„Ez a magyar komparatisztikai, összehasonlító irodalomtudományi szakmának a seregszemléje” – interjú Dr. Mekis D. Jánossal

Múlt héten nem volt nehéz irodalomtudósokba botlani a BTK területén. Idén ugyanis a PTE volt a házigazdája a Leírás című magyar komparatisztikai konferenciának.  A Leírás a „Korszerű egyetem a modern városban: Értékközpontúság, nyitottság és befogadó szemlélet egy 21. századi felsőoktatási modellben” című projektben, a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Szociális Alap támogatásával; no meg lelkes Pécsibölcsészek és szakemberek közreműködésével valósult meg. A részletekről egyetemünk docensét, a konferencia egyik főszervezőjét, Dr. Mekis D. Jánost kérdeztem. 
A fotót készítette: Simor Kamilla 
 
PécsiBölcsész: Két napon keresztül három párhuzamos szekció hatvanöt előadóval. Nem nevezném magam tapasztalt konferenciára járónak, ezek azonban nagy számoknak tűnnek. A Leírást sorolhatjuk a nagyformátumú konferenciák közé?
 
Mekis D. János: Igen, ez egy nagyszabású konferencia. A számokhoz még hozzátehetjük azt, hogy öt külföldi egyetemről és a pécsivel együtt kilenc hazai egyetemről érkeztek előadók. Mondhatjuk, hogy ez a magyar komparatisztikai, összehasonlító irodalomtudományi szakmának a seregszemléje. A szervező pedig egy szakmai társaság, a Nemzetközi Összehasonlító Irodalomtudományi Társaság (ICLA) nemzeti szervezete, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Összehasonlító Irodalomtudományi Tagozata, illetve a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszéke. Ez egy évente megrendezett úgynevezett vándorkonferencia. Volt már Budapesten, Szegeden, Veszprémben, Nyitrán és most Pécsett. Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy idén mi fogadhatjuk az összehasonlító irodalomtudósokat szerte az országból, illetve a régió országaiból.
 
PB: Milyen előkészületek előzték meg a konferenciát? Mennyire sikerült bevonni a hallgatókat a szervezőmunkába?
 
MDJ: Viszonylag későn, nyáron kezdtük el a szervezést, ugyanis házigazdaként a kolozsvári egyetem helyett ugrottunk be, miután ők visszamondták. Először is ki kellett találni valami jó témát. Szerintem a leírás mint koncepció érdekes, legalábbis a visszajelzések ezt mutatják. A leírás mindenkinek a fantáziáját begyújtotta. Kiderült, hogy egy csomó irodalomban, nem csak a magyarban, hanem mondjuk az orosz, angol, délszláv művekben is meghatározó a leírás mint irodalmi jelenség. Éppen ezért nagyon sok jelentkezés futott be. Úgy döntöttünk, inkább vállaljuk azt, hogy csütörtök délutántól három párhuzamos szekció fut, és azt, hogy ilyen sok embert fogadunk, csak elhangozzanak azok az előadások, amelyek ide valók. Nem akartunk visszautasítani senkit praktikussági okokból, például a fiatalok előadásait sem. Pécsről és mindenféle más egyetemről is sok doktorjelölt, doktori hallgató, sőt rendes egyetemi hallgató is adott elő a professzorokkal, docensekkel együtt. Az előkészítő munkát kevesen végeztük, első sorban Z. Varga Zoltán kollégám és én, de volt mögöttünk egy OTKA-program [Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok] által támogatott szakmai csoport a veszprémi, szegedi egyetemről, illetve az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetéből, akik minőségbiztosítást, koncipiálást végeztek. A praktikus szervezőmunkában a bölcsészkar hallgatói jelentettek komoly segítséget, különösen a legutolsó fázisban. Elég sok önkéntesünk volt, közreműködésüket ezúton is köszönöm. Hálás vagyok Szabó Barbarának, hogy megtervezte a konferencia plakátját és programját, Simor Kamillának a fotózásért, és különösen kiemelném Baráth Csengét, aki most is annyira áldozatosan és mindenütt jelenlévő módon szervezi a konferencia technikai részét, irányítja a hallgatói csoportot. Köszönöm a BTK, különösen Vázsonyi Ottó kari igazgató segítségét is.
 
PB: A leírás mint irodalmi jelenség nekem meglehetősen tág témának tűnik. Ön mit gondol erről?
 
MDJ: Az, hogy mi tartozik ebbe a témába, azt maga a konferencia mondja meg, tehát ez a hatvanöt előadás. Ezek zavarba ejtően sokfélék. Ennek az is oka, hogy az összehasonlító irodalomtudomány, a komparatisztika fogalma eléggé kitágult az elmúlt másfél évtizedben. Korábban inkább úgy működött a dolog, hogy vettünk két különböző nyelven íródott, különböző országból származó irodalmi művet és ezeket hasonlítottuk össze egymással. Ma már sokkal változatosabb jelenségeket, kulturális mintázatokat vagy különböző médiumban keletkező műveket hasonlítanak össze a kutatók. Továbbra is megmarad a nemzetközi horizont, sőt tovább tágul. Ez az egész világirodalmi, sőt világkulturális perspektívába kerül. Emellett természetesen a hagyományos módszernek is van helye, hiszen még mindig nagyon érdekes lehet egy cseh regény összevetése egy magyar irodalmi szöveggel.
A fotót készítette: Simor Kamilla
 
PB: Meg vannak elégedve a konferencia alakulásával, a hallgatóság létszámával? Minden a terv szerint halad?
 
MDJ: Apróbb technikai nehézségek mindig vannak. Hol a projektor nem működik, hol hideg a leves az étteremben vagy késik a vonat. Ezek természetes velejárói egy ilyen konferenciának. Hallgatóságunk pedig van szép számmal. A kollégák egymás előadásain is szívesen részt vesznek, valamint az egyetem hallgatói és oktatói is érdeklődnek a konferencia iránt.
 
PB: Mennyire cél, hogy egy szakmai konferencia akár laikusokat is megszólítson? Van ennek egy ilyen oldala?
 
MDJ: Vannak a specialisták meg van az érdeklődő nagyközönség. Valamelyik kategóriába mindannyian beletartozunk. A hallgatóságot a bölcsészettudományokhoz valamilyen módon kötődő emberek alkotják. Őket nem nevezném teljesen laikusnak, hiszen a bölcsészek képesítve vannak arra, hogy egymás közlendőjét megértsék. Mindannyian azért vagyunk itt, hogy meghallgassuk egymást és új dolgokat tudjunk meg egymástól. Ebben fontos szerepet tölt be a vita, ami minden szekciót követ. Mindegyik vita, amiben részt vettem, nagyon intenzív volt. Remek dolog az, amikor a vitának a dinamikájában lehet új információkat megtudni Hajnóczy Péterről, az amerikai regényről vagy Kassák Lajos költészetéről.