Boszorkánygyerekektől a kulturális turizmusig

Október 1-én, a Tudásközpontban, a PTE Afrika Kutatóközpont által szervezett Afrika évszázada előadássorozat harmadik eseményén Szilasi Ildikó beszélt afrikai tapasztalatairól és különböző projektjeiről. Mondandóját, ahogy eddig megszokhattuk, videókkal és képekkel színesítette.

Szilasi Ildikó, a PTE antropológusa, idejét Afrika és Brüsszel között osztja meg, ez utóbbiban az EU által felkért szakértői feladatait látja el. Három évet töltött Kongóban, ahol tényfeltáró missziókban vett részt. Munkájának egyik gyümölcseként értelmezhető fotókiállítás nem csak Magyarországon volt látható, de a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában működő parlamentjében is. Az évente Budapesten megrendezett Afrika Expo is az ő nevéhez fűződik.

Kinshasai kiküldetése során a kongói fiatalkorúakat érintő társadalmi problémákat vizsgálta, ami finoman szólva sem kisméretű feladat, hisz gondból van elég. A sötétség szívébe leereszkedvén megismerkedett a gyerekkatonák világával, a kiskorú prostituáltak helyzetével és a boszorkánygyermekek számunkra talán furcsa esetével.

Kongó keleti részein továbbra is dívik a kiskorúak felfegyverzett harcosként való használata, ami komoly társadalmi hatással van. Szociális otthonok segítségével igyekeznek ezeket a gyerekeket visszaintegrálni a társadalomba, ami valamelyest sikeres is. Azonban, ha az állam nem képes alternatívát és megélhetést nyújtani a rossz sorsból kiemelteknek, azok hamarosan visszakerülhetnek abba.

Mindemellett Kongó jelentős részében dualista világfelfogás dominál, azaz a helyi hiedelmek két részre osztják a mindennapokat. A nappalok, amelyek normálisként felfogottak, valamint az éjszakák, ami a természetfeletti és a varázslat ideje, váltják egymást. A babona szerint egyes emberek képesek álmukban kilépni testükből, és másokat bántani, avagy „megenni” áldozatukat. Azon gyerekek, akikről kiderül, hogy erre képesek, gyakran utcára kerülnek, kitagadják őket.

Szilasi a tények megismerése után aggályokba ütközött saját részéről, felmerült a kérdés: mit tud tenni az ügy érdekében? Irányt váltott, és a nemzetközi fejlesztési pályázatok rendszerén keresztül igyekezett tenni valamit. Ekkori munkásságának gyümölcse többek között az Expedíció Torday Emil nyomában, és a Gungu fesztivál. Mindezen felül, a kulturális örökség szempontjából sem elhanyagolható Gungu fesztivál látogatása is a menü része.

Legutóbbi vállalkozása az Utazz Afrikába Utazási Iroda, ami a felelősségteljes turizmus eszméjét képviseli. Egyedi itinereket nyújt, főként Szenegál, Ghána, Uganda, Etiópia, Kongó, Madagaszkár és Mauritius úticélokkal. Új hozzáállást képvisel az Afrika turizmus területén, mivel nem csak felhúzott ablakkal közlekednek az állomások között, minimalizálva a helyiekkel való érintkezést, hanem az őshonos kultúra megismerése központi eleme a kirándulásoknak. Az útitervekben jelen van helyi vallási vezetőkkel való találkozás, tradicionális öltözék készíttetése (és viselése), helyi sportok és rituálék látogatása.

A következő alkalom

Október 18-án 18.00-kor kezdődik a Tudásközpontban, Dr. Bekes Mihály beszél várhatóan a konfliktusok természetrajzáról Fekete Afrikában.