Gólyabál a friss hús és a kiégett bölcsész szemével

A gólyabál kitűnő alkalom a kiöltözésre és az ellenkező nem tagjainak stírölésére, illetve a bátrabbak esetében a kapcsolatfelvételre. Újonc és veterán tudósítóink még ennél is tovább mentek. 

Egész hetemet a közelgő bál hangulata lengte be. Elképzeltem, milyen lesz, és egyre jobban vártam november 20-át, hogy végre élőben is megtapasztalhassam, ami addig csak a képzeletemben létezett. Belépve az ajtón lelkesedésem csak tovább fokozódott, ahogy láttam az arcokon a mosolyt, mely korábbi tapasztalatokról vagy az újdonság öröméről árulkodott.

 

Szebbnél-szebb ruhákban gyönyörködhettünk! Mivel bent voltam az első 300 érkezőben, a grátisz pezsgővel a kezemben léptem beljebb a bálterembe, ahol lassan elkezdődtek a köszöntő beszédek, majd diáktársaink tettek tanúságottáncban való tehetségükről. Ezek után minden jelenlevő elsőéves hallgató szájából harsogni kezdett a gólyaeskü, melyet igazi ,,gólyákhoz” méltó módon mindenkinek egy lábon kellett végigmondania, és ettől, meg a szöveg egyediségétől vált igazán hangulatossá. Miután mi, első éves hallgatók biztosítottuk a jelenlevőket, hogy hűek leszünk ígéreteinkhez, átadhattuk magunkat a vidámnak ígérkező este fergeteges hangulatának. Az első zenekarnál én valahogy úgy éreztem, nem igazán illett egy gólyabál hangulatához, a második zenekar már meggyőzőbbnek bizonyult.

 

A tombolasorsolást sem hagynám ki a sorból, hiszen sokakat bizalmába fogadott a szerencse, s egy-egy ajándékcsomaggal lepte meg őket. A magam részéről nagyon pozitívan emlékszem vissza a bál estéjére, amely épp azt nyújtotta számomra, amit elképzeltem. Az egész terem légkörét átszőtte egy felszabadult hangulatháló, ami alatt új ismeretségek, barátságok kötődtek, s már meglévők váltak szorosabbá. Amely alatt együtt volt a sok ,,kis gólya”, akik egymást ünnepelték, s velünk voltak a gólyasorból már kinőtt felsőbb évesek is, akik az irányvonalat mutatják majd, hogy hogyan váljunk az évek során egyre megbecsültebb és elismertebb egyetemi polgárokká.

 

 

Akinek már nincs új a nap alatt

 

"Három a magyar igazság" - tartja a mondás. Esetemben az említett népbölcsesség szó szerint vett mondanivalója abban nyilvánul meg, hogy ez volt sorban a harmadik Gólyabál, amin részt vettem. Az előző évek tükrében a színvonal véleményem szerint konstans (jó), a felépítés és az egymást követő események egyezése miatt is. Azért minden évben van valami, ami addig nem volt. Idén leginkább a Vodafone játszós, fényképezős, lepihenős standja. Részemről a karaoke-lehetőség is új irányvonalnak ítéltetett, bár ez utóbbi esetében fenntartom a tévedés lehetőségét.

 

A hasonló jellegű események felhasználói szintű ismerete azt az általános vélekedést váltotta ki belőlem, hogy egy Gólyabál nagyjából megfelel egy normális egyetemi bulinak, csak épp nagyobb volumenű, nagyobb létszámmal bír és csinosabbak ez emberek. Bár nincs statisztika a kezemben, az elővételes jegyemen az 1461-es sorszám szerepelt, ami okot ad bizonyos következtetésekre. Például, hogy nem voltunk kevesen.

 

A zenei felhozatalról: volt Kistehén koncert, később ugyanott Asterixék húzták a talpalávalót. Akadt itt Grease-filmzenétől kezdve, Eddán és Bob Marley-n keresztül minden, még Száguldás és Porsche is (meg persze Szerelem), közmegelégedéssel kísérve. Középmagasságban (értsd: emelet; ne kérdezd, hányadik) önjelölt karaoke-sztárok mozgolódtak. A tetőtérben az amúgy minden helyszínre jellemző masszív szardínia-életérzés közepette lehetett inget-nyakkendőt tépkedni, és kiizzadni a bevitt folyadékot, itt a Szenes rezidens DJ-je, Enikő tolta az ipart hajnalig. Folyadék-utánpótlásból amúgy jól álltunk, az épületen belül úgy húszméterenként akadt egy pult, hogy az éhen/szomjanhalásnak a veszélyét minimálisra csökkentsék. Nem is láttam senkit, aki az előbb említett egészségtelen élettani folyamatokat átélték volna...