Elszabadult hajóágyúk

“Amíg valaki a világ egyik legnagyobb országának vezetőjeként kétségbe vonja azt, hogy a klímaváltozás létezik, addig olyan sok illúziónk ne legyen” – mondja dr. Szabó Gábor jogász, filozófus és politológus, a PTE ÁJK Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszékének vezetője. Környezetvédelemről, emberi jogokról és az emberiség jövőbeli kilátásairól beszélgettünk.

 

PécsiBölcsész: Az emberi és környezetvédelmi jogok, illetve a kereskedelmi jogok tekintetében mennyire jellemző, hogy az utóbbiak élveznek előnyt?

Dr. Szabó Gábor: Három alapvető nemzetközi gazdasági-pénzügyi-kereskedelmi intézmény létezik: a Kereskedelmi Világszervezet, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap, vagyis az IMF. Alapvetően az a baj, hogy ez a három intézmény uralja a nemzetközi kereskedelmi jogalkotást, illetve a nemzetközi kereskedelmi jog az államok közötti alkuk függvénye, ahol – nem nehéz kitalálni – a gazdaságilag erős országok különösen nagy befolyással bírnak.

 

Éppen ezért van az, hogy ha a kétféle jog összeütközésbe kerül, akkor valószínűleg a kereskedelmi jogok élveznek prioritást.

 

Ennek a dolognak úgy lehetne kihúzni a méregfogát, ha mindenkire egységesen érvényes szabályozások lépnének életbe. Ehhez viszont kell egy autoritás, mert a törvények nem működnek egy őket betartató hatalom nélkül. Jelenleg ilyen kikényszerítő erő nincs.

 

PB.: Mit gondol, van esély egy ilyen hatalom kialakulására a közeljövőben?

Sz.G.: Jelenleg pont ennek az ellenkezője felé halad a világpolitika. Ott van például Brazília vagy az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Mondhatni, hogy a populizmus most éli a neoreneszánszát, egészen új formákat ölt. Az Európai Unió is szétesés közeli állapotba került. Ugyanakkor mégsem vagyok ennyire pesszimista, mert az emberiség történelmében számos olyan esetre volt példa, amikor nagyon közel került egy katasztrófához, az ökológiai kataklizma pedig most tényleg nagyon közelít. Ötven évet prognosztizálnak körülbelül, ami eléggé aggasztó. Kétséges, hogy a világnak a gondolkodó kisebbsége rendelkezik-e akkora erővel és befolyással, hogy ezeket az elszabadult hajóágyúkat lefogja.

 

Fotó: Tóth Lilla

 

PB.: Melyek azok a fejlesztési területek, amelyek kifejezetten sok probléma lehetőségét hordozhatják?

Sz.G.: A gátrendszerekkel kapcsolatban rengeteg emberi jogi probléma volt. Amikor egy folyót gátrendszerekkel szabályoznak – ami látszólag modernizációs lépés – , nagyon sokszor az abból élő népek kénytelenek onnan elmenni, mert a hagyományos életmódjuk feltételei megszűnnek. Nem tudnak halászni vagy öntözni a földjeiket, mert a gátak ezt lehetetlenné teszik. Haitin egészen komoly humanitárius katasztrófa volt abból, hogy tízezrek kényszerültek föl a hegyoldalba emiatt. Vályogházakba költöztek, földcsuszamlásoknak voltak kitéve. De ami még rosszabb, elindult az, amit úgy hívunk a szakmában, hogy strukturális erőszak.

 

Ez azt jelenti, hogy a nem megfelelő gazdasági és szociális körülmények miatt egy eszkalálódó erőszakspirál jön létre.

 

Ez ebben az esetben úgy alakult ki, hogy azok az emberek, akik felkényszerültek a hegyoldalba, ivóvízre szorultak. Az vízhordás a hagyományos társadalmakban általában a nők dolga. Ily módon ők elmennek a legközelebbi ivóvízforráshoz, amit fegyveres férfiak őriznek. Ezek a katonák vegzálják a nőket, mindent beleértve. Ebből következhet az, hogy például az egyik parancsnok viszonyt kezdeményez az egyik nővel a vízért, aki pedig nem tudja, hogy ennek a férfinak másokkal is igen intenzív kapcsolata van, így HIV-fertőzött lesz, amit átad a férjének, a születendő gyermekének. Máris láthatunk egy olyan messzeható káros következményt, amivel senki nem számol előre.

 

PB.: Mit gondol, mekkora esély van komolyabb környezetvédelmi törekvések megvalósulására akár csak az Európai Unión belül?

Sz.G.: Az Európai Unióban a törekvések meglehetősen progresszívek. Megint az a kérdés, hogy lesz-e olyan politikai erő, amelyik azt komolyan gondolja és be is tartatja. Csak az lehet a megoldás, ha fokozatosan átalakítjuk az energiaháztartásunkat. Tehát lehetőleg minél több olyan energiát használunk, ami megújul. Ez nem reménytelen.

 

PB.: 2016-ban jelent meg A globális igazságosság perspektívái és határai című könyve. Mit jelent a globális igazságosság?

Sz.G.: Azt takarja, hogy a jelenleg rendelkezésre álló erőforrások alkalmasak arra, hogy a világban mindenki emberileg elfogadható életet éljen. Ehhez képest még sincs így. Az emberileg elfogadható élet azt jelentené, hogy az alapvető emberi szükségletek garantáltak. A másik, hogy a születéskor várható élettartam több, mint hatvan év.

 

A lényeg az, hogy jelenleg a rendelkezésre álló erőforrásaink és az élelmiszer mennyisége bőven elég lenne ahhoz, hogy a Földön ne legyen éhezés, ne legyenek pusztító járványok, és hogy az emberiség egésze egy minimálisan elfogadható szinten éljen.

 

Óriási csúsztatás az, ha a túlnépesedéssel hozzák összefüggésbe a világ egy jelentős részének a nélkülözését. Illetve fontos az is, hogy hogyan lehet ezt fenntarthatóan csinálni, úgy, hogy a környezet ne menjen tönkre. Rengeteg alternatív forgatókönyv van, tehát nem reménytelen a dolog. A politikai trendek azonban sajnos jelenleg éppen az ellenkező irányba mutatnak. Amíg valaki a világ egyik legnagyobb országának vezetőjeként kétségbe vonja azt, hogy a klímaváltozás létezik, addig olyan sok illúziónk ne legyen.

 

PB.: Magánemberként milyen mértékben tudunk hozzájárulni a környezetvédelemhez? Számít az egyes ember környezettudatos hozzáállása is?

Sz.G.: Abszolút számít. Azt ugyanakkor ne várjuk senkitől, hogy a megszokott kényelmi szintjét feladja. Fontos, hogy az egyéni szintünkön mindent megtegyünk, de én nem szeretném ezt az ökológiai radikalizmus irányába elvinni. Nem kell már holnap lemondanunk a hagyományos energiával meghajtott közlekedési eszközök használatáról. Ehelyett apró dolgokat lehet tenni. A tudatos vásárlás nagyon fontos ebből a szempontból. Az, hogy nem megyek bele a fogyasztói spirálba, nem veszek meg fölösleges holmikat. Ha már vásárolok valamit, akkor azt lehetőleg ott és olyantól veszem, amelyik a kisebbik rossz. Mindenképpen érdemes a tőlünk telhető dolgokat megtenni a környezet érdekében.