Egy nap a Gulágban

Nem egy klasszikus nyári téma. Nem a strandra, láblógatás mellé ajánlott a könyv, amiről írok, viszont mégis érdemes elolvasni. Érdemes, ha valamivel többet akarunk megérteni a hatalomról, az önkényről, az emberi tartásról és élni vágyásról: a XX. század egy szeletéről. A Nobel-díjas Alexandr Szolzsenyicin kisregényét, az Ivan Gyenyiszovics egy napját ajánlom.
 
Szolzsenyicin a XX. századi orosz irodalom egyik legismertebb alakja. Története a sztálini munkatáborok egyikében játszódik, amelyek sajátos világát ő maga is megtapasztalta. Ezekbe a táborokba zárta a rendszer saját rossz lelkiismeretét: ellenzékieket, kulákokat, hadifoglyokat. Egy ilyen személy a címben szereplő Ivan Gyenyiszovics Suhov is. Kegyetlen, barbár és embertelen körülmények között raboskodik: mínusz harminc fok, napi harminc deka kenyér, kiéheztetett őrök és emberisségüktől megfosztott fogolytársak. A fogolylét mintha időtlen lenne. Az olvasónak azonban csupán egyetlen napot kell átvészelnie. 
 
Félreértés ne essék, cseppet sem izgalmas nap ez. Az egészségügyesekhez sietés, csomagokra várakozás, a dohány beszerzése, a hőerőmű egy falának felhúzása,  dermesztő hidegben való menetelés – unalmas olvasnivaló. Nincsenek mély, sodró gondolatláncok, magával ragadó monológok, amelyek azt az érzést keltenék, hogy most aztán megértünk valamit az életből. Gondolkodni nem szabad, mert az ember abba beleőrül, meg mert addig sem dolgozik, és ha nem dolgozik megfagy. Izgalmak pedig csak egy szelet kenyér, egy csutkáig szívott csikk megszerzése, vagy épp némi láz miatt adódnak. Ezek az epizódok hétköznapjaink teljesen semleges, unalmas eseményei, amikre nem figyelünk oda. Nekünk más a tét: önbeteljesítés, boldogság, egészség, diploma.  Mintha Szolzsenyicin számítása (eredetileg matematika-fizika szakos tanár volt) azonban mégis helyes lenne: felsejlik ebben az egy napban valami, ami miatt mégis fontossá válik ez a szöveg. 
Hatalom és önkény. Jól ábrázolja a könyv a sztálini rendszer hatalmi piramisát. Sztálin, majd a bürokrácia, végül a katonaság, aztán az őrség, aztán a brigadéros. A struktúra minden szintjén teljes a hatalom gyomorforgató visszaélése önnön erejével. Mindent megtehet saját hatáskörében, és mindent meg is tesz, ennek pusztán a legkisebb kiterjedése is egy ember méltósága és élete. A vezetés ugyanis ebbe gátlás és akadály nélkül belenyúl. Ivan Gyenyiszovics is így került börtönbe. Ahogy a hajókapitány, a filmrendező, az ács vagy az észt is. 
 
Emberi tartás és élni vágyás : Megmaradni ilyen körülmények között is embernek nagy kihívás. Ez olyan hely, ahol minden, a kályhánál más elől elvett plusz Celsius fok növeli az esélyt a túlélésre, ahol a smasszereknek való besúgás jutalmakkal jár, vagy ahol akkor kapja csak meg a túléléshez szükséges ételt a rab, ha a normát teljesíti az egész brigád. Ez az a hely, ahol igazán célzatos önzővé válni. Könnyű lenne Ivan Gyenyiszovicsnak csak a saját érdekeit szem előtt tartani, és kényszerből másokon zsarnokoskodni, de egy munkatáborban épp ugyanolyan kézenfekvő válasz lenne a büszkeség teljes feladása, a sakállá válás. Azonban Szolzsenyicin példát állít elénk: lehet embernek maradni még a legkeményebb elnyomás közepette is. 
Sőt, a legsötétebb diktatúrákban is értékes az élet. Mi mutatja jobban a zsigeri élet utáni vágyat, mint az, hogy az ember ilyen rettentő körülmények között is a túlélésen gondolkozik, nevet, sőt munkáját lelkiismeretesen végzi? Mi mutatja jobban az élni akarást, mint a munkatáborokban való eltöltött évek túlélése? 

A nap végeztével felmerül bennem egy halom kérdés: vajon az én napom több értelemmel vagy értékkel bír, mint Ivan Gyenyiszovics egy napja? Vajon jobban használom fel szabadságomat és méltóságomat boldogságom megszerzésére, mint ő? Vajon kellően őrizzük a törékeny szabadságunkat?  Nekem tehát ezt jelenti a könyv: életünk nem csak olyan lehet, amilyennek épp most mutatja magát. Ennél a történelem fantáziadúsabb: lehet sötétebb, de lehet emberségesebb is.