Bemutatkoznak a hallgatói képviselő jelöltek!

Vecsánin Boglárka vagyok, elsőéves hallgató politikatudományok BA szakon. Már az egyetem elkezdése előtt is tudtam, hogy szeretnék majd valamilyen formában tevékeny részt vállalni a kar közösségi életében. A számos elérhető lehetőség közül a Hallgatói Önkormányzathoz való csatlakozás tetszett meg legjobban, több oka is van tehát, hogy megpályázom a hallgatói képviselő posztot.

Szívesen végezném a poszttal járó rutinfeladatokat, mint például a hallgatók problémáinak közvetítése a tanárok, vagy akár a HÖK felé. A Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok tanszék legtöbb oktatóját már ismerem, és jó kapcsolatot ápolok velük. Az Intézet többi tanszékének hallgatói és tanárai közötti együttműködést is örömmel segíteném. Azt tapasztalom, hogy a diákok jelentős részének néha nehéz eligazodni a pályázatok, határidők, órarendi tudnivalók rengetegében, én pedig olyan típusú ember vagyok, aki szereti ezeket és az egyéb fontos dolgokat észben tartani, ezért úgy gondolom, könnyen menne számomra ez a feladat. Különböző közösségi események, szakestek szervezésébe is szeretnék bekapcsolódni, beletanulni.

Személyes értesüléseim szerint a Társadalmi Kapcsolatok Intézetében az elmúlt tanévben igencsak el volt hanyagolva a külföldi diákok érdekképviselete és tájékoztatása. Ezen mindenképpen igyekeznék legjobb képességeim szerint változtatni, hiszen ők is ugyanolyan teljes értékű hallgatók, mint a magyar diákok.

Nem utolsó szempont természetesen, hogy a HÖK-ös tevékenység hasznos ismereteket is adna az életem hátralévő részére, mivel az itt szerzett tapasztalatok előnyt jelenthetnek a későbbiekben a munkaerőpiacon, bármilyen karrier irányába is sodor az élet.