Egy új korszak kezdete — Újítások és hadicselek az első világháborúban

Az első nagy világégés nem csak milliók halálát és előtte soha nem látott pusztítást hozott egymásnak feszülő hadigépezetek formájában, de az addigi világ működését is gyökeresen változtatta meg. Rémítő és merész újítások láttak napvilágot, régi cseleket használtak fel új köntösben, addig ismeretlen vagy kevésbé használt fegyvernemek és harcmodorok intézményesültek. A háború után, szinte semmi sem maradt a régi.

Igaz, hogy a katonai megtévesztés legalább olyan idős, mint a trójai faló ötlete, de ez még nem jelentette azt, hogy a 20. század hajnalára kiment volna a divatból. Az angolok szalmából készült lovakkal és éjjel a táborból kiszállított, majd nappal visszamenetelő katonákkal hitettette el az ottomán hadsereggel, hogy jóval nagyobb erőt képviselnek, mint valójában. Az amerikaiak ezzel szemben egy egész fikcionális hadtestet és támadást szerveztek meg, hogy megosszák a St. Mihielnél állomásozó német erőket.

A rádiók és telefonvonalak megjelenésével hamarosan kialakult a SIGINT, azaz az elektronikus jel alapú hírszerzés is. A lövészárok- és alagútrendszerekben húzott kábelekbe könnyen be lehetett iktatni egy harmadik vevő készüléket, így könnyen bele lehetett hallgatni — sőt, akár belebeszélni — az ellenfél beszélgetéseibe. A rádiójelek is könnyen zavarhatóak és lehallgathatóak voltak. Ezzel együtt lépést tartott az elhárítás is, bonyolultabb vezetékes kommunikációs rendszerek kiépítésével, titkosítás alkalmazásával, ezzel fenntartva az örökös macska-egér harcot.

A repülőgépek és zeppelinek megjelenésével — majd utóbbiak a háború utáni gyors és érthető eltűnésével — kialakult a légi felderítés is. Hogy ez ellen fel tudják venni a harcoló felek a versenyt, az egyenruhák környezet-semlegessé kezdtek alakulni, divattervezők és biológusok segítségével pedig terepmintás álcaruhák is elterjedtek. A hadihajók rejtő és összezavaró festése is újdonság volt a tengeri harcászatban, ami a mozgás irányának és sebességének meghatározását nehezítette meg.

A fentieken felül a tank nevét is egy megtévesztő műveletnek köszönhetjük. Ugyan páncélozott lánctalpas hadi járművek fejlesztésébe mindkét fél belekezdett, amikor észrevették a lövészárok rendszerekben folytatott állóháború nehézségeit, de csak a britek láttak az ötletben kiemelkedő lehetőséget. A földi hajó (landship), ahogy a tervezők zárt ajtók mögött nevezték gyártásának minden lépése fedősztorit kapott. Hogy megtartsák a meglepetés erejét, amíg a frontra érkeznek a gépek, az új technikát álnévvel látták el. Először vízhordónak (water carrier) nevezték, de ezt hamarosan ejtették előnytelennek ítélt rövidítése miatt. Így a földi hajóból tartálykocsi (water tank) lett, amiket a jól kidolgozott háttértörténet szerint az oroszok használtak volna vízhordásra a keleti fronton, véletlenül sem az ellenséges állások megközelítésére a nyugatin.

Az új fegyverek nem merültek ki furcsa nevű páncélosokban, bár a tankot nem kerülhette el a sors különös fintora, hiszen a Mark IV-es brit tankok szögesdrót-vágóval (wire cutter) voltak felszerelve, amit büszkén jelezett a jármű hátulján a WC rövidítés. A szárnyait bontogató páncélos-harcászaton kívül itt debütált a világtörténelem egyik első — ha a mongolok által ostrom alatt lévő városokba katapultált pestises hullákat nem számoljuk — hatékonyan alkalmazott tömegpusztító fegyvere, a mustárgáz.

Annak ellenére, hogy gázmaszkkal mérsékelten hatékony — halálos hatását a tüdő légző felületének elpusztításával fejti ki elsődlegesen — ruhán keresztül is harcképtelenné tevő fájdalmas kiütéseket okoz. Ezen felül kimondottan hatásos karcinogén és mutagén, így a túlélők körében a rák valószínűsége magas. A mustárgáz használata már egy fejlettebb és kegyetlenebb harcászati filozófia előretörését jelzi, és nem csak vitathatatlan pszichológiai hatása miatt. A 20. században már nem csak az ellenséges katona megölése vagy elfogása volt stratégiailag előnyös akció egy hosszabb vagy nagyobb méretű háborúban, hanem azok tömeges megsebesítése is. A kegyetlen stratégiai gondolkodás abban a felismerésben rejtőzik, hogy több ember és erőforrás szükséges a sebesültek ápolásához (akik, hasonlóan a halottakhoz, ritkán harcolnak jól), mint az elesettek eltemetéséhez. Ezáltal előnyösebb csupán megsebesíteni az ellenfelet, hiszen így a hadakozó állam kincstára is hamarabb kiürül. Meglepő módon a mustár nem ment ki a divatból a fejlettebb ideggázok megjelenésével, mint a szarin vagy VX, Szaddam még a '80-as években is vígan bombázta a kurdokat vele.

A fentebb már említett pszichológiai hadviselés is új formát öltött, levágott fejekből épített piramisok helyét a háborús propaganda vette át. Itt az antantnál volt az egyértelmű kezdeti előny, hiszen jól kiépített diplomáciai rendszere volt, világhírű és terjesztésű sajtója, valamint a háború elejétől már foglalkoztak az üggyel. A Propaganda Ügynökség és a hozzá hasonló állami hivatalok a kortárs irodalom krémjét vették alkalmazásukba, többek között Arthur Conan Doyle-t, Rudyard Kiplinget és H. G. Wellst, akiknek az volt a feladata, hogy vélt és valós, németek által elkövetett atrocitásokat és egyéb demoralizáló röplapokat fogalmazzanak meg. Bár a németeknek sikerült elérniük, hogy az Ottomán Birodalom dzsihádot hirdessen meg a nyugati hitetlenek ellen, Írországban és Indiában nem tudott hatékonyan vagy időben lázadást szítani. Ezzel szemben az antant erők elérték, hogy az arabok fellázadjanak a törökök ellen és sikeresen szították a feszültséget az Osztrák Magyar Monarchia etnikumai között.

Az első világháború mély hatást gyakorolt a történelmünkre, háborúinkra és mindennapi életünkre, megalapozta a 20. század irányát. Szelleme száz év távlatából is még rányomja a pecsétjét a nemzetközi jogi szabályozástól, a technikai fejlődésen és katonai doktrínán át a kollektív emlékezetünkig szinte mindenre. Alapvető sikereit és hibáit érdemes szem előtt tartani, mindannyiunk érdek