Borderless Europe 2015 Konferencia beszámoló

2015-ben a Pécsi Tudományegyetem és a Jean Monnet Center of Excellence a Magyar Politikatudományi Társaság XXI. vándorkonferenciájának adott otthont, így az eseménysorozat története során harmadszor járt Pécsett. A rendezvény, kidomborítva nemzetközies jellegét, külföldi és magyar előadókat és résztvevőket is fogadott. A két napos konferencia nem csak érdekes, szakmai szempontból fontos témáknak nyújtott logisztikai és értelmi keretet, de megteremtette annak is a lehetőségét, hogy a politikatudomány és a nemzetközi kapcsolatok hazai és külhoni elitje kapcsolatot teremthessen.

A rendezvényt Tarrósy István, Zeller Gyula és Balázs Zoltán nyitotta meg. Zeller Gyula, a PTE rektorhelyettese a nemzetközi tanulmányok képzés fontosságát emelte ki, valamint az egyre nagyobb külföldi érdeklődést iránta, ami szerint jó utat vetít előre mind a képzés, mind a szakmai közeg szempontjából. Balázs Zoltán, a Magyar Politikatudományi Társaság elnöke, a vándorkonferenciát mutatta be a résztvevőknek, majd végül Tarrósy István, a PTE Külügyi Igazgatóság igazgatója, a Jean Monnet programot tárta a résztvevők elé. A nyitóbeszédek után a Palánkai Tibor, Krishnendra Meena, Ricardo Martín de la Guardia és Sebők Miklós előadásai adták meg a kezdő hangot.

A plenáris ülés, és természetesen az ebéd után, megkezdődtek a panelek, amikből mindkét nap hat különböző témájú várta angol és magyar nyelven a résztvevőket. Az európai identitástól - és annak krízisétől - kezdve, az EU-s bővítési politikákon és a poszt-szovjet régió helyzetén keresztül a globális szereplők előtt álló kihívásokig többek között szó esett a kormányzás és törvényhozás aktuális kérdéseiről és a migrációról is.

Sebők Miklós, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársa, előadásában azt vázolta, hogy a képviseleti demokrácia működőképességének helyzete jelenleg kérdéses, mivel a megbízó és az ügynök kapcsolata nem egyértelmű. A rendszer működése során különféle kapcsolatok jönnek létre a résztvevők között: a választó és a párt/képviselő, a párt és a frakció, koalíció és a párt valamint a törvényhozó és a végrehajtó között. Ez azt a problémát veti fel, hogy a megbízó választó, és az ügynök képviselő között választási ígéretek és választói érdekek során létrejövő „szerződés” részletei elvesznek a pártérdekek és koalíciós tárgyalások között. Hovatovább, jogosan merül fel a kérdés: a népnek van politikusa, vagy a politikusnak népe? Az előadó szerint a válasz inkább az utóbbi, legalábbis, amíg a képviselő figyelembe veszi a saját választói preferenciáit.

Ioanna Tartacuta-Lawrence, a Leicesteri Egyetem PhD hallgatója, felvilágosított minket az angol euroszkepticizmus helyzetéről, megválaszolva a kérdést, hogy mennyire új keletű is ez a politikai irányvonal? Szerinte a kontinenssel szembeni bizalmatlanság nem egy feltörekvő trend, hanem egy állandó tartozéka a brit politizálásnak, ami a politikai kultúrára és a történelmi tapasztalatokra vezethető vissza. Az angol nemzeti önkép mindig is különállónak tekintette magát Európától, amihez elsősorban a földrajzi elszigeteltség, de az angolszászokra jellemző önnön kivételességükbe vetett hit is hozzájárul. A szeparáció mellett szóló érvek több száz évesek, és nem tűnik úgy, hogy hamarosan feledésbe merülnének.

Nagy Sándor, a Debreceni Egyetemről az Európai Unió geopolitikai kihívásait szemléltette. Ennek során megismerhettük az Unió szerint top öt legnagyobb problémát, amivel vagy tud valamit az öreg kontinensen fejlődő politikai/bürokráciai behemót kezdeni, vagy nem. Elsősorban az orosz terjeszkedés az, amitől a brüsszeli elemzőknek - és a kelet-európai államoknak - feláll a szőr a hátukon. Második a listán a Közel-Kelet, ami egy kivételesen működő válsággóc évtizedek óta, és várhatóan az is marad. A legnagyobb gond ugyanakkor az, hogy az EU nem igazán képes közvetlen hatást elérni, hiszen a nagyfiúk nem engedik játszani. Harmadik terület, ami fejtörésre készteti a szupranacionális szervezet gondolkodóit, Afrika. A szub-szaharai térség továbbra is elmaradott többnyire, gyakran munka helyett gépkarabély van. Ez ugyan nem újdonság, de az arab tavasz alatt megbukott észak-afrikai rezsimek egy új keletű problémát jelentenek: nincs, aki „támogatásért“ cserébe visszatartsa a menekülteket, mint a volt líbiai diktátor, Moammer Kadhafi. A negyedik és ötödik helyen Kína és az Egyesült Államok vannak, senkinek sem okozva ezzel meglepetést.

Mindent összevetve egy jól megszervezett, érdekes konferencia volt. Sajnos nem tudunk még csak rövid beszámolót sem készíteni minden elhangzott előadásról, de amennyiben felkeltettük az olvasó érdeklődését, mindenképpen javasoljuk, hogy látogassanak el a következő hasonló alkalomra. 

 

A Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék konferenciáról készült képei:

 Első album, második és harmadik.