány a moziba be!