Elindult a Bölcsész Akadémia

Közel száz érdeklődő jelenlétében csütörtökön megtartotta szemeszternyitó előadását a Bölcsész Akadémia. A 30/20-as jubileum keretében meghirdetett rendezvény az ünnepségsorozat kereteként is szolgálva, végigkíséri a 2012/13-as tanévet. Az első alkalommal Langó Péter az MTA Régészeti Intézetének tudományos segédmunkatársa, a magyar honfoglalás korát érintő régészeti kutatások fő irányvonalairól tartott előadást.

Dr. Fischer Ferenc dékán és dr. Fedeles Tamás nyitóbeszédei után Langó Péter gyors, in medias res jelleggel egyből a szentgalleni kalanddal nyitott, megvilágítva azt a kettősséget, ami mind a mai napig jellemzi eleink tevékenységének megítélését. Persze valamennyire érthető, hogy a korabeli nyugat-európai források nem a legmelegebb szavakkal emlékeztek meg honfoglaló őseink kalandozó hadjáratairól, sokkal inkább céltalan pusztításokról és kíméletlen fosztogatásokról számolnak be. Ennek egyik jelentős oka az európai történetírást nagyban befolyásoló Ammianus Marcellinus késő római kori historiográfusnak, addigra toposszá nemesülő barbárleírásai, továbbá az a tény is, hogy a nyugati történetírás igen nehezen barátkozik meg azzal a jelenséggel, hogy eleink „rabló hadjárataikra” rendszerint nyugati hívásra indultak. Magyarán nem csak hirtelen jött ad hoc alapon rámutattunk a térképre, hogy de jó is lenne fölperzselni Szászországot, hisz arra úgyis régen jártunk, hanem erre komoly pénzekért és egyéb juttatásokért cserébe voltunk csak hajlandók.

Ezzel el is érkeztünk az előadás következő érdekes pontjához, ahol megtudtuk, hogy pénzen kívül még mivel is lehetett lekenyerezni marcona honfoglaló eleinket. Természetesen a nagy népszerűségnek örvendő nemesfémek, illetve értékesebb textíliák mellett, ahogyan az akkori Európa szinte minden pontján, úgy errefelé is dívott a rabszolga kereskedelem. Példának okáért egy tehetségesebb bizánci rabnőért nem átallottak akár 50 arany solidust is elkérni, ami egy egyszerű parasztnak usque 3-4 évi jövedelme lehetett akkoriban. A pénz értékét hitelesen támasztják alá azok a régészeti tapasztalatok, melyek szerint a kárpát-medencei ásatások során összesen nem találtak 50 arany solidust a IX., illetve X. századból származó sírokban.  

Izgalmas kérdése volt még az előadásnak a honfoglaló törzsszövetség szállásterületeinek kiterjedtsége is, hiszen egyre több olyan régészeti bizonyítékkal kell szembesülünk, melyek egyértelműen azt támasztják alá, hogy az őseink által ellenőrzött területek nem csak nyugati, de keleti irányban is túlhúzódtak a Kárpát-medencén. Az egyik ilyen, a nemzetközi történész berkeken belül komoly vitát kiváltó lelet volt a gnadendorfi sír. A másik komoly bizonyíték pedig moldáv régészek révén jutott el hozzánk, akik több, a X. századból származó magyar sírleletet találtak hazájukban.

Ez a felfedezés többek között cáfolja azt a közkeletű hiedelmet is, hogy a honfoglaló magyarok a besenyők elől menekülve érték el a Kárpát-medencét és az üldözés, csak a természet szolgáltatta keleti védelmi vonalak miatt maradt abba. A kérdés taglalása során szó esett arról is, hogyan lehet megkülönböztetni egymástól a magyar és besenyő sírokat, melyre a válasz a lovak lábszárainak csonkolásában rejlik. A sztyeppei lovas nomád népeknél hagyomány volt az elhunyt harcossal együtt eltemetni hűséges hátasát is. Az avarok például az egész lovat eltemették a halttal, a magyarok és a besenyők azonban csak a ló bőrét, koponyáját, valamint lábszárait helyezték a sírba. A különbség a két temetkezési forma között tehát, abban rejlik, hogy hanyadik ízületénél csonkolták a ló lábszárát.

A rengeteg elhangzott érdekesség közül még utoljára kiemelnénk pár izgalmasabb tényt. Például, hogy nem volt olyan, hogy merseburgi csata, ami a törikönyvek szerint megkondította a lélekharangot a kalandozások fölött, továbbá a Lech mezei (augsburgi) összecsapás sem végződött azzal a katasztrofális vereséggel, amit divat neki tulajdonítani. Példának okáért azért sem, mert egy ilyen, a leírásokban szereplő komoly vereséget a X. századi magyar fejedelemség nem bírt volna ki. Nagy jelentősége van továbbá annak a ténynek is, hogy a csatában győztes Ottó meg sem kísérli, az elvileg szétvert ellenség üldözését, és még közel száz évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a Német-római császár hadat vezessen hazánk ellen.

A kurzus végén, az érdeklődők feltehették kérdéseiket a Langó Péternek, így többek között halhattunk a radiokarbonos kormeghatározás mibenlétéről és kiderült, hogy mi az a kardkoptató.

A következő alkalommal Kulcsár Szabó Ernőt hallgathatják meg a résztvevők, aki „Hogyan történik a hangulat? A hangoltság „materialitásának” irodalmi fenomenológiájához” címmel fog előadást tartani.