Bölcsészek a PEN-en – az oPEN stage kulisszatitkai

Pár hete lezárult a Pécsiek nagysikerű fesztiválja, a PEN. A rendezvény keretein belül azonban egy nagyszabású egyetemi program, a diákrektor-választás is helyet kapott, ami közel sem zárul le ilyen könnyen. A BTK karát idén az oPEN stage csapata képviselte, akik ikonikus zenészek bőrébe bújva tomboltak át közel két hónapot.

A diákrektor-választás egy PTE-szintű verseny, amire minden pécsi egyetemi kar nevezhet csapatot. Idén hat kar indult a „tökmindegy” nevében, hiszen a verseny szó mögött igazából egy jókedvű egyetemi program húzódik. A szervezők célja, hogy a karok összeismerkedjenek és csodás másfél hónapot töltsenek el együtt.

Idén engem ért a megtiszteltetés, hogy a diákrektor-jelölt címmel a nyakamban egy fantasztikus csapat élén vessem bele magam a pécsi egyetemi életbe. Már a gólyatáborban hallottam a PEN-ről és a diákrektor-választásról, azonban a teljes kép csak pár hónapja alakult teljessé bennem.

Március elején egyik nagyon kedves barátom unszolására elküldtem a jelentkezésem, majd a pár nappal későbbi csapatválogató során össze is állt a delegáció.

Tisztán emlékszem, hogy a témaválasztás után a születésnapomon végre a csapatnevünket is sikerült kitalálni. Mindenki saját maga döntötte el, hogy melyik zenész bőrébe bújik, így alakult meg a mi kis sokszínű zenekarunk.

Ezután elkészült a Facebook és Instagram oldalunk, aminek lájkolására és követésére nagy elánnal küldtük a meghívókat. Ezeknek a kezelésével alapjáraton én foglalkoztam, de mindannyian azon voltunk, hogy minél több tartalmat tudjunk megosztani a hallgatótársainkkal.

Az első nagy megbeszélésen megismerkedhettünk a szervezőkkel és a többi csapattal. Akkor kaptuk meg a diákrektor-választás szabályait, etikai kódexét, és persze a feladatokat.

Innentől kezdve egyetlen nap sem telt tétlenkedéssel.

Kialakult egy keménymag a csapaton belül, akik lelkesedésükkel és odadásukkal támogatták egymást és aktivizálták a team többi tagját. A kezdeti nehézségek ellenére a vicces feladatok és a többi karral szervezett közös programok által szépen összekovácsolódtunk mind kari, mind egyetemi szinten.

A bemutatkozó est volt az első megmérettetés, ahol minden karnak egy produkcióval kellett készülnie, amivel vázolják a témájukat, megmutatják jelmezeiket.

Mi egy koncertet vittünk a nagyközönség elé: Kauczky Armand felkonferálása után zenészeink sorra léptek a színpadra, majd szerény személyem, Timmy Trumpet Pacinojára közös táncot lejtve zártuk a műsorunkat.

A bemutatkozó est után sorra érkeztek a közös programok: például a főzőverseny, aminek méltó megkoronázása volt egy oPEN stage buli a Szenesben, ahol egyik csapattagunk is szolgáltathatta a zenét, hozzáteszem: elsöprő sikernek örvendve.

A szervezők gondoskodtak arról, hogy ne unatkozzunk: vicces és embert próbáló feladatokkal láttak el minket.

Sosem fogom elfelejteni, amikor sugárzó napsütésben húztunk wc-papírból utat a Kiskorsótól a Szenesig,

vagy azt, amikor a Teleshop-videó forgatása és vágása is tízszer annyi időbe telt, mert annyi vicces jelenet született.

A „verseny” során rengeteg új emberrel ismerkedhettünk meg, akikkel felejthetetlen napokat töltöttünk együtt. Ez végre egy olyan rendezvény volt, ami igazán összehozza a PTE karain tanuló hallgatókat. A csapatok között barátságok születtek, amiket a sok közös élmény csak erősebbé tett.

Talán két olyan esemény volt, ahol az öröm és a bánat kéz a kézben járt. Láttam minden csapat arcán a megkönnyebbülést és örömöt a 12 órás vetélkedő végén és az eredményhirdetés után. Azonban ott volt mindenki tekintetében kicsit a félelem és a szomorúság is.

Éreztük, hogy most véget ért az, amiért másfél hónapja keményen dolgoztunk. Hogy elérkezett az az időszak, amikor visszacsöppenünk az autentikus egyetemi életbe, és elkezdhetjük behozni a lemaradást, bepótolni a tanulást, hiszen a vizsgaidőszak sötét felhői már közel jártak hozzánk.

A felvonulás napján a beszédemet ezekkel a szavakkal zártam: „Igaz, hogy a verseny végéhez közeledünk, de úgy érzem, hogy ez még csak most kezdődik igazán!”. Akkor ez egy légből kapott mondatnak tűnt, de szerencsére a csapatok közti összetartás jegyében azóta is folyamatosan szervezünk közös programokat, így értelmet nyert a „sosincsvége” jelszavunk is.

Kívülről úgy tűnhet, hogy a diákrektor-választás a Pécsi Egyetemi Napok keretein belül zajlik, pedig pont fordítva van. A PEN a harmadik napon véget ér, viszont a rengeteg élmény és barátság másfél hónap után is megmarad. Ez egy olyan rendezvény, amiért megéri egyetemistának lenni.

 

Fotó: Szobonyai Mihály