Interjú az Indie-lovassal: Tesco Disco

Számomra a PEN egyik kiemelkedő koncertjét a Tesco Disco jelentette, és már alig vártam, hogy kedvenc számaimra tombolhassak. Mondanom sem kell, hogy elképesztő bulinak lehettem részese, és a koncert után el sikerült csípnem Szalai Attilát, ismertebb nevén Kecskét egy gyors interjúra.

PécsiBölcsész: Ki rejlik igazából pult mögött, és mi is ez a Tesco Disco projekt?
Tesco Disco: Lényegében ezt az egész Indie vonalat én kezdtem el itt az országban, ami később a Tesco Disco-vá nőtte ki magát. Egyébként pécsi vagyok, kilencvenháromtól kezdve kezdtem el rendszeresen játszani a városban, hét évig voltam a Hard Rák Café-ban rezidens. Kétezerig én csináltam ott a bulikat, minden héten pénteken. Amikor beindultak a dolgok a Tesco Discoval, már csak két hetente tudtam megjelenni. Sajnos már csak nagyon ritkán tudok visszajárni.

PB: Ha számomra nem is idegen az Indie hangzás, sokaknak elég szokatlan tud lenni. Hogyan tudtad beilleszteni a magyar pop vonalba?
TD: Én ezeken a zenéken nőttem fel, ezt a zsánert szeretem, így ezeket kezdtem el játszani. Semmi különösebb mögöttes magyarázata nincs. Hat éves korom óta Beatles-t meg ilyeneket hallgattam, lehetett hallani mai buliban is őket. Nem bírtam ki, hogy ne legyen legalább egy szám tőlük, ami nem olyan nagy sláger, mint a Help vagy a Hard day’s night. Én ilyen brit gyerek vagyok, csak félreszülettem, kétezer kilométerrel keletre.


             "... Újságíró kérdezi, honnan a név, honnan a név, honnan a név? ..." - Belga

PB: És honnan jött ez a név?
TD: Amikor felköltöztem Budapestre, akkor a Süss fel nap-ban kezdtem el bulikat csinálni. Az első bulimat név nélkül, egy Neo koncerten –  őt a Kontroll című filmből lehet ismerni – játszottam egy kísérleti szettet, ami baromi jól sikerült. Ez 2004. környékén történt, amikor kitalálták a tulajok, hogy ezeket a bulikat rendszeresen kellene csinálni. Ezért kellett neki egy nevet találni. Én feldobtam egy csomó opciót, közte volt a Tesco Disco is, ami egyébként egy hetvenes évekbeli industrial-punk bandának, a Throbbing Gristle-nek volt az egyik száma, és az akkoriban berobbanó budapesti Easy Basic-nek is volt egy ugyanilyen című dala, amit akkor nagyon szerettem. Végül a több feldobott opció közül, rábökéses módszerrel lett ez a neve a dolognak. Akkor még nem gondoltam, hogy ekkorára fogja kinőni magát.

PB: Amikor Budapesten járok, szinte mindig szembetalálom magam a neveddel, itt vidéken viszont annyira nem vagy ismert. Mennyire lep meg, hogy ilyen jó bulikat tudsz itt csinálni?
TD: Igazából semennyire, mert rengeteget járok vidékre, ha megnézed a mostani dátumaimat, azokon is jól látszik. Ha megnézzük a nagy együtteseket, mint a Quimby vagy a Vad Fruttik, akkor hozzájuk képest egy szinttel lejjebbi nézőszámokat szoktam hozni, olyan két és négyszáz között vidéken, ami elég súlyos. Múlthéten például Székesfehérváron, négyszázötven fizető volt. Úgyhogy ez már egy ideje elég jól működik.

PB: Szerinted mennyire hozható össze, vagy fér meg egymás mellett a magyar alter vonal és a brit indie?
TD: A magyar zenének mindig lesz egy nagyon helyi íze, fanyar humora. Én a Kispál-nak az első korszakát nagyon szeretem, az utána jövőket már eggyel kevésbé, kedvelem de messze nem olyan jó, mint az elején. Ha mondjuk tematizáljuk a Kispált a Fishing on Orfűs koncertjeik alapján, akkor az első volt az, amit sírva végigénekeltem, a második az, ami „csak” nagyon jó volt, jobb, mint amire számítottam, a harmadikat meg majd meglátjuk. A magyar zenei "ízeket" nem lehet a brit dolgokkal összekeverni, vagy helyettesíteni. Rengeteg magyar bandát szeretek, játszani is szoktam őket, ma is volt például Szabó Benedek. Megfér a kettő egymás mellett, de nem vegyülnek.

PB: Végül pedig a legfontosabb kérdés. Számíthatunk-e rád legközelebb is, itt a PEN-en?
TD: Természetesen!