„Én itt találtam meg a helyemet” – Magyarország külföldi szemmel

Összepakoltuk a cuccainkat egy kis teherautóba, felmondtuk az albérletet, és már útnak is indultunk... We followed our hearts! mondta Romy Jüch, aki Hollandiából érkezett Magyarországra néhány évvel ezelőtt, és saját bevallása szerint Pécsen otthonára is lelt. Mesélt nekünk az élete legnagyobb kalandjaként megélt költözködéséről, saját identitásáról és arról, hogy mit jelent számára Magyarország. A fiatal holland lány aki egyébként félig magyarnak, félig hollandnak vallja magát gyönyörű szavakba öntötte a magyar kultúráról alkotott véleményét, amiről saját blogján is rendszeresen olvashatunk.

Mondanál pár szót magadról, és mesélnél kérlek arról is néhány mondat erejéig, hogy miért éppen Magyarországot választottad úticélként?

Romy vagyok, egy 24 éves lány Hollandiából. Hat évvel ezelőtt, 18 éves koromban költöztünk ide édesanyámmal, és azóta is nagyon szeretem az itteni életet. Eredetileg gimnázium után utazni szerettem volna, így a terv az volt, hogy kihagyok egy évet, amit Magyarországon töltök.

Viszont közösen arra az elhatározásra jutottunk, hogy ide szeretnénk költözni, és ha  visszatekintek életem ezen szakaszára – még ha kissé naivan is álltam hozzá akkoriban – ez volt az egyik legjobb döntés, amit valaha meghoztam. 

PB: Voltak tapasztalataid az országgal már az érettségi előtt is, vagy inkább a spontaneitás ösztönzött titeket? 

Igen, volt szerencsém már korábban is megismerni az országot, hisz már lassan egy évtizede, hogy először errefelé nyaraltunk. Odahaza, Hollandiában ismerkedtünk meg egy holland-magyar családdal, és hozzájuk érkeztünk látogatóba. Onnantól kezdve pedig évente visszajöttünk, és mindig egy kicsivel többet fedezhettünk fel az ország szépségeiből.

Amikor például tíz éve Orfűn voltunk, még csak el sem tudtam volna képzelni, hogy egyszer majd a közelében élhetek.

Bizonyára nehéz volt hátat fordítani a korábbi életednek, nem is beszélve a szeretteidről. Ezzel kapcsolatban voltak aggályaid? 

Nem igazán voltak félelmeim, ezért is említettem, hogy kissé túlságosan is bizakodóan indultunk neki ennek az útnak. Igaz ugyan, hogy nehezen hagytam hátra a barátaimat, ugyanakkor tudtam, hogy a gimnázium után így vagy úgy, de mindenki a saját útjára tér.

Emellett édesapámtól sem volt könnyű elbúcsúzni, viszont őt is azzal nyugtattam, hogy csupán egy másfél órás repülőút választ el tőle.

Mi adta azt a bizonyos utolsó löketet, ami miatt belevágtatok a költözésbe? 

Valójában úgy álltunk hozzá, hogy szerencsét próbálunk és a többit majd meglátjuk… We followed our hearts! A lehetőség viszont mindig fennállt, hogy visszamenjünk, ha a dolgok másként alakulnának.

A költözést egy hatalmas kalandnak éltem meg; összepakoltuk a cuccainkat egy kis teherautóba, felmondtuk az albérletet, és már útnak is indultunk! A mai napig keresem az újdonságokat, újabb szokásokat és szavakat tanulok meg, újfajta dolgokat fedezek fel, az egész annyira izgalmas!

Nehezen éled meg a távolságot szülőhazádtól és az otthoniaktól?

Egyáltalán nem. Sőt, csak akkor érzek honvágyat, amikor éppen Hollandiában vagyok! Ez lehet, hogy furcsának tűnik, de én itt találtam meg a helyemet. Magyarországot tekintem otthonomnak.

