Gólyatábor 2018: Ez jó volt, ez jó volt, ez fantasztikusan jó volt!

Egy gólyának a legelső egyetemi, valószínűleg egész életére felejthetetlen élménye, amikor részt vesz a gólyatáborban. Lehet, hogy később még visszajön piros vagy fekete pólósként, de soha nem lesz olyan, mint az első. Talán nem csak azért különleges élmény, mert először igazi egyetemista, aki új csoporttársakkal, barátokkal találkozik, az egész tábor során játszik és bulizik – a tábor többet jelent, mint ez. Mintha egy híd lenne a gimi és az élet között, egy pillanat, hogy megbarátkozzon a gondolattal, hogy most tényleg felnőtt (de azt is észreveszi, hogy a felnőtt élete nem mindig annyira komoly, mint gyerekként gondolta volna), hogy kezdődik az egyetem. Mint a kisbaba, akit a fehér gólya hoz, ártatlan és tiszta. Egy új kezdet, egy új lépés, egy új fejezet. Talán egy jó pohár sör segít kezelni ezt a mély gondolatot… Viszont annyira sok ideje rászokni nincs, mert a gólyatábor megy, mint egy gyorsvonat, utána majd jön a nosztalgia! 
 
„Sziasztok gólyák! Sziasztok seniorok!” Egy nagy (és nem az utolsó) ordibálás után találkoztunk a gólyákkal Pécsen, és egy félénk első tíz perc után, amely során mindenki megismerte egymást, már kezdődött is a buli („bébi!”)! A szeniorok végtelen lelkesedésük segítségével nagyon gyorsan megtörték a jeget. Játszottak, táncoltak, nevettek, és ezt folytatták Sikondán is. Miután mindenki szépen átöltözött fehér pólóba, kialakultak a csapatok. A következő napokon semmi másról nem volt szó, mint a zöld bocikról, a sárga elefántokról, a kék baglyokról, a barna nyuszikról, a piros majmokról, a lila sárkányokról, a rózsaszín medvékről, a narancssárga kutyákról. A következő feladatok újra azt erősítették, hogy a BTK hallgatói kreatívok és bölcsek, amikor csodás csapatzászlókat készítettek és nagyon esztétikus csapatszlogenek és dalok jöttek létre. A fehér póló nem volt sokáig ártatlan fehér és tiszta, ugyanolyan színesek lettek, mint a társaság, és kiderült, hogy ebben az évben a gólyáink sem annyira ártatlanok, mint a babahozó madarak. A „fehér, de már nem annyira fehér pólósok” már életrevalók voltak: bulizni és inni, amik hasznos képességek a játékok során.
De addig még senki nem érezheti magát igazi gólyának, amíg meg nem volt a gólyaavatás: a gólyatánc! Igazán „dübörgött a lábunktól a föld, dübörgött a hangunktól a ház”, talán még Pécsen is hallható és érezhető volt, akkora erővel és lelkesedéssel énekeltek és ugráltak. Óriási energiával adták elő a „Tánc, zene, ritmus, láz, tánc, tempó és erő”-t nem ötször, nem tízszer, inkább több mint százszor. Nem csodálkoztam volna, ha valaki összeesik... Viszont csodálkoztam, mert még az utolsó gólyatáncot is annyira nagy (vagy talán még nagyobb) erővel táncolták végig, mint az elsőt. Ugyanígy meglepődtem az ordibálással kapcsolatban. Hogyan lehetséges fizikailag, hogy három napon keresztül reggeltől reggelig folyamatosan tudták kiabálni a csapatszlogeneket? Ezen még mindig meg vagyok döbbenve. Nem voltam egyedül: amikor láttam egy-két gólya arcát, ők sem tudták, mi történt, de mindenki csak sodródott az árral, követte a seniorokat és a megbízható feketepólósokat, és jól érezte magát. Az első nap után már tényleg nem volt hangja, de ez nem zavarta meg. Mert ez jó volt, jó volt, fantasztikusan jó volt! 
Majdnem elfelejtettük, hogy közben zajlott a verseny is. Melyik volt a legjobb csapat? Miközben buliztak, mint az állatok (majmok, bocik, elefántok, nyuszik, sárkányok, baglyok, kutyák, medvék), a zsűri is ott volt, megfigyelt szorgalmasan. Melyik csapat lett a győztes? Mindenki egyetértett: „Tök mindegy!” Viszont nagy lelkesedéssel várunk mindenkit – gólya vagy nem, résztvevő vagy nem – a Piros Majom Bulira szeptember 10-én, hogy még egyszer együtt táncolhassuk a gólyatáncot. Hogy végül ez a tánc adott családias érzést a PTE-gólyáknak vagy a(z) (italos) játékok, a tábori őrület, a reggelig folyó bulik vagy az igazi menzakaja, arra nem tudom a választ. Úgy vélem, hogy mindez együtt egy csodálatos élmény volt minden gólya számára, ami nem csak rajtamaradt a „fehér, de már nem annyira fehér” pólón, de amivel is gazdagabban lép be az egyetemistaéletbe. “Lyééééézusom!”