Ha London, akkor British Museum

Egy év, egy teljes év ment el az életünkből online oktatással, mozi és színház, étterembe járás és persze külföldi utazás, tengerpart és hegyek, műemlékek és múzeumok nélkül. Tavaly ilyenkor éppen lelkesen készültem egy európai fővárosba – ahova Róma és Madrid után mai kalandozásunk is vezetni fog: Londonba. Már megvolt a repülőjegyem és a szállásom is, amikor jött a korona és az egészet lesöpörte az asztalról. Most, egy évvel később pedig itt ülök, és azon gondolkodom, a járvány és a Brexit után vajon lesz-e lehetőségem valaha eljutni ebbe a szürke, ködös, esős, de a mediterrán fővárosoknál nem kevesebb csodát rejtegető nagyvárosba, és ha igen, mikor és milyen áron. Persze én szerencsésnek mondhatom magam, mert már háromszor is jártam Londonban, de ahogyan azt nemsokára látni fogjuk, vannak dolgok, amikhez még ez sem elég.

Ezért is fordultam újra jól ismert barátunkhoz, a Google-höz, és döntöttem úgy egy álmatlan éjszakán, hogy felfedezem London titokzatos kincseit. Mai kalandtúránk egy kicsit más lesz, mint az eddigiek, ugyanis bár a brit főváros is számtalan múzeumnak ad otthont, mi most mindössze egyet igyekszünk ebből körbejárni – és talán még az sem fog sikerülni.

Én legalábbis három alkalommal is eltöltöttem itt 1-1 napot, de nem merném állítani, hogy akár csak a felét is láttam ennek a monumentális tárháznak, aminek a neve kissé csalóka: British Museum.

Csalóka, hiszen a kiállítások többsége, ha szigorúan vesszük, nem a Brit-szigetek emlékeit őrzi, hanem sokkal inkább a britek számára oly kedves birodalom minden apró szegletének a csodáit. (Rossz nyelvek szerint mindent, amit a britek az elmúlt évszázadok során összeloptak.) De maradva a tényeknél: a British Museum a világ egyik legnagyobb múzeuma, ami szinte minden kontinensről és minden elmúlt évezredből és évszázadból kínál valamit a történelem és a kultúra iránt érdeklődőknek.

A mai múzeumlátogatás kicsit el fog térni a korábbiaktól, mert ezúttal nem az Arts&Culture oldalát használjuk (amit egyébként ajánlok mindenki figyelmébe, aki nem olvasta a korábbi cikkeket, szuper élmény), hanem a Google Street View-t – igen, ez a Google Maps.

A British Museum ugyanis a világ legnagyobb olyan belső tere, ami felkerült a térképre, és ha ledobjuk a kicsi sárga emberkét a grandiózus főbejárathoz, már be is sétálhatunk.

Nehéz szó nélkül elmenni már a múzeum első csodája mellett is, ami a bejárat és az előcsarnok közötti éles kontraszt: amikor a hatalmas timpanon és a szédítően magas görög oszlopok között besétálunk, szinte szó szerint visszarepülünk a múltba, csak hogy az előtérben szemtanúi lehessünk a modern építészet nem kevésbé lenyűgöző teljesítményének, és hirtelen józanítóan hasson ránk a 21. század.

De ez egy múzeum a múltról, szóval ne is időzzünk sokat ebben a modern térben, hanem látogassuk meg először a kiállítás talán legizgalmasabb tárlatát, és benne azt a tárgyat, ami már gyerekként is a leginkább vonzott. 

Amikor 13 évesen besétáltam ide, akkor is ezt néztem meg először, és utána is mindkét alkalommal ugyanide vezetett az első utam: a rosette-i kőhöz. Az egyiptomi kiállítótér, amelynek ez az első darabja, a főbejárattól balra található.

A lépcsősor és az ajándékbolt mellett elsétálva máris szembe találjuk magunkat ezzel a látszólag egyszerű kődarabbal, ami az egyiptomi kultúra megismerésének és megértésének egyik kulcsa volt: ennek segítségével fejtették meg ugyanis az egyiptomi hieroglifákat.

A kőtől jobbra, balra, illetve mögötte is folytatódik az ókori Egyiptom további csodáit bemutató kiállítótér; akit érdekel a világ egyik ősi kultúrája, annak mindenképp érdemes elvesznie benne.

Mi viszont utazunk tovább egy újabb világba, időben előre, térben pedig visszafelé haladva: a bejárat két oldalán található ókori Görögországba.

Itt az athéni Parthenónról származó darabok mellett a legnagyobb látványosság a Halikarnasszoszi mauzóleum és az Epheszoszi Artemisz-templom (kis segítség: a 21-es teremben találhatóak) – utóbbiak az ókori világ hét csodái közé tartoznak, így mindenképpen érdemes vetni rájuk egy pillantást.

De nem kevésbé döbbenetes az a több száz, talán több ezer görög vázából álló gyűjtemény sem, ami a szomszédos kiállítótérben található.

Most azonban térben és időben ismét ugrunk, és egy másik kedvenc helyemet mutatom meg, aminek már önmagában a hangulata magával ragadó. Ha a főbejáratnál a lépcsők mellett jobbra indulunk el, a könyvesbolttal szemben megtaláljuk a bejáratot a felvilágosodás korába.

Engem mindig is lenyűgözött ez a terem a földtől a plafonig érő könyvespolcokkal és a vaskos, színes kötetekkel, amikbe akár bele is olvashatunk – feltéve, hogy tudunk latinul.

Ez a széles és hosszú folyosóként kialakított terem önmagában annyi kincset rejt, ami akár egy egynapos kirándulásra is elegendő lenne, és ez még csak a múzeum földszintje, amit eddig láttunk. Pontosan ez az, ameddig az első két látogatás alkalmával én is jutottam.

Az utolsó terem, amit ma közelebbről megnézünk, a kínai kiállítás. Balra az első emeleten található tárlatban az ókortól egészen a 19-20. századig találhatunk műemlékeket a világ legnépesebb országából.

A tárgyakat már csak azért is érdemes megnézni, mert a miénktől markánsan különböző kultúrából származó  alkotásokkal nem minden nap találkozik az ember Európában, még múzeumokban sem.

Aki pedig rátalál a kalandozás közben egy nagy fehér márványmedencének tűnő, valójában egy padlóba vájt lyukat körülvevő párkányra, annak ajánlom, ha arra jár, nézzen bele, nem fog csalódni. De erre sajnos már csak élőben lesz lehetőség, a Google fotósai ugyanis ezt nem tették meg helyettünk – talán ők is úgy gondolták, ezt mindenkinek magának kell felfedeznie.   

És akinek mindez még nem lenne elég, hiszen ez csak a töredéke volt annak, amit ez a hatalmas gyűjtemény kínál, annak a Google Maps böngészése mellett ajánlom figyelmébe a British Museum honlapját, ahonnan akár a kulisszák mögé is betekinthetünk a múzeum dolgozói által készített podcasten és Youtube-csatornán keresztül.

Szóval vegyük a kezünkbe azt a forró Earl Greyt, dőljünk hátra, és élvezzük a világ csodáit a kanapénkról, bízva benne, hogy talán most már tényleg csak pár hét, és vége…

 

A fotók forrása: britishmuseum.org