„Ez a huszonöt éves évforduló a modern bölcsészettudomány ünnepe” – interjú Prof. Dr. Bereczkei Tamással

2017-ben a Pécsi Tudományegyetem hatszázötvenedik évfordulóján a Pécsibölcsésznek minden egyetemi polgárnál inkább megvan az oka az ünneplésre, hiszen a Bölcsészettudományi Kar is idén töltötte be huszonötödik életévét. A negyedszázados évfordulóról való megemlékezésről, a BTK múltjáról, jelenéről és jövőjéről Prof. Dr. Bereczkei Tamást, karunk dékánját kérdeztem.
 
PécsiBölcsész: Huszonöt éves a BTK. Mire emlékezünk pontosan?
 
Bereczkei Tamás: Ez a huszonöt éves évforduló a modern bölcsészettudomány ünnepe, tudniillik a Bölcsészettudományi Kar jelenlegi jubileuma és általában a bölcsészettudományok története nem ugyanaz. Idén hatszázötven éve, hogy Pécsett nyitotta meg kapuit az első magyarországi egyetem. Van, aki ezen csodálkozik, de tény, hogy abban az időben az alaptantárgyak, a hét szabad művészet bölcsésztárgyak voltak. Trianon után, a második nagy szakaszban a jezsuita atyák itt, a Pius templom mellett alapítottak egy gimnáziumot, ami egy mostani főiskolának felelt meg. Többen azt mondják, a korszak legjobb magyar gimnáziuma volt. Itt már megjelent a természettudomány is. Emellett létrehozták ezt a csodálatos kampuszt. Ilyen nincs még egy Pécsett, de Magyarországon is csak nagyon kevés. Majd a második világháború után egy viszonylag jó, de nem kimagasló képzés működött Tanárképző Főiskola néven. Ebből jött létre harmincöt évvel ezelőtt a Janus Pannonius Tudományegyetem, majd tíz évvel később a Bölcsészettudományi Kar.
PB: Hogyan emlékeztünk meg erről a jeles alkalomról? Milyen programok szerveződtek az évforduló köré?
 
BT: Folyamatosan vannak rendezvényeink, amiket az évforduló körében gondolunk elhelyezni. Kiemelném a közelmúltban tartott nagyszabású, kétnapos ünnepségünket. Óriási öröm volt, hogy a magyarországi bölcsészettudományi dékánok szinte mindegyike eljött, valamennyi hazai képzőhely képviseltette magát. Sok szó esett a bölcsészképzés hazai perspektíváiról, hiszen rájöttünk, hogy vannak olyan problémák, amiket az egyes karok egyedül nem tudnak megoldani. Ha viszont összefogunk és közösen képviseljük az érdekeinket – ez történik most –, nagyobb eredményeket érhetünk el. Szerveztünk egy kerekasztal-beszélgetést, amin már Horváth Zita helyettes államtitkár is részt vett. Aktuális kérdésekről, a bölcsészettudomány jövőjéről beszélgettünk és sorainkat pozitív végkicsengéssel zártuk. Az ünnepség a hivatalos köszöntők mellett személyes emlékezést is jelentett. Az Improvokál Társulat közreműködésével készült egy film, ami az elmúlt harminc év történéseit foglalta össze. Nagyon jó volt, mert nem annyira hivatalos riportokból állt, hanem a mindennapi életet mutatta be: hogy sportoltak, hogy buliztak harmincöt éve a diákok. Utána néhány idősebb oktató anekdotikus formában beszámolt élményeiről, végül pedig Beck Zoli, a 30Y frontembere énekelt. Természetesen a szakmaiságot sem akartuk kihagyni, így Kaleidoszkóp címmel tudományos minikonferenciát szerveztünk. Ennek célja karunk sokszínűségének bemutatása volt. Minden tudományterületről felvonultattunk egy-egy érdekességet, több mint harminc előadás hangzott el. Úgy gondolom, méltón megemlékeztünk a negyedszázados évfordulóról.
 
PB: Mennyire sikerült bevonni a megemlékezésbe a külföldi és magyar hallgatókat?
 
BT: Főleg a magyarok vonódtak be. A HÖK-elnökünk, Kovács Péter vezetésével megalakult egy hallgatói szervezőbizottság, ami ott volt a minikonferencián, a kerekasztal-beszélgetésen, koordinálta az eseményeket. Arra már nem volt kapacitásunk, hogy idegen nyelvű műsorokat is csináljunk, de van ilyen tervünk a jövőre nézve.
 
PB: Egy ilyen jeles alkalom okot ad arra, hogy visszatekintsünk a múltba. Ön mire emlékezik legszívesebben az elmúlt huszonöt évből? Vannak emblematikus alakok, történések?
 
BT: Természetesen. Egy nagyszerű embert említenék, Kézdi Balázs professzort, a pszichológusképzés megalapítóját. Ő a pszichológia elméleti ágát képviselte, míg én inkább a természettudomány felől közelítettem: a kognitív pszichológia, az evolúciós pszichológia az én területem. A képzés indulásakor azt mondta nekem Balázs: „Nem értek egyet azzal, amit csinálsz, én nem így gondolkodom a világról; de gyere, mert ez egy nagyon modern dolog, a hallgatóknak fontos tudniuk róla.” Rivális dolgot csináltunk, ennek ellenére meghívott maga mellé dolgozni, mert azt gondolta, itt a helyem. Rengeteget köszönhetek neki ilyen szempontból. Aztán sok meghatározó fiatal volt itt, akik ma már professzorok. A nemzedékek egymás vállára álltak és most már ez a bölcsészkar tényleg egy erőt képvisel.
 
PB: Azt gondolom, ilyenkor nem csak hátra, de előre is tekintünk. Hogy látja a kar jövőjét? Mik a tervei?
 
BT: A munkásságom lényege, hogy például piacképes képzésekkel mozgásban tartsam a kart. A nemzetközi képzés felfutó. Most nagyjából háromszáz külföldi hallgatónk van, de ezt a számot három éven belül szeretném megduplázni. Ez stabilizálná a kart anyagilag, de presztízst tekintve is, ami a nemzetközi kapcsolatok ápolása terén nagyon fontos lenne. Emellett néhány hónapon belül indítjuk a gyógypedagógia képzés akkreditációját. Harmadik dologként pedig azt említeném, hogy múlt héten született a szenátusi döntés, minek alapján a KPVK pécsi központját integráltuk a BTK-ba, ezzel is gazdagítva karunkat. (Egyébként maga az első, akinek nagy nyilvánosság előtt beszélek erről.) Nem szabad elülni a babérokon, jóllehet, ezek a babérok szépen mutatkoznak. A Magyarországon leginkább elfogadott HVG felsőoktatási rangsorában a PTE-BTK az ötödik helyen áll százhatvan kar közül. Ez mind az oktatói, mind a hallgatói kiválóságnak köszönhető. De nem dőlünk hátra, ez nem így működik. Ha ráülünk az eredményeinkre, az feltétlenül teljesítménycsökkenéssel és regresszióval fog párosulni.