Ép testben ép bölcsész – Sportlehetőségek a BTK-n

Hogyan lehetünk fittek az egyetemen? Talán lépcsőzéssel a termeket kutatva vagy esetleg heti háromszori korsóemelgetéssel? Igen, ezek is alternatívák. Azonban van ennél jobb módja is a mozgással egybekötött kikapcsolódásnak. A lehetőségekről és a félév sportprogramjáról Pap Csabát, a PTE BTK sportreferensét kérdeztük.

 

Pécsi Bölcsész: Milyen sportágakban mérhetik össze erejüket a hallgatók az őszi félévben?

Pap Csaba: A hallgatói önkormányzatok jóvoltából számos sportesemény akad ősszel, melyben az intézmény polgárai kipróbálhatják ügyességüket. A félév során az egész egyetemet megmozgató és csak BTK-soknak szóló programokat is meghirdetünk.

PB: Kiemelnél néhány rendezvényt, ahol mindenkit szívesen látnak kartól, nemtől és kortól függetlenül?

P.CS.: Elsőként a már hagyományosnak tekinthető PTE Teremlabdarúgó Bajnokságra hívnám fel a figyelmet, ami idén 48 csapat indulásával vette kezdetét. A hétről hétre folytatódó rangadók megvívására a TTK csarnokban kerül sor, a hétfőtől csütörtökig tartó mérkőzéseken 10 fős csapatok mérik össze egymással futballtudásukat, kisebb-nagyobb szurkolótábor előtt.

PB: Úgy hallottuk, lesz Asztalitenisz Kupa, erről mondanál néhány szót?

P.CS.: A PTE Asztalitenisz Kupát november 16-ára tervezzük az Ifjúság úti „B” tornaterembe, ahol jó lehetőség nyílik a különböző karok hallgatóinak az együttműködésre és a versengésre. További érdekes sportolási lehetőségnek ígérkezik a PTE Streetball Kupa (november 30. TTK csarnok), melyen szintén minden egyetemi polgár jelenlétére számítunk.

PB: Említetted, hogy lesznek csak BTK-soknak szóló rendezvények. Melyek ezek, és mit érdemes róluk tudnunk?

P.CS.: A BTK-n többek között megrendeztük a Rókus Teremlabdarúgó Bölcsész Kupát, kifejezetten a kar hallgatóinak. Továbbá szervezünk Éjszakai Bölcsész Squash Kupát, mellyel szintén a BTK-sokat szeretnénk megcélozni. A december 7-i eseményen 10 csapat versenghet egymással a Mecsek Fallabda Központban.

PB: Esetleg van más alkalom is kipróbálni ezt a sportágat?

PCS: Igen, a bölcsészhallgatóknak az éjszakai kupán túl további lehetőségeik is vannak a squash klubban való sportolásra. A BTK HÖK jóvoltából kedvezményes jegyeket biztosítunk számukra, melyekről a Szolgáltatói Irodában és a Facebook oldalunkon (PTE Bölcsész Sport) tájékozódhatnak. A Fallabda Központ vonzerejét az is növelni, hogy előzetes bejelentkezés után a hallgatók a BTK-s diákigazolványuk felmutatásával ingyen kapják a játékhoz az ütőt.

PB: A Mecsek Fallabda Klub mellett más sporttevékenységek kapcsán lesz lehetőség olcsóbb jegyek igénylésére?

P.CS.: Természetesen. Egy átfogó, egyetemi szintű sportszolgáltatási rendszer kerül a következő félévtől bevezetésre, mely keretében a hallgatók az eddiginél is szélesebb körben válogathatnak Pécs valamennyi sportközpontjának felhozatalából, kedvező áron persze.

PB: Kiemelted, hogy a hallgatók a Facebook-on érnek el titeket. Más csatorna is van az információk megszerzésére? Honnan tájékozódhatnak még a bölcsészek?

P.CS.: A hallgatók többsége a közösségi portálokon tölti szabadidejét, így jónak tartjuk online tájékoztatni őket a programokról. Emellett számos hirdetést és plakátot is készítünk és helyezünk el a BTK területén, hogy minél több fiatalt elérjünk és bevonjunk a programokba.