Fél-igaz történetek alapján - gólyabáli beszámoló, videóval

A 2012-es BTK-s gólyabált a Zsolnay negyed E78-ra keresztelt termében rendezték meg. Ez a helyszín. Sacc per kábé 20 órától hajnalig zajlott. Ez az idő. Dékáni köszöntő, tánc, eskü, tombola, ivás, hányás, alvás stb... Ez a cselekmény. Pár száz bezsongott diák, zenészek, alkalmazottak, egyetemi dolgozók. Ők a szereplők. Három számjegyű egyéni, saját, külön történet. Emeljünk ki néhányat a tömegből.

Egy fiú szemszögéből:

Kényelmetlenül éreztem magam, amikor az órám 20:33-at mutatott, de mi még mindig a koliban mérgeztük magunkat a Tescoban leárazott vodkával. Szintén felért egy élveboncolással a buszsofőr tekintete, amikor három züllött idióta kólának álcázott „vébékával” a kezében taknyozva röhög a képébe. Lelkiismeretem azóta emlegeti a pillanatot, amikor az E78 előtt őszinte véleményt nyilvánítottam a lányok ruhájáról. A gólyaeskün sem kellet volna „büszke egyetemista” helyett „szürke fegyelemi listát”, az „ösztönző szellemben” helyett „a fröccsöntő szellentett”-et mondani. Felteszem, a gólyatánc szépen öltözött előadói nem örültek annak, hogy intim zónájukba lépve hevesen dicsértem a koreográfiát. Tánc közben. Kínoz a bűntudat, amiért a tombolasorsoláson elgáncsoltam egy srácot, és a kezében szorongatott papírt eltulajdonítva rohantam fel a színpadra, hogy átvegyek egy kéthetes aerobic-bérletet. Ezek persze jó poénnak tűntek, mert vagy 300 g alkohol volt bennem. Megismerkedtem egy lánnyal is.

Egy lány szemszögéből:

20:27, vidáman ballagtunk be barátnőimmel az épületbe. Váltottunk pár huncut pillantást a felsőbb évesek néhány tagjával, majd besiettünk a vécébe, hogy mindezt megtárgyaljuk. A sminkasztalnál eltöltöttünk egy fél órácskát. Vagy többet. Mindez feleslegesnek bizonyult, mert a bejárat előtt a bunkó pszichósok lehordták a koktélruhámat. Inkább visszamentünk a terembe, hogy figyelmesen végighallgassuk a mélyen tisztelt dékán úr beszédét és lelkiismeretesen ismételjük a gólyaesküt. A fiúk ezt is elrontották. Ugráltunk kicsit a Ska-pécs-re, aztán átadtuk a terepet a gólyatáncnak. Gyönyörűek voltak, de az egyik tökkelütött betántorgott közéjük és hozzájuk simulva ordibálta: „Hát ez … jó!”. Igen, azt mondta, amire mind gondolunk. Kicsit rossz volt folyton váltogatni a táncparkettet, de diszkózni és „elegánskodni” is akartunk. Nem én lettem a bálkirálynő és a tombolán sem nyertem, ám végül felkért a bunkó srác és bocsánatot kért. Megadtam neki a telefonszámom.

Egy biztonsági őr szemszögéből:

Az egyetemi bulik mindig durvák, ez is az volt.

Egy zenész szemszögéből:

Még csak öt perce kezdtük el és már tomboltak. Pia az egyik kézben, nő a másikban, azt hadd szóljon. Őszintén szólva kételkedtünk kicsit, mivel bölcsészekről volt szó, de ezek tudnak élni. A táncversenyen négy különböző műfajt játszottunk, amire rögtönözniük kellett. Nem egyszerű feladat, de kiválóan helytálltak. A szünetben ittunk kicsit a pultnál, ahol egészen elfogadható árak voltak. Visszatértünkkor a lassú számokat preferáltuk a bimbózó kapcsolatok megsegítésére. Még egy füligrészeg csávónak is összejött valami, ha jól láttam.

Egy takarító összeválogatott gondolatai a bálban:

Ennyi vadbarmot… Csinos mindegyik, de annyit iszik, mint egy finn formaegyes sofőr. A sminkes asztalt használhatnák kulturáltabban is. Alig múlott fél kilenc és már összedisznólkodták. Még a fiúk is kenik magukat. Úristen. Az ököreszűnek most pont a virágtartóba kellett hánynia. A kidobó ránéz, de nem csapkodja meg, pedig kijózanodna. A zenészek döntik a piát magukba és a földre. Mennyi meló lesz, atyaég. Milyet esett a gyerek. A sminkelt liba és a hányós csibész haverja dörgölőznek a tánctéren. Az emelet szabályosan rezeg.