Cinder és Ella – Tündérmese kicsit másképp

"A tündérmesékkel az a gond, hogy rendszerint valamilyen rettenetes nagy bajjal kezdődnek." Azt hiszem, Kelly Omar pont az a nő, aki el tud adni egy régi történetet új köntösbe bújtatva úgy, hogy az olvasó megállás nélkül csak lapozzon, lapozzon, és egyszer csak azon kapja magát, hogy négyszáz oldal egyszerűen csak eltűnt a kezei közül, és újra a könyv borítóját szorongatja. Csakhogy már nem az elejét, hanem a legvégét.
 
A történet Ellamaráról szól, Elláról, akinek megvan a saját kis élete. Mióta sok évvel ezelőtt apja kiskorában elhagyta őket, édesanyjával élnek egy kis házban olyan idillben, ami helyett mást már nem is kívánna. Egészen hétköznapinak mondaná magát, barátok, iskola, szerető családtagok és Ő. Aztán hirtelen ez a tökéletes buborék egyszer csak kipukkadni látszik azon a bizonyos tizennyolcadik születésnapon. Azon a napon, mikor édesanyjával elindulnak egy olyan üdülésre, amivel Ellát szerette volna meglepni, s ami aztán sose ért célt, hiszen egy véletlen során autóbalesetet szenvednek. Édesanyját elveszíti, ő maga pedig olyan súlyos égési sérüléseket szerez a baleset során, ami egész életére megnyomorítja őt.
 
Mindezek után, mikor napokkal a balesetet követően felébred a kómából, szembesülnie kell a rideg valósággal. Azzal, hogy mihez is kezd a jövőben. Pszichológusok, gyógytornászok és orvosok hada kezeli nap, mint nap. De talán ez a legkisebb gondja. Új gyámjaként a rég nemlátott apját jelölik ki, és bekerül egy olyan teljesen idegen családba és közegbe, ahol nem kívánatos vendégként kezelik, és minden egyes nap megaláztatások sorozatát kell átélnie.
 
Egyetlen reménysugara marad tehát: Ő. Az a srác, akivel évek óta a neten beszélget, aki a legjobb barátja, és akibe valahol mélyen, ha nem is mondja ki, de szerelmes. És habár nem tudja a fiú igazi kilétét, csak részleteket az életéről, fogalma sincs róla, hogy ő Brian Oliver, a filmsztár, akiért minden lány szíve megdobban. Aztán az élete szinte fenekestül felfordul, mikor a tündérmese valóra válik.
Mióta csak nekikezdtem a könyvnek, és akár egy pillanatra is letettem, nem tudtam nem arra gondolni, vajon mi fog történni a következő oldalakon? A sorok között nem volt se egy unalmas, se egy fölösleges gondolat sem. Bár ezzel ellentétben egyes karakterek megformáltságával kapcsolatban akadtak aggályaim. Ella jelleme az, akié talán a legkidolgozottabb és legárnyaltabb, szembesülünk belső vívódásával, jellemfejlődésével a könyv során. Ám a szépfiú, Cinder kidolgozottsága messze alulmúlta elvárásaimat, és az olvasónak csupán egy könyvszerető, ám a végletekig egoista karakterként marad meg, aki profi akar lenni a szakmájában, mégis úgy viselkedik, mint egy kisgyerek. Mindezek után pedig a kötet címe, úgy hiszem nem árul zsákbamacskát; Cinder és Ella, ez pedig még a leglaikusabbak számára is elsőre szembeötlik, hogy a már jól ismert, Andersen-féle Hamupipőke történetet rejti magában.
 
A könyv izgalmasságát leginkább az adta, hogy váltott nézőpontban íródott, így betekintést nyerhettünk mindkét központi szereplő egyáltalán nem hétköznapi életébe. Valamint kiemelném még, hogy az író milyen bravúrosan alakította át a Hamupipőke mese fő jellemvonásait, és ezeket hogyan szőtte bele a saját történetébe, úgy, hogy a mai kor tulajdonságait hűen tükrözze. Hiszen adott egy mostoha ikertestvérpár, akik ki nem állhatják Ellát, de valamilyen szinten érthető a motivációjuk, és a végén talán egyikük már nem is olyan „mostoha” hozzá.
 
Mindezek után ki ne ábrándozna magában egy ilyen mesebeli történetről, akár csak egy pillanatra is? Végül a hős elnyeri a lány szerelmét, és boldogan élnek amíg meg nem halnak? Vajon passzol-e az üvegcipellő? Rajta, csak próbáld fel!