Ember a jégkrémek és az álarc mögött – Az ismeretlen Kimi Räikkönen

Sokan gondolják úgy, hogy az autósportok – és vele együtt az autóversenyzés királykategóriája – csak arról szól, hogy egy rakat idióta egymás mögött vonatozva körbe-körbe megy a versenypályán. Még többen mondják azt, hogy csak a rajtot nézik, meg a célba érkezést, esetleg a baleseteket, mert ezek izgalmasak, a versenyek többi része pedig unalmas keringőzés. A Formula 1-ről is ezek a teóriák terjengenek, és legtöbbször a fórumokon esnek egymásnak a benzingőzben nevelkedett foteldrukkerek, és a „már csak azért is nekem lesz igazam, és ez egy unalmas dolog” megmondóemberek.

 

Csakhogy az F1 ennél sokkal-sokkal több. Annál is, amit a rajongók látnak, és annál is, amit a sportágat utálók állítanak róla. A versenyzők általában huszonketten szerepelnek az évad elején leadott nevezési listán, és a szezon huszonegy versenyén kemény küzdelmet vívnak. Nem csak egymással és önmagukkal, hanem legfőbb ellenségükkel, a halállal is.  

 

A királykategória csaknem hetven idénye alatt számtalan tehetségtől, világbajnoktól vagy újonc versenyzőtől kellett elbúcsúznunk idejekorán.

 

Manapság az egyik legveszélyesebb sportág a Földön a Forma 1, hiszen a sebességek szinte mindig 340 km/h körül mozognak, az érzelmek, az elhivatottság és a pszichológiai játszmák pedig a maximumon pörögnek.

 

Van egy olyan ember azonban, akire -  az elhivatottság kivételével -  ezek nem vonatkoznak. Kimi Räikkönent világszerte a „Jégember”-ként ismerik. Ez a becenév azt hivatott magyarázni, hogy a sportolón az érzelmek nem látszanak: fapofával veszi tudomásul azt, hogy megnyert egy futamot, vagy hogy a pontszerző helyek valamelyikén végzett.

Képzeljen el mindenki egy életrajzi könyvet. Vagy egy olyan életrajzi könyvet, ami egy sportolóról készült, és bemutatja az utat a születésétől az életcéljának eléréséig.

 

Na ez az “önéletrajz” pont nem ilyen.

 

 

Kicsit inkább olyan, mint az ember, akiről írták. Laza, szókimondó, ugyanakkor egyszerű, ezért igyekszek hű maradni a mű stílusához. Dióhéjban annyit érdemes tudni a finnek kedvenc sportolójáról, hogy 1979-ben született Espoo-ban, majd kellő gokartos, és annál sokkal kevesebb formaautós (együléses, nyitott versenyautó -- a szerk.) tapasztalat után hirtelen a Száguldó Cirkuszban találta magát. Persze az idáig vezető út nem volt éppen könnyű, hiszen Kimi nagyon szerény körülmények között nőtt fel testvérével és szüleivel. Ahogy ő fogalmaz:„Olyan helyen éltünk, ahol az udvarra kellett pisálni…”.

 

Az iskolában nem teljesített úgy, ahogy kellett volna, és nem érdekelte a tantárgyak közül igazán semmi, annál inkább az autóversenyzés, a szerelés édesapjával és testvérével, meg a piálás. Erről a káros szenvedélyről később sem tudott leszokni, így a sorkatonaság ideje alatt is ezt a két dolgot csinálta: versenyzett és ivott. Külföldön, hiányos nyelvtudással, egy lelakott autóval meg a haverjával járták az országot, közben különböző versenyeken szerepeltek.

 

A könyvből megismerhetjük Räikkönen közelebbi hozzátartozóit is, olyanokat, akiket eddig nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem láthattunk. Ilyen például az édesanyja, aki főleg Kimi gyermekkoráról és az apja elvesztése utáni időszakról mesél az olvasóknak. Megszólal a finn pilóta egyik legrégebbi és legjobb barátja is, Sami Visa, aki évtizedek óta a menedzsere.

 

A magánéletébe is többször bepillanthatunk, mivel az író, Kari Hotakainen beköltözött egy időre a Räikkönen családhoz.

 

Így az F1 csendes világbajnokának azt az oldalát is megismerhetjük, amiről másképpen nem tudnánk semmit, mert ő is, ahogyan Lewis Hamiltonon kívül minden más versenyző teszi, védi a magánéletét, amennyire csak tudja. Ugyanakkor, amit ésszerű keretek között meg tud mutatni, azt megmutatja. Nagyban köszönhető a Jégember olvadása a második feleségének, Minttu Räikkönennek. Az ő történetük is megtalálható a könyvben Räikkönen tolmácsolásában, így megismerhetjük a finn világbajnok érzelmesebb oldalát is.

 

A szerző nem akar egy ezredik önéletrajzot írni egy ezredik sportolóról. Ez érződik is magán a nyelvezetén, hiszen nem kerüli a vulgáris kifejezéseket sem.

 

Olyan, amilyennek a finnek egyszeres világbajnokát megismerjük: egyszerű, laza és rendkívül humoros.

 

 

Mindeközben az egész könyvet körülöleli valami megmagyarázhatatlan hangulat. Ezt talán az egyedivel való találkozáshoz tudnám hasonlítani, mert nincs még egy ilyen sportoló a világon. Aki két versenyhétvége között tizenhat napon keresztül részeg, majd amikor odaér a nagydíj helyszínére, felhúzza a napszemüvegét, felveszi a fapofát, és mormogó stílusában, gyakran egyszavas válaszokkal örvendezteti meg a riportereket, versenyzőtársait, és a rajongóit. Amikor először olvastam a könyvet, egy pillanatig csak meredtem magam elé, elgondolkozva azon, mennyire örülök, hogy abban a korban élek, amikor láthatom őt versenyezni. Második olvasásra már csak azt tudtam elismételni, amit Kimi Räikkönen mondott, amikor megnyerte a 2018-as Amerikai Nagydíjat: „F***ing finally!”.