Egyetem sokadik váltásra

A váltáshoz szükséges indíttatás több forrásból is eredhet. Ezen diákok számának határozott növekedése jelzi a mai fiatalok magasabb mértékű hajlandóságát erre cselekvésre. Társadalmilag más az elvárás. Egyre csak az válik az elfogadottá, a normális tendenciává, hogy azt választjuk szakunknak, ami a legjobban érdekel minket. Ezzel ellentétben a régebbi mód, hogy a kiválasztott irányról való letérés nem helyénvaló és felelőtlen. Ezt a terhet veszik le rólunk egyre jobban, és egész sok esetben ez működik is. Nem egy ismerősöm hagyta már ott reál, vagy humán szakját és ment végül teljesen más beállítottságú egyetemre, s ők ezzel a döntésükkel teljes mértékben elégedettek, nem bánták meg. Persze ez csak egy példa a sok közül, nyilvánvalóan nem mindig ez a jó döntés.

Nem mindenkinek van határozott elképzelése tizennyolc évesen. Nehéz ezt bevallani, de szerintem nagyon sokan küszködnek az egyetem kiválasztásával, mert egyszerűen nem érett meg a fejükben a gondolat. Gólyatáborokban is lassan ugyan annyi a húsz-huszonegy éves elsőéves, mint gimnáziumból frissen kikerült tizennyolcévesek. Persze ilyenkor mondhatnám, hogy miért sikerül mégis a fiatalok nagy részének megtalálnia elsőre a neki való tanulmányt? Más érettségi szinten vagyunk, lehet ok az önbizalomhiány, a tájékozatlanság, képességeink ismeretének hiánya, befolyásoltság. Ebben a korban nagy nyomás nehezedik ránk, végül is csak arról kell jó döntést hoznunk, hogy mivel szeretnénk a kenyerünket keresni nyugdíjas korunkig. Ekkor könnyen előfordulhat a rossz választás. Nehéz előre belelátni abba, mi is vár ránk egy bizonyos szakon, így nem is lehet teljes magabiztossággal nekiindulni anélkül, hogy alaposan utánajárnánk mindennek.

Az előbbiekkel ellenben mi történik, amikor nem egy új, testhezállóbb terv kialakulása miatt történik a váltás, hanem perspektíva nélkül tengődve, újabb és újabb kifogásokat találva az aktuális szak ellen, sodródunk, amíg egyszer csak ott nem találjuk magunkat, hogy nincsen elhatározás, elszántság, verejték, és végül az ezekből születő eredmény. Ha a diákok egy mélypont után rögtön feladnák a tanulmányaikat, tele lenne az ország harmincéves, céltalan emberrel, akik belekezdtek már több szakba is, mert nem voltak képesek elköteleződni egy bizonyos mellett, és tisztességgel végigcsinálni azt. Minden egyetemista életében vannak nehéz pillanatok, hullámvölgyek, amikor legszívesebben a francba kívánná az egészet, ekkor azonban nem az irányváltás mutatja meg a belevalóságot, hanem a tovább küzdés. Bele kell fektetni azt az energiát, amely bizonyítja a gimnazista énünktől való előrelépést. Küzdelem nélkül aligha van teljes értékű sikerélmény, így meg kell tudni különböztetni az általános legyőzendő akadályt, az összetettebb iránybeli eltévelyedés között.

A váltás lehet a legjobb döntés, de közben a legrosszabb is. Tüzetes önvizsgálat és mérlegelés kell, hogy megelőzzön egy ilyen horderejű és súlyos kérdés eldöntését. Ha váltunk, ne azért tegyük, mert megtehetjük, hanem mert szükségünk van rá, ha pedig maradunk, ne azért mert nem merünk lépni, hanem mert merünk tovább haladni, még ha néha a hócipőnk tele van már mindennel. Csak legyen cél, amiért megvívhatjuk kis csatáinkat, és amit ennek érdekében be kell vállalnunk, azt vállaljuk is be.