És mi a helyzet Istennel?

Az általános vallási érdektelenség meghatározó toposzként van jelen közbeszédünkben. Sokan vélik úgy, hogy a XXI. században, az ember tudományos fejlettsége okán, már semmi keresnivalója nincsen a racionális világképünknek ellentmondó természetfeletti erőnek. A különböző felekezetek és egyházak közösségszervező ereje is sokat fakult az elmúlt évtizedek során, köszönhetően az informatikai forradalomnak, melynek hatására közösséget szervezni lassan egyszerűbb, mint rántottát sütni. Szerkesztőségünk úgy döntött, hogy egy nem reprezentatív közvélemény-kutatás keretében utánajár annak, hogy mit gondolnak az egyetemisták Istenről, vallásról, a világmindenségről meg mindenről.

Ahogy fentebb jeleztük, ez egy nem reprezentatív közvélemény-kutatás eredménye, tehát lényegében arról van szó, hogy egy esős délelőtt sétáltunk egyet a BTK campus területén, és találomra szólítottunk le fiúkat, lányokat, és kérdeztük meg véleményüket az egyházakról, vallásokról és istenekről. Az eredmény némiképp meghökkentő volt, ugyanis semmi módon nem igazolta tételmondatunkat, miszerint az emberek elvesztették volna érdeklődésüket a természetfeletti iránt. Ha fogadni kellett volna, jó eséllyel bizonyos mértékű agnoszticista túlsúlyra tettük volna a pénzünket, de ebben is csalódnunk kellett. Nézzük tehát, hogy az általunk felkeresett mintegy negyedszáz egyetemista miként viszonyult a kérdéskörhöz.
 
A katolikusok jöttek, láttak és győztek. A megkérdezetteknek csaknem a fele magát gyakorló római katolikusnak vallotta. Páran ugyan megjegyezték, hogy az intézményrendszer iránt nem lelkesednek különösebben, azonban az egyház által közvetített istenhez imádkoznak, valamint betartják a vallási követelményeket (járnak gyónni, áldozni etc.). Mielőtt némi érthető malíciával valaki megjegyezné (egy ilyen eredmény esetén én is ezt tenném), nem, nem futottunk bele semmilyen nagyobb katolikus csoportosulásba, a legnagyobb ilyen csapat egy három főből álló asztaltársaság volt.
 
A második helyen az agnosztikusok végeztek. Ők azok, akik hisznek valamilyen formájú természetfeletti szándékban, akaratban, erőben, azonban nehezen tudják elképzelni, hogy ez miben és mi módon érzékelteti hatását életükben. Nem véletlen, hogy ezen meggyőződés képviselőit gyenge ateistáknak szokták nevezni, hiszen az Isten létét firtató kérdésre rendszerint tagadó választ adnak. A további faggatózás során, amikor szóba kerül a lélek esetleges halhatatlansága, a túlvilági élet vagy a reinkarnáció lehetősége, viszont már nem ennyire határozottak, majd végül eljutunk a szó eredeti görög jelentéséhez, az agnosztoszhoz, ami megismerhetetlenséget jelent. Tehát hisznek valamiben, amiről nem tudják, hogy létezik-e vagy sem.
 
A korábban taglalt két nagy csoport után egy kicsit szétaprózódott a mezőny. Ugyanúgy előfordultak reformátusok, mint baptisták, sőt még egy unitáriust is találtunk. Az általunk megkérdezettek közül mindössze ketten állították magukról, hogy ateisták, és ezzel, ha ugyan csak házon belül is, de megdőlni látszik az a vélekedés, hogy a fiatalok elfordultak Istentől. Nem fordultak el, pusztán az istentisztelet intézményesített formáit utasítják el nagyon sokan közülük. Ezt kiválóan mutatja az agnoszticisták magas száma, illetve a gyakorló katolikusok egy részének egyházbíráló megjegyzései.
 
Többször elhangzott már a cikkben, de nem győzzük eléggé hangsúlyozni – mivel ez mindig egy kényes téma – hogy mérésünk nem reprezentatív, viszont a közeljövőben a téma iránti érdeklődésnek köszönhetően terveink közt szerepel egy átfogóbb elemzés készítése is.