A kinti családtagokkal és barátaimmal pedig főként a közösségi médián keresztül tartom a kapcsolatot, de nem érzem úgy, hogy ez problémát okozna, hisz mint ahogy már említettem, életem nagy része idehaza van.

Viszont édesapámat és a legjobb barátnőmet természetesen rendszeresen meglátogatom. Érdekes, mert soha nem vágyódtam vissza Hollandiába. Ez még inkább megerősíti bennem, hogy jó döntést hoztam, mikor ideköltöztem.

Ahogyan észrevettem, kiválóan beszéled a nyelvet. Hogyan sikerült ilyen rövid idő alatt elsajátítanod a sokak által bonyolultnak vélt magyart? 

Már az elején eldöntöttem, hogy komolyan fogom venni a nyelv tanulását! A költözés számomra azt is egyértelműen magába foglalta, hogy beszélni is szeretném a magyart, erre pedig soha nem tekintettem nehézségként.

Az első két itt töltött évemben egy intenzív tanfolyamra jártam helyben, Pécsen. Szerintem ez volt a lehető leghatékonyabb módja a tanulásnak. 

Ha jól tudom, a nyelv szerves részét képezi a tanulmányaidnak és tágabb értelemben a munkádnak is. Mesélnél erről egy keveset? 

A tanfolyam után jelentkeztem egy magyar képzésre is az egyetemen, viszont ez nem volt egyszerű folyamat. Tulajdonképpen meg kellett küzdenem azért, hogy külföldiként ide járhassak, de nagyon boldog vagyok, hogy végül sikerült. Egyébként szabad bölcsészetet tanultam, ezen belül kommunikáció és médiát, illetve anglisztikát hallgattam.

Tanulmányaim mellett pedig nemcsak újságíróként, hanem idegenvezetőként is meg szerettem volna osztani a Magyarországgal kapcsolatos pozitív tapasztalataimat.

Most pedig büszkén állíthatom, hogy sikeresen lediplomáztam, egy magyar BA-diploma és egy OKJ-s végzettség van a zsebemben.

Volt már olyan, hogy kínos szituációba keveredtél a kulturális különbségek miatt? Milyen tanácsot adnál azoknak, akik hasonló cipőben járnak, hogyan érdemes leküzdeni az integrációból adódó nehézségeket?

Sokan azt hiszik, mivel mindkettő európai ország, nincs nagy különbség a két kultúra között, viszont a félreértés éppen a legkisebb részletekből, eltérő szokásokból adódik. Úgy hiszem, az akadályokat csak akkor sikerül leküzdeni, amikor az ember teljes erejével beleugrik a mélybe. Kínos helyzetek pedig mindig elő fognak fordulni.

A kérdésedre válaszolva: sokszor volt, hogy kínos szituációban találtam magam, amikor még nem értettem bizonyos magyar szokásokat, mint az üdvözlés különböző formáit, például a kéznyújtást.

A lényeg az, hogy értékelik, ha próbálkozom, még akkor is, ha néha hibázok. Véleményem szerint, erre az a megoldás, hogy az ember ne felejtse el, hogy mégis csak külföldiként éli az életét, és próbáljon meg beilleszkedni. Én személy szerint erre pozitívumként tekintek, hiszen egy különleges szemszögből látom a dolgokat, ennek fényében több nézőpontból is tekinthetek az életre, amit aztán meg tudok osztani másokkal.

Úgy tudom, tapasztalataidról írni is szoktál. Kifejtenéd bővebben, írásaid mely témákat érintenek leginkább? 

A beilleszkedés témája érdekel kifejezetten, ezért is készítettem a két nemzet közti különbségekről és az azokból származó félreértésekről a szakdolgozatomat, de a PécsiBölcsészen is írtam már erről cikket. Nem is olyan rég született meg a blogom, Life & Travel Hungary néven.

Ezen keresztül próbálok segíteni azoknak a külföldieknek, akik szeretnék jobban megismerni az ország különböző tájékait.

Ugyanakkor nemcsak az írásban, hanem az idegenvezetés közben is személyes tapasztalataim által mesélek a turistáknak az országról.

Szerinted hogyan lehet a leghatékonyabban integrálódni egy ismeretlen közegbe? Létezik erre bármiféle stratégia?

Úgy gondolom, beilleszkedni is sokkal könnyebb, ha van egyfajta érdeklődés a történelem és a kultúra irányába.

Azt hiszem, így összességében jobban meg lehet érteni, hogy igazából miről is szól ez az egész, miről szól egy kultúra.

Nem is beszélve a másik fontos tényezőről, ami értelemszerűen a nyelv.  Én sokkal egyszerűbben be tudtam illeszkedni, mint az olyan külföldi egyetemisták, akik nem beszélnek magyarul, tehát az adott nyelv tanulását mindenképpen ajánlani tudom.

Vannak olyan pozitív vagy akár negatív élmények az itteni életedből, melyeket kiemelnél? Fel tudnád vázolni, milyen kép alakult ki benned az „itthonról”? 

Negatív tapasztalataim nem igazán voltak. Sokkal inkább a pozitívumok sorát említeném, hisz már a legelején azt vettem észre, hogy a magyarok nagyon vendégszeretőek és segítőkészek, ami kifejezetten jólesett annak idején.

Észrevettem, hogy lassabban zajlik az élet itt, mint Hollandiában, és szerintem az emberek sem annyira idegesek és merevek.

Pécset pedig, a mediterrán hangulatával együtt, imádom. A természetről, a nyüzsgő városok hangulatáról és a gyönyörű fővárosról sem szabad megfeledkezni. Egyszerűen beleszerettem az országba. 

Vannak jellegzetes magyar szokások, melyeket az itt töltött idő alatt belecsempésztél a mindennapjaidba? Ha igen, ezek között akad olyan, amit korábban sztereotípiákon keresztül már ismertél? 

Sztereotípiákat nemigen hallottam korábban a magyarokról, de hozzá kell tennem, a hollandok többsége nem is tudja, merre keresse Magyarországot... Éppen ezt szeretném megváltoztatni a blogommal!

Egyébként azt szoktam mondani, hogy Hollandiában nőttem fel, de itt váltam igazán felnőtté, ezért valószínű, hogy egy-két magyar szokást is elsajátítottam, amit már észre sem veszek! A hovatartozásomat tekintve, teljesen hollandnak már nem érzem magam, de valódi magyarrá sem váltam még. Félig magyar, félig holland vagyok. 

Mik a terveid a jövőre nézve? Fontolgatod, hogy egyszer visszamész vagy magyar földön képzeled el a folytatást is? 

Mindenképpen itt szeretnék maradni. Soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő, de egyelőre itt tervezem tovább az életem. Azt kell, hogy mondjam, sok-sok álmom és tervem van: elsősorban szeretnék többet foglalkozni a blogommal, és ezt valamilyen szinten bele szeretném építeni a munkakörömbe is. Valamint észrevettem, hogy nincs túl sok angol nyelvű információ Magyarországról, így ezt idegenvezetőként és íróként is meg szeretném változtatni.

Véleményem szerint, ez egy alábecsült, de csodálatos ország, amit sokkal több embernek kellene ismernie!

Gazdag a kultúra és kedvesek az emberek. És nem utolsósorban, úgy vélem, nagyon sokat tanulhat az ember önmagáról, ha külföldön él. Az, hogy itt élek, nagyban befolyásolta azt, akivé váltam. Hiszen az értékünket nem az határozza meg, hogy mennyi pénzünk van, sokkal inkább az utazás és az évek során összegyűjtött tapasztalatok tesznek minket gazdaggá. Ez pedig sokkal inkább a magyar mentalitás része, mint a hollandé. 

Ha szeretnél többet olvasni Romy tapasztalatairól, itt találod írásait.

 

Írta: Matos Sára Anna

Fotó: Kertész Rita