Bemutatkoznak a hallgatói képviselő jelöltek!

Kedves szaktársak!

Vendég Bence vagyok, második éves Pszichológia(BA) szakos hallgató a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Azért jelentkezem a meghirdetett hallgatói képviselő pozícióra, mert szeretném részét képezni a Pszichológia szak és a Bölcsészettