Interjú Sára Gergellyel – Gegével

Mikor február 12-én ingyen nyomták rá a kézfejemre a Szenes Klub pecsétjét, úgy gondoltam magamra, mint ahogy a szegény ember gondol az étteremkritikusra, aki munkának meri nevezni azt, hogy végigkóstolja a legmenőbb éttermek fogásait. A hétfői rapbuli előtt lehetőségem volt interjút készíteni a magyar és média szakos tanári diploma megszerzése előtt álló, a hip-hop mellett slam poetryvel és versírással is foglalkozó Sára Gergellyel, ismertebb nevén Gegével. Az Adrenalin nevű duóban, a Ki Mit Tube néven futott internetes tehetségkutatón döntőig jutó Rímbiózisban és szólóban is zenélő, 24 éves rapper egyedi szójátékokkal és költői képekkel teletűzdelt szövegeiről ismert.
 
PécsiBölcsész: Mikor és minek hatására kezdtél el érdeklődni a rapzene iránt?
 
Gege: 2009-ben kezdődött az egész, amikor középiskolába mentem. Először Fankadelit, aztán úgymond „jobb utakra térve” Akkezdet első lemezét hallgattam. Főleg utóbbi hatására kezdtem el szövegeket írni, először persze csak a fióknak, ahogy minden gyerek.

                                                          A képet Váldi Erzsébet készítette
 
PB: Akkezdet egyébként nagyon sokakra volt inspiráló hatással, amennyire én látom.
 
Gege: Persze. Nekem volt egy személyes élményem is, ami ehhez a rajongáshoz sokat hozzátett. Az egyik koncerten Saiiddal elnyomtam a Hisz sztorit, ami azért is érdekes, mert akkor még nem is volt kint a Kottazűr. (Az említett, Hisz sztori című szám a 2010-es, Kottazűr című albumon jelent meg, de még korábban kiszivárgott, demo formában – a szerk.)
 
PB: Az Akkezdet és a te szövegeiden is a szokásosnál gyakrabban érhető tetten a líraiság. Mennyire jellemző ez a hazai rapzenére manapság? 
 
Gege: Mindig is voltak olyan előadók, akik figyeltek a mélyebb üzenetekre, illetve akik másodlagos értelmezésekre lehetőséget adó szövegeket írtak, szerintem kábé hasonló arányban, mint Amerikában. Talán inkább csak abban volt különbség, hogy nálunk ezek a rapperek nem sok figyelmet kaptak, és az utóbbi években ebben észrevettem egy pozitív irányú változást. Például a Mulató Aztékok, a Slow Village vagy a Sör és Fű éppen azért tettek szert az elmúlt időben nagyobb ismertségre, mert megnőtt az igény az ilyen rétegeltebb szövegekre is. Ez pedig abszolút Akkezdet érdeme, főleg mert hatalmas inspirációt adtak ezeknek az újabb vonalas srácoknak. De persze ezzel nem arra utalok, hogy másolnák Akkezdetet, inkább csak az általuk megkezdett úton járnak. 
 
PB: És te mennyire tekintesz normaként erre a líraisággal vegyített hip-hopra? Az Úgy mondom című Rímbiózis számban például azt mondod, „ráférne a rapre egy nagyon para-digma váltás”.
 
Gege: Én szeretném, ha ez tényleg egy paradigma lenne, és az, hogy az előbb említett előadók képesek sikeresek lenni, annak a jele, hogy lezajlóban van egyfajta paradigmaváltás a hazai rap kánonjában. Most már egyre többen vannak, akik nyelvileg nagyon tudatosan megformálják a szöveget és nagyobb hangsúlyt fektetnek az áttételesebb, gondolkodást igénylő sorokra.
 
PB: De akadnak olyan közreműködéseid is, amikben egyszerűbb, rapesebb szövegek hangzanak el, kevesebb mondanivalóval.
Gondolok itt például a Ziallal közösen készített, Az igen című számra.
 
Gege: Igen, ez így van. Magaménak érzem ezt a szerepet is, bár kicsit másról szól. Összebeszéltünk a Ziallal, hogy van egy beat, írtunk rá szöveget, és felvettük. Az tényleg egy kevésbé megfontolt és az agyamon végigjáratott szám, de nem gondolom, hogy ezt ne tehetném meg. Szeretem visszahallgatni, mert nagyon jó fless volt megcsinálni azt a zenét.
 
PB: Talán nem túlzás azt állítani, hogy van egyfajta kettősség benned azáltal, hogy a költészet és a rap világában is mozogsz. Jelentek már meg verseid, többször is szerepeltél slam poetryn, mindeközben pedig underground körökben ismert rapelőadó vagy. Vannak konfliktusok a két közeg között? Závada Pétertől (Az Akkezdet Phiai nevű rapduó egyik tagja, emellett eddig három kötettel megjelent költő – a szerk.) kérdeztem ezt egyszer, és ő mondta, hogy a rapperek sznobnak, a költők suttyónak tartják.
 
Gege: Persze. Erről az ellentmondásos érzésről szól a KultúrTróger című számom is. Nem azt mondom, hogy kibékíthetetlen konfliktus van, de mindkét oldalról érzékelhető egy kis idegenkedés meg rosszallás a másik oldal felé, nem igazán tudnak egymással azonosulni. De pont a Závada Peti tett nagyon sokat azért, hogy ezt a két kört közelebb hozza egymáshoz, és én is próbálok részt venni ezeknek a falaknak a lebontásában.
 
PB: Tapasztaltál ilyesféle lenézést, mikor tanárként gyakornokoskodtál? 
 
Gege: Nem, abszolút nem. Pedig mikor először mentem hospitálni, akkor már körbement a hír, hogy rapelek. A gyerekek is inkább flesselték ezt. Szerintem nem is szabad ennyire előítéletesnek lenni, mert sokszor nem is gondolná az ember, hogy mennyire hasonló az értékrendje azzal, akit lenéz.