Ha hétfő, akkor Szenes… néha még csütörtökön is

Ha egy pécsibölcsészekkel teli előadóban megkérdezném, hogy ki az, aki járt már a Szenesben, valószínűleg sok kéz lendülne a levegőbe, hiszen még be sem iratkoztunk, de azt már kitűnően kántáltuk, hogy: „Ha hétfő, akkor Szenes…” Vannak, akik már az első tanítási napjukat is itt fejezik be és akadnak, akiket negyedévesen a lakótársai vonszolnak el, de a végeredmény tulajdonképpen ugyanaz, a sorsát senki sem kerülheti el. Pécsen tényleg minden út a Szenesbe vezet. Még az enyém is. És azt kell mondjam, ennél jobban nem is időzíthettem volna az első látogatásomat. A legutóbbi Szenes-buli ugyanis elsősorban a rockzene szerelmeseinek kedvezett – na meg a levelezős hallgatóknak és mindazoknak, akik szeretnek bejárni a keddi reggel nyolcas előadásokra, mivel a már megszokott hétfői időpont helyett kivételesen csütörtök este várták a lelkes bulizni vágyókat, ráadásul nem is akármivel, hiszen ezúttal három fergetegesen jó hazai együttes lépett fel a bányában. 
A képeket Radosza Ajna készítette. 
 
Az estét a Peter Kovary & The Royal Rebels nyitotta, majd a The Trousers következett, akik dalaikkal egészen a hetvenes évekig repítették vissza a közönséget. Ez utóbbi együttes frontembere egyébként mindazok számára már ismerős lehetett, akik tavaly belehallgattak a Zenélő Egyetem pop pszichológiájával foglalkozó kurzusába, ugyanis Kőváry Zoltán amellett, hogy egy ütős rockegyüttes oszlopos tagja, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi docense is. 
A képeket Radosza Ajna készítette. 
 
Az este talán leginkább várt fellépői a magyar alternatív rockot képviselő LÉKKÖR együttes tagjai voltak, akik már az első számukkal lenyűgözték a hallgatóságot. Könnyed és különleges hangzásvilágú dalaikkal pedig könnyedén csalták a színpadhoz egyre közelebb a hallgatóságnak a boxokban megbújó, telefonjukkal babráló részét is, mindeközben pedig olyan atmoszférát teremtettek, amely egy pillanatra sem engedte lankadni a figyelmünket. Azt mondod, még nem ismered őket? Nos akkor azt ajánlom, keress rá: „LÉKKÖR: Szalakóta” – nem fogsz csalódni! Egyébként azt még érdemes tudni a zenekarról, hogy olyannyira jól szerepeltek a Z Faktor tehetségkutatóban, hogy végül ők képviselhették Baranya megyét a Budapest Music Expo Országos döntőjében. Ha ez nem győz meg, akkor semmi. 



                                                               A fotókat Radosza Ajna készítette. 
 
Összességében egy igen színvonalas és remek hangulatú Szenes bulit tudhatunk magunk mögött, annak pedig külön örültem, hogy kivételesen nem csak DJ-k álltak a keverőpult mögött, hanem három ilyen szuper együttes megismerésére is lehetőségünk volt csütörtök este. A magam részéről én szívesen részt vennék még néhány hasonló eseményen a Szenes berkein belül, szóval: Hajrá rock! Hajrá élőzene! Hajrá Szenes!