Bemutatkoznak a hallgatói képviselő jelöltek!

Sziasztok,

Haincz Krisztián vagyok és jelenleg harmadéves osztatlan nemzetiségi német-testnevelő tanár szakon tanulok a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán. A gólyatáborom óta egyre inkább foglalkoztat az egyetemi élet, és szeretnék minél jobban aktív részese lenni a hallgatói közéletnek. Először a 2017-es gólyatáborban biztonsági feladatok ellátásában, majd a 2018-as gólyatáborban, már Seniorként vettem részt, mely véleményem szerint az egyetemi élet megalapozását szolgáló egyik legfontosabb eseménye.  Orientációs napokon, nyílt napokon és a nyelvi szakesten is szervezői feladatokat láttam el. Tavasz óta a Szenes Crew tagja is lehetek, amelynek köszönhetően további egyetemi rendezvényeken tevékenykedhetek.

 

 

Ezeknek az eseményeknek köszönhetően rengeteg emberrel ismerkedtem meg, és azóta is igyekszem mindig hallgatótársaim segítségére lenni. Bármilyen kérdésük vagy problémájuk merült fel, bátran fordulhattak hozzám, és úgy gondolom az elkövetkezendő időkben is bizalommal kereshetnek meg bármilyen kérdéssel a tanulmányaikat illetően. Mindezek mellett szeretnék továbbra is részt venni a különböző rendezvények szervezésében és lebonyolításában, hiszen ezek azok a dolgok, amik igazán felejthetetlen pillanatokat tudnak okozni a hallgatók számára, és szeretném, ha ők is átélhetnék mindazt, amit én is átélhettem az egyetemi éveim alatt. Ezt a folyamatot szeretném hallgatói képviselőként tovább folytatni és további segítséget nyújtani hallgatótársaimnak, hiszen az osztatlan tanárképzésben rengeteg kérdés merülhet fel, amelyekre úgy gondolom, hogy harmadévesként rengeteg válasszal tudok szolgálni. Remélem támogattok és szívesen fogadnátok, mint leendő hallgatói képviselőt.

Haincz Krisztián