Feleségek luxuskivitelben, avagy rongyrázás mesterfokon

Amikor én utoljára aktív tévéfogyasztó voltam, akkor élte virágkorát a Balázs-show, a Mónika-show és a Győzike-show, és nekik köszönhető, hogy teljesen annuláltam az életemből a televízió világát. Akkoriban nem hittem volna, hogy lehet ennél mélyebbre süllyedni, de a média sikeresen rám cáfolt. Hét év telt el azóta, hogy utoljára leültem a tévé elé, így a Feleségek luxuskivitelben című csoda igen mélyen érintett.
 
A sorozat mondanivalójának bemutatásával kezdeném, de sajnos nincs mit írni róla. A műfaj elviekben reality, ám a cselekménynek nagyjából annyi köze van a valósághoz, mint a Marvel filmeknek. A határtalan rongyrázásról, a milliós bevásárlásokról és az ormótlan, elkényeztetett kislányos önérzeteskedésről szól az egész. Elképesztő, hogy a Rém rendes családban látott Peggy Bundy-féle kényelmeskedés és Kelly Bundy-féle butaság – amelyekről egyértelmű volt, hogy csak a szórakoztatást szolgálják – itt komoly hangvételű alapvetésnek számítanak.
Ismerkedjünk meg nagyon röviden a szereplőkkel. Babett színésznő, akinek a szakmája iránti elhivatottságát jól mutatja, hogy ilyen ostoba műsorok készítéséhez adja el a tehetségét. Boglárka szintén komoly karriert futott be: feleségül ment egy török milliárdoshoz. Dalma, azt hiszem, az egyetlen szereplő, aki nem játssza meg magát és tényleg olyan egyszerű szegényke, amilyennek tűnik. Vivienről és Ritáról pedig nem igazán tudok mit írni, mert kettejüknek összesen sincs annyi egyéniségük, mint az előző háromnak egyenként.
 
Szándékosan hagytam utoljára Rubint Rékát, leginkább azért, mert nem illik bele ebbe a közegbe. Egy olyan nő, aki az elhivatottságának és a tehetségének köszönhetően lett sikeres és így méltán ismeri őt az egész ország, mit keres ebben a műsorban? Szerencsére hamar megjött az esze és mostanra már ott is hagyta forgatást, még mielőtt komolyabb kárt tett volna a karrierjében.
 
Ez a sorozat veszélyes, és ezt teljesen komolyan gondolom. Példát állít a fiatal és befolyásolható lányok elé, akik úgy fogják gondolni, hogy ez a viselkedés a követendő: szoba méretű ruhatár, méregdrága táskagyűjtemény és ezer darabra rúgó cipőkollekció. A fő probléma azonban nem a nagyvilági életmód bemutatásával van. Aki a saját erejéből felküzdötte magát idáig, az becsülendő, és ez esetben tényleg megérdemli a luxust. Az azonban közel sem normális, hogy a „siker, pénz, csillogás” életfelfogást neveljék bele a fiatalságba, és azt, hogy minden problémájuk megoldható pénzköltéssel. Ennél a pontnál pedig érdekes paradoxonra lehetünk figyelmesek, ugyanis aki – szorgalmának köszönhetően – akkora vagyonra tett szert, hogy villoghatna vele, az úgysem fogja megtenni, mert több esze van ennél. Réka pont ezért hagyta ott őket.
 
Ami ebben a műsorban megy, az színtiszta képmutatás. Taigetoszra való karakterek, idegesítő cicaharcok és értelmetlen hisztik kavalkádja, miközben – természetesen – csak úgy röpködnek a milliók. A Mónika-show „Vámpír” Ágija szerethetőbb egyéniség, mint ezek a szereplők együttvéve. A luxusfeleségekhez képest a Győzike-show egy műveltségtől duzzadó irodalmi teadélután volt.
 
A legszomorúbb az egészben pedig az, hogy azért éri meg ilyen műsorokat gyártani, mert van rá kereslet. Talán nem is a készítőket kellene hibáztatni, sem pedig a szereplőket, hiszen ők csak sok pénzért csinálnak hülyét magukból, amivel alapjában véve nincs is baj, hiszen ez az ő döntésük. A probléma ott kezdődik, hogy az efféle műsorok eladhatóak, ugyanis van rá fogyasztói igény…