Ez aztán trash volt a javából...

Minden búcsúnak, zárásnak megvan a sajátos hangulata. Fájdalmas, sokszor könnyes, legtöbbször elképesztően nehéz. Na ez a Szenes záró pont nem ilyen volt, sőt. A '90-es és a 2000-es évek igazi klasszikusaitól euforikus hangulatba kerülve búcsúztattuk el a mi saját bejáratú bányánkat.
 
Groovehouse. A szó, ami messzi földről vonzott hétfő este sok-sok féktelen bulizásra vágyó Vándort a Szenesbe. Jól jelzi Judy és Zsolti duójának népszerűségét, hogy a szokásos arcok mellett rengeteg „légiós” is képviseltette magát az eseményen. Összekötött azonban mindenkit az a gyermekies izgalom, mellyel azt találgattuk, hogy mely slágerekkel fogja újra rabul ejteni a Groovehouse a rajongói szíveket. A kedélyes beszélgetésekre azonban nem sok ideje maradt annak, aki az első sorban található helyek valamelyikére pályázott. Lelkes kis társaságunkkal mi is hamar a pulttól a színpad felé vettük az irányt, vérünkben a kellő alkoholszázalékkal, lábainkban pedig a tánc iránti ellenállhatatlan vággyal. A Groovehouse immáron 20 éve komoly tényezője a hazai popzenének, népszerűségét pedig jól jelzi, hogy a közönség soraiban a negyvenes korosztálytól egészen a különböző karokról érkező egyetemistákig mindenki képviseltette magát. Judyék szívvel-lélekkel vetették bele magukat a koncertbe, de a hallgatóság sem restellte kinyilvánítani tetszését, ez a szerencsés együttállás pedig fergeteges hangulatot eredményezett. Olyan érzésem volt, mintha egy óra erejéig ismét a '90-es évek végén lennék, hiszen Judy és Zsolti semmit nem változott röpke 20 év alatt, mi pedig magától értetődő természetességgel énekeltük velük a számokat, melyek többsége születésünkkor, vagy azután pár évvel íródott. Az előadók az egész koncert alatt minden erejükkel azon voltak, hogy kiszolgálják a közönség igényeit. Panaszra nem lehetett okunk, hiszen a Groovehouse összes nagy slágere terítékre került, sőt az igazi retro hangulat megszállottjainak még egy Neoton feldolgozással is kedveskedtek az est sztárvendégei. Judy és Zsolti a dramaturgiára is komoly hangsúlyt fektetett, hiszen a Hajnal c. remekművet csak koncertjük végén sütötték el, ezzel a hangosító személyzetnek is komoly feladatot adva, hiszen a megbabonázott rajongótömeg mindent elsöprő hangorkánnal válaszolt e zseniális húzásra. A könnyes búcsú azonban csak rövid időre korlátozódhatott, hiszen a Trash Telep már a kapuk előtt állt a múlt század végének legmenőbb slágereivel. A lemezlovasok dicséretére szóljon, hogy a felfokozott hangulat az est későbbi részében sem hagyott alább. Hisz egy dolog lehet csak menőbb annál, mint hogy valaki a '90-es években volt fiatal. Az, hogy ezt az életérzést egy-egy buli erejéig napjainkban is vissza lehet csempészni. Elég hozzá egy igazán giccses trapéznaci vagy egy félrecsapott baseballsapka, valamint egy jól megválogatott, a trash zenék legmélyebb bugyrait felvonultató playlist, és kész is a varázslat.
 
Az éjjel azonban csak a Soho Party szerint nem érhet véget. Az idő előrehaladtával a legkeményebbekre is rákacsintott ártatlan szemével az a bizonyos hajnal. S habár a korán reggel suliba vagy munkába igyekvőket nem ölelgethette olyan sokáig az ágy, ennek az estének az emléke  garantáltan mindenkit elkísér.
Köszönet Szenes, a következő félévben találkozunk!