Demokratának lenni…

 

Amikor mi magunk akarjuk a demokráciánkat csorbítani, akkor ott valamit nagyon nem értünk. A nem értésben pedig az a legszebb, ha magabiztossággal párosul.

„A választási rendszer átalakítása során eljöhet az a helyzet, hogy a demokratikus ellenzéknek meg kell fontolnia a választástól való távolmaradás lehetőségét.” – legalábbis Kolláth György alkotmányjogász szerint. Anélkül, hogy kezünkre vérhólyagokat oktrojálva ásnánk mélyre a választási rendszerben és annak jogszabályi változásaiban, érdemes ezen a kijelentésen más szempontból is elidőznünk, és csak remélni tudom, hogy Kolláth úr sem haragszik meg, hogy vitába szállok vele.

Annyit érdemes leszögezni, hogy az új választási rendszer minden kétség felett állóan demokratikus. Ugyanakkor kár lenne tagadni, hogy kormányoldalról leplezetlen a szándék, hogy a számukra legkedvezőbb választási rendszer alapján folyjon a voksolás 2014-ben. Ez pedig finoman szólva sem elegáns. Viszont erre a „gesztusra” a választási passzivitás ösztönzésével válaszolni szintén nem elegáns, és ami még nagyobb probléma, a legkevésbé sem megoldása semminek.

Tessék már felnőni, kedves Urak, és alkalomadtán tessék elmenni szavazni! Mégpedig azért tessék elmenni szavazni, mert szavazás nélkül nincs demokrácia. Demokrácia nélkül meg nincs semmi. Illetve van: gyűlölet, félelem meg szögesdrót.

És itt most ne is beszéljünk arról, hogy egy ilyen akció sikertelensége esetén a másik oldal a szavazatok 90%-nak begyűjtésével fog kormányt alakítani, tehát maga a megvalósítás kontraproduktív lesz. Beszéljünk inkább arról, hogy egy olyan országban, ahol a közelmúltban több mint negyven évig nem volt demokrácia, egy alkotmányjogász előáll azzal, hogy önként mondjunk le demokratikus jogunkról, és a politikába való beleszólásunk legfőbb alkotmányos eszközéről. Nem, nem lehet, hogy annyi szív…

Ez persze nem azt jelenti, hogy Kolláth György javaslata ne lenne demokratikus, sőt. A választástól való távolmaradás alkotmányos joga mindenkinek, továbbá szíve joga is mindenkinek így kifejezni a véleményét. Ugyanakkor választói passzivitásra buzdítani hatalmas felelőtlenség. Felelőtlenség, mert ez a hozzáállás semmivel sem különb, mint az, amit a kormányoldal tanúsít akkor, amikor torzítja a választási rendszert.

És ami a legfontosabb, gyávaságnak is tűnik ez a hozzáállás. Aki arra buzdít, hogy ne vegyünk részt a választásokon, az fél annak kimenetelétől. Fél attól, hogy a választók, ha elmennek szavazni, nem úgy fognak dönteni, ahogy azt ő szeretné. Fél attól, hogy az új választási rendszer ellehetetleníti a mostani úgynevezett „demokratikus ellenzék” győzelmét. Ezt a vélelmet azonban el kell utasítani. Egyrészt azért, mert valódi demokráciát csak akkor lehet építeni, ha kitartunk az értékeink mellett, és nem engedünk a „könnyebb út” csábításának. Másrészt pedig azért, mert hinni kell Bibónak, aki, mikor a félelem és a demokrácia kapcsolatáról beszél, a következőt mondja:

„Demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek az által válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük.”

Ilyenformán tehát demokratának lenni annyit tesz, mint demokratának lenni mindenáron. Demokratának lenni nem csak akkor, mikor az könnyű, de akkor is, mikor körülöttünk látszólag senki nem törődik a demokráciával. Ekkor kell igazán demokratának lenni. Ekkor kell nem elfordulni a választásoktól, de kitartani mellette. Persze lehet ezt értelmetlennek titulálni és más eszközökhöz nyúlni, mondván, hogy majd a cél szentesíti azt, de nem fogja. Hiszen a valódi demokratát az áldemokratától a célok látszólagos egyezése ellenére pont a módszerek különböztetik meg. Mert a megtisztuláshoz vezető út első lépcsőfoka az, hogy ne kenjünk össze magunkat.