Elnémult kutatócsoport

A kommunikáció- és médiakutatás műhelyei című előadásokon csütörtökönként egy a kommunikációval foglalkozó kutatóműhely mutatkozik be. Nyolcadik alkalommal az MTA-ELTE Kommunikációelméleti kutatócsoportjának munkatársa, Tardos Róbert tartott előadást. 

 

Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának Társadalom- és Neveléslélektani tanszéke mellett működő kutatócsoport több mint két évtizedes múlttal rendelkezik. Így nem csoda, hogy a kommunikációs tanórákon megadott kötelező irodalmak szerzői közül nem egy tartozott a kommunikációelméletre specializálódott műhely munkatársai közé: Angelusz Róbert, Terestyéni Tamás, Vásárhelyi Márta, hogy csak néhány nevet említsünk. Fő feladatukat a kommunikáció, a nyilvánosság, a média és a közgondolkodás egymásra vonatkoztatott empirikus- és elméleti vizsgálatban látták.

Sajnálatos azonban, hogy a nagy nevek eltűnésével (Angelusz Róbert 2010 szeptemberében hunyt el) az intézmény is megszűnt, így ennek a kutatócsoportnak a jelenéről, és a jövőjéről nem beszélhetünk, csak a múltat boncolgathatjuk.

Maga a Kommunikációelméleti Kutatócsoport 1991-ben jött létre, de nem előzmény nélkül. A hatvanas évek végén alapított, az elméleti irányvonalat követő Tömegkommunikációs Kutatóközpont volt az egyik nagy elődje, ahol közel százan dolgoztak. Kutatási területük elsősorban már akkor a kommunikációra fókuszált, az elméleti megközelítés mellett közvélemény-kutatással is foglalkoztak. Az ebből a korszakból származó elméleti és módszertani kötetek a mai napig relevánsak és rendkívül meghatározóak még napjainkban is.

A rendszerváltás a kutatóközpontban is változásokat idézett elő: ebben az időben alakították át Magyar Közvélemény Kutató Intézetté. Ekkor a korábbi tevékenységek mellett a média széleskörű vizsgálatára koncentráltak.

1991-ben megszűnt az MKI, ami ismét egy korszak végét jelentette. A munkatársak egy része különböző közvéleménykutató intézetekhez szegődött, egy szűk mag azonban akadémiai kutatócsoportot alapított. Nagy volt a dilemma, hogy melyik egyetemhez csapódjanak, de végül nem a Corvinus, hanem az ELTE vette őket védőszárnyai alá.

Az első tíz évben Terestyéni Tamás töltötte be a csoportvezető szerepét. Itt már nem beszélhetünk olyan nagy létszámú csapatról, mint a hatvanas években, csupán tíz-tizenkét fő alkotta a kutatócsoportot. Jóval szerényebb körülmények közé kényszerültek, mind az infrastruktúra, mind a költségvetés tekintetében. Ennek ellenére jelentős kutatásokat bonyolítottak le, például a ’90-es évek közepén, mikor beindultak a kereskedelmi csatornák, az aktuális politikai pártharc tekintetében három hullámos panelvizsgálatot végeztek. Később az internet népszerűvé válását, valamint az Európai Unió felfutását is nyomon követték.

Kutatásaik annak ellenére, hogy általában megbízásra, vagy pályázatra készültek, szerencsére összefonódtak az őket érdeklő tudományterületekkel, ilyen volt például a közszolgálatiság a médiában. A közös érdeklődési kör mellett fontos volt, hogy mindenki a saját kutatási szálán munkálkodhasson. Tardos Róbert ezt úgy fogalmazta meg, hogy a tudomány területén mindegyikük több fogódzópontot is megragadott, és a lehetőségekhez mérten igyekezett arra felé kutatni. Többször is lehetőségük nyílt rá, hogy egy elkezdett kutatást tovább vigyenek egy másik projektben, így a korábban nyitva maradt kérdésekre is megpróbálhattak választ találni.

Tardos Róbert elmondta, hogy ugyan Angelusz Róbert nem volt oszlopos tagja a kutatócsoportnak, mégis körülbelül tíz évig dolgoztak együtt. Éppen ezért tartotta fontosnak, hogy megemlékezzünk a két éve elhunyt kiváló szerzőről, akinek a nevéhez olyan művek fűződnek, mint például a szigorlati tételsorból ismerős Optikai csalódások. Legnagyobb hatása a kutatási szemléletben érhető utol: munkái nyomán az elméleti igényesség mellett rendkívül fontossá váltak az operacionális törekvések is.