Búcsú az újságtól

Többek közt Pécsre kerüléséről és újságírói tapasztalatairól beszélgettünk Simon Adél Csengével, a PécsiBölcsész volt főszerkesztőjével, aki még utoljára egy-két jó tanácsot is adott a jövő PB-seinek. Szerencsére nem kell teljesen búcsút vennünk Adéltól, továbbra is gazdagítja egyetemünk sokszínűségét, a pszichológia mesterképzés társadalom- és szervezetpszichológia szakirányos hallgatókjaént.

 

PécsiBölcsész: Hogyan kerültél a PTE-re?

Simon Adél Csenge: Már gimnazistaként szimpatizáltam Péccsel, ide adtam be első helyen a jelentkezésemet is. Gondolkodtam még a SOTE-n, de Pest nem tetszett, túl nagynak, zajosnak és koszosnak tűnt számomra. Szombathelyi vagyok, így nem igazán akartam eltérni attól a városmérettől, illetve megtetszett a pécsi egyetem, és a város bája is megfogott. Aztán a pécsi ÁOK-on lettem orvostanhallgató. Elsőre felvettek, de nem igazán tetszett nekem az orvosi, másfél év után úgy döntöttem, hogy váltok. Itt, Pécsen akartam pszichológiára átmenni, fel sem merült, hogy másik várost válasszak. Szeretek itt lenni.

 

PB: Amikor indultatok Kovács Petiékkel a HÖK-elnökségért, akkor a bemutatkozódban említetted, hogy a Vas Népébe írtál. Ebből egyenesen következett, hogy itt, Pécsen is szeretnél majd újságírással foglalkozni?

S.A: A Vas Népébe szerettem írni. A SÉTA (Sajtó és Tanulás) a Pannon Lapok Társaságának  médiapedagógiai programja volt, ami lehetőséget biztosított diákoknak is, hogy írásokat jelentethessenek meg az újságban. Jó volt látni, mikor megyei szinten terjesztették a cikkeimet. Amikor az orvosira jöttem, az írásra minimálisan volt lehetőségem. Nem jutott eszembe, hogy az ottani újsághoz csatlakozzak, időm sem volt rá. 

Viszont amikor elkezdtem járni a BTK-ra, rögtön az első héten szembejött velem, hogy a PB új tagokat keres és lehet jelentkezni. Akkoriban egy nagy megújulást éreztem, és szerettem volna elkezdeni megint írni.

Mikor megtudtam, hogy többfordulós rendszer van, akkor nagyon izgatott lettem, mert tetszett a kihívás, és abban az időben kezdtem el érezni, hogy ez mennyire hiányzott.

 

PB: Szintén a bemutatkozódban olvastam, hogy te a kommunikációért voltál a felelős a HÖK-ön belül. Mit takart ez pontosan?

S.A: Igen, kommunikációs és marketing referens voltam, ez valójában a főszerkesztő-helyettesi pozíció volt Földi Betti mellett.

Ez azt jelentette, hogy én feleltem minden online megjelenésért, akár a magazinról, akár magáról a HÖK-ről volt szó.

A Facebook-oldal,  az Instagram és a honlap is hozzám tartozott, bár az utóbbi kettőt nem csak egyedül kezeltem. Én kezdtem felvenni a kapcsolatot egyetemen kívüli intézményekkel, könyvkiadókkal és a Pécsi Balettel, hogy ne csak a hallgatók számára legyen érdekes az újság.

 

 

Fotó: Bali Cintia

 

PB: Akkor eredetileg is tervben volt, hogy majd te veszed át a főszerkesztőséget?

S.A: Jó kérdés, mivel nem tudom, mi lett volna, ha nem szűnik meg a print. Betti volt a főszerkesztő, ő vitte a nyomtatott újságot, de a papír alapú megjelenés nem volt állandó, ezért neki főképp akkor volt dolga, amikor a nyomtatott  lapszámokat kiadtuk. Én pedig az online felületért feleltem, ami inkább állandó feladat volt. Ez már az előbb említett főszerkesztő-helyettesi és kommunikációs referensi megbízatások miatt volt így. Aztán anyagi okok miatt meg kellett szűnnie a printnek. Ekkor merült fel az, hogy ketten ebben az esetben már sokan vagyunk. Mivel én csináltam addig is az online részét a dolognak, végül úgy alakult, hogy én folytassam tovább kettőnk munkáját főszerkesztőként.

 

PB: Mik voltak a főszerkesztői célkitűzéseid?

S.A: Nagyon nehéz különválasztani számomra a főszerkesztői és a főszerkesztő-helyettesi szerepet, mert az online részt mindig is egyedül vittem. Így, ha nem bánod, a kettőt összevonnám. Az volt az alapvető célkitűzés, hogy legyen minél több online cikk. Amikor én elkezdtem a PB-be írni, akkor a fő hangsúly a printen volt, online csak olyan írások  jelentek meg, amik nem fértek bele a nyomtatott változatba: havonta-kéthavonta, ha néhány megjelent, az már jónak számított…

Ehhez képest jelentős változást hozott az, amikor lehetőségünk nyílt arra, hogy online is intenzívebben írjunk. Ennek az az előnye, hogy több emberhez tud eljutni és jóval közvetlenebb. Ebből adódóan célkitűzés volt még az aktualitás és az egyetemhez közeli témák megjelenítése.

Ezeket nagy sikereknek érzem. Jelentős eredmény, bár ez Bettivel közös célunk volt, hogy nagyobb szerkesztőségünk lett. Sokat is emlegettem, hogy amikor én csatlakoztam, akkor voltunk négyen írók, illetve a főszerkesztő és a főszerkesztő-helyettes. Akkor ennyien írtunk végig egy teljes, harminckét oldalas magazint, nem is volt időnk netre írni. Ezért is terveztük, hogy egy nagyobb társaságot toborzunk, hogy a hallgatók akarjanak az újsághoz csatlakozni. Úgy érzem, sikerült, jelenleg harminchatan vagytok, ami egészen szép szám. Lehet, hogy kezdtek túl sokan lenni, ezt majd Bianka eldönti.

 

PB: Hogyan érintett téged, hogy megszűnt a nyomtatott verzió?

S.A: Én borzasztóan sajnáltam. Amellett, hogy szeretek online dolgozni és rengeteg előnye van,

a printnek a klasszikus hagyományai és hangulata rettenetesen sokat számít és hiányzik.

Emlékszem, hogy mennyire tudtam örülni annak, amikor megjelentek nyomtatásban a cikkeim, mind a Vas Népénél, mind itt, a PB-nél. Valamint a print mégiscsak a klasszikus bölcsész-értékrend egy darabja. Kovács Petivel nagyon nehezen vettük rá magunkat anno, hogy  ezt feladjuk. Sok hallgató talán nem is tudja, hogy mennyire nehéz volt, gyakorlatilag háromszorosára növekedett a nyomdai költség, amit nem tudott volna egy hallgatói önkormányzat megfizetni.

 

PB: Melyik volt a kedvenc print számod?

S.A: Húha. Több is volt, de talán az első print szám, amelyikben megjelent a cikkem. Egy kis büszkeséggel el is árulhatom, hogy az összes toborzós írásomat publikálták. Az első számban, amin már én is dolgoztam, két cikkem jelent meg. Az egyik a Mentőexpedíció című filmről szólt, ahol Matt Damon alakította Mark Watney-t, a film maga pedig azt feszegette, hogy  Mark Watney miért nem hős. Félig kritika, félig filozófiai eszmefuttatás volt a hős fogalmáról. A másik cikk a farkasról szólt, ami elszökött az állatkertből és végül sajnos le kellett lőni.

A print, amit még fontosnak érzek, az, ami ezerhatszáz példányban készült a szokásos nyolcszáz helyett. Őrületes számokkal dolgoztunk, amikor itt volt az OTDK humán szekciójának döntője Pécsen.

 

PB: Van olyan dolog, amit sajnálsz, hogy nem tudtál megvalósítani pályafutásod során?

S.A.: Az egyetlen dolog, amit utólag sajnálok, hogy nem lett meg az új honlap. Már az Újratervezés programjában  írt bemutatkozómban is célkitűzésként szerepelt az online platform lecserélése. Ha megtekintenénk a főszerkesztői munkásságom kivonatát, akkor egy nagy szófelhő közepén hatalmas betűkkel ez szerepelne: „Peti, hogy állunk a honlap-kérdéssel?”. Őszintén bíztam benne, hogy sikerül, de sajnos nem így lett; most viszont nagyon-nagyon drukkolok, hogy végre összejöjjön. Sok időbe telt, de úgy tűnik, most végre megvalósul a közös EHÖK-weboldal.

 

PB: A jövő főszerkesztői, vagy esetleg a PécsiBölcsész tagjai számára van még így utólag jó tanácsod?

S.A.: Merjenek megújulni. 

Úgy gondolom, hogy a PB-nek bármelyik verziójáról beszélünk, eddig mindig el lehetett mondani róla, hogy egy fiatalos, dinamikus egyetemista csapat alkotta.

Pont ezért örülök, hogy Bianka át tudta venni a magazint, mert ő egy nagyon lelkes és újító személy. Sokat beszéltem vele az ötleteiről és nagyon örülök nekik. Gyökeresen mások, mint az enyémek voltak, de mind olyan ötlet, amiben látok potenciált. Ugyanez vonatkozik az írókra is. Sokszor nagyon hasonló cikkeket szoktunk megjelentetni, de biztatom őket, hogy merjenek ők is új műfajok, új témák felé kacsingatni. Nem jó az, ha mindig csak ugyanazt boncolgatjuk. Nézzünk új témák után, hiszen a kreativitás és a megújulás a legjobb a PécsiBölcsészben.