Halálbüntetés keresztény szemmel

Ahhoz, hogy a halálbüntetés megítéléséről érdemben beszélni tudjunk, szükség van egy olyan fél meghallgatására is, aki alapvetően az élet védelméből indul ki: a katolikus egyházéra. Előzményeiként számba vehetőek a Szentírásban fellelhető változatos kivégzési módok, úgy, mint kövezés, fojtás és lefejezés, az Újszövetségben azonban megindul a változás.

A katolikus egyház hivatalos dokumentumában így nyilatkozik a büntetésről: „A büntetés azon felül, hogy védi a közrendet és óvja a személyek biztonságát, gyógyító célzatú is: amennyire lehetséges, hozzá kell járulnia a vétkes megjavulásához. […] Az Egyház hagyományos tanítása – a tettes kilétének és felelősségének teljes bizonyítását föltételezve – nem zárja ki a halálbüntetéshez folyamodást olyan esetekben, amikor ez az egyetlen járható út az emberek életének hatékony megvédésére a jogtalan támadóval szemben.” Tehát amellett, hogy nem tiltja a halálbüntetést, hozzáteszi, hogy ma már az állam megfelelő eszközökkel rendelkezik a hatékony büntetéshez, így nagyon kevés azon esetek száma, amikor elképzelhető a kivégzés.
 
Ahhoz, hogy egészben lássuk a képet, megkérdeztük a pécsi ifjúsági referenst, Nagy Norbert atyát a témával kapcsolatban. Szent Pál egyik levelére hivatkozva elmondta, hogy az állam nem véletlenül visel kardot, ugyanis neki van hatalma a társadalom megvédésére, akár halálbüntetés kilátásba helyezésével is. Azonban az már kérdés, hogy ki dönti el, és ki hajtja végre a halálbüntetést, s az is, hogy ez lelkileg mennyire megterhelő neki, tehát mit kezdjünk a hóhérokkal.
 
 
A halálbüntetések esetén az élet védelme sokszor kerül szembe az igazsággal, melyre az atya Jézus példájával válaszolt. Ő nem tiltakozott a rómaiak kivégző hatalma ellen, sőt, amikor a jobb latorral beszélgetett a kereszten, akkor sem szólalt fel, hogy jogosnak vagy jogtalannak tartja a halálbüntetést. Túlnézett ezen, és az igazságot az örök élet fényében többre tartotta, mint a földiében. Továbbá ott van a bűnös nő esete is, akit meg akart kövezni a társadalom – itt sem tiltakozott Jézus, de felhívta a figyelmet arra, hogy az vesse rá az első követ, aki bűntelen. Ha nem citálják oda Jézushoz a nőt azzal a kérdéssel, hogy szabad-e megölni, Jézus nem ment volna tüntetni ellenük, hogy ne tegyék.
 
Arról az esetről sem szabad megfeledkezni, amikor személyes érintettségűvé válik a dolog, és mi leszünk a gyászoló családtagok, vagy ami még rosszabb, a mi fejünk felett hozzák meg a halálos ítéletet. Ilyenkor fontos, hogy ne a bosszú vezérelje a hozzátartozókat vagy az ítélethozókat, ugyanis az már kilép a jogos büntetés kontextusából. Nem hangulati/indulati alapon kell meghozni az ítéletet, hanem az egyetemes jog, erkölcs, filozófia vagy éppen a teológia alapján. Kérdés, hogy le lehet-e egyáltalán választani ezt az ember érzéseiről, érintettségéről. 
 
Záró gondolatként Nagy Norbert elmondta, hogy a büntetés kiszabásától annak elvégzéséig tartó úton az elítélt lehetőséget kap a megtérésre, lélektanilag minden eddiginél jobban alkalmassá válik arra, hogy személyes kapcsolatba kerüljön Istennel (lásd jobb lator). Ahogy ez egy életfogytig tartó büntetés esetén is fennáll – teszi hozzá a Pécsi Hittudományi Főiskola rektora –, elég büntetés az, hogy az elkövetőnek együtt kell élnie a bűneivel, és a börtönben új értelmet kell találnia az életének. Mindenki tud ugyanis valamennyit változni. Az élet pedig érték, még az övék is, és ezt nem szabad elfelejteni. A probléma itt is a társadalom: fel tudja-e vállalni azokat a terheket, amelyek egy-egy bűnös ellátásával járnak, illetve ha kiszabadul, vissza tudja-e fogadni magába.
 
Elmondható tehát, hogy az egyház sem mond rögtön nemet a halálbüntetésre, csupán olyan egyetemes erkölcsi értékeket tart szem előtt, amelyek nem mindig egyeznek meg a személyes véleményekkel.