Gondolataink formálják világunkat!

Az elismert angol színdarab- és regényíróként számon tartott F. H. Burnett leghíresebb és legnépszerűbb műve A titkos kert, amely 1911. augusztusában jelent meg és hamar a mindenkori gyermekirodalom fontos részévé vált. Fiatal tizenévesként találkoztam a természet szeretetére nevelő történet filmváltozatával, és most, a húszas éveim elején vettem először kezembe a regényt egy könyvklub keretében. 
 
A történet Indiában veszi kezdetét, ahol egy makacs, undok, elkényeztetett és önző kislány, Mary Lennox a kolera kitörésével elveszít mindenkit maga körül és emiatt Angliába kerül megkeseredett nagybátyja birtokára. Mary itt kezd el igazán élni és változni. Testi és lelki megújuláson megy keresztül és lassan elkezdi felfedezni az élet szépségeit, köztük a barátságot, a szeretetet, a családot és a természetet. Burnett úgy ír a yorkshire-i vidékről, növényekről, állatokról, hogy szinte kedvünk támad kiszaladni a zöldbe, az ég alá. 
Voltak halvány emlékeim egy VHS kazettára felvett filmben látott rózsakertről, de nem tudtam beazonosítani a történet címét, csak ahogy haladtam az olvasással, sejlettek fel apró részletek a filmből, amelyben az egyik főszereplőt Maggie Smith, a mindenki McGalagonyaként ismert színésznő formálta meg. A címből hamar kikövetkeztethető, hogy a regény középpontjában egy titkos kert áll. Ez azon kívül, hogy a természet megtestesítője, a pusztítás-helyreállítás páros jelképe is. Az elhanyagolt rózsaudvar úgy fejlődik, ahogy a történet főszereplői változnak. Az első oldaltól kezdve komoly jellemfejlődéseket látunk, főként Mary, a beteges Colin, illetve Craven úr esetében, aki főhősnőnk gyámjaként és az előbb említett kisfiú édesapjaként jelenik meg a történetben. Mindhármuk a természetnek köszönhetően kezdi el újra értékelni az életet. 
 
Mary Lennox története elgondolkodtatott. Az utolsó oldal elolvasása után azon töprengtem, hogy a mai emberek számára miért is adhat többet ez a gyermekirodalmi remekmű, mint az 1900-as évek elején élők számára. Valljuk be, akkoriban is sok nehézséggel kellett megküzdeniük az embereknek, de talán akkor még nagyobb figyelmet szenteltek a környezetnek. Itt nem pusztán arra gondolok, hogy több időt töltöttek a szabadban, hanem arra is, hogy a mai rohanó világgal ellentétben volt idejük arra, hogy körülnézzenek, szemlélődjenek, átgondoltan formálják a körülöttük lévő világot. Manapság azonban az idő is pénz, nem érünk rá, hogy nagyobb odafigyeléssel forduljunk a természethez. Ha van szabadidőnk, akkor is első utunk általában nem a friss levegőre vezet, hanem plázába, moziba, koncertre, amelyek felejthetetlen élményt nyújthatnak, de nincs bennük az a testi-lelki megújulás, amit a természetben töltött idő jelentene. 
 
Megemlíteném a történet fő üzenetét: az ember gondolatai, vágyai formálják a világot. A könyv azon kívül, hogy rávilágít arra, hogy ha nem hagyjuk eluralkodni magunkon a negatív érzéseket, akkor életünk pozitív irányba változhat, arra is tanít, hogy az élet továbbhaladását nem a múlt elzárása segíti, hanem az, ha hagyjuk a felnövekvő következő generációt élni. Ők talán képesek lesznek a múltat is „jóvátenni” vagy legalábbis a jó dolgok irányába billenteni a mérleget. Colin még dalba is foglalta ezt a két gondolatot: „Az élet a varázslat… erősnek lenni, ez a varázslat. Bennem van a varázslat… bennem van a varázslat. Bennem van… bennem van. Mindnyájunkban bennünk van.”
 
Végezetül ajánlom a könyvet felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Azok számára, akik újra gyerekek akarnak lenni, akik fogócskáztak, bújócskáztak, homokból és kőből készítettek levest. És mindazoknak, akik a könyv olvasása közben újra át akarják élni a természetben eltöltött időt, hallani akarják a madárcsicsergést, érezni a szél érintését a bőrükön, a napsugarak melegségét, a friss, esőáztatta föld illatát, amikről Burnett olyan valósághűen ír, hogy az épp aktuális olvasási helyünkön varázsolja körénk a természetet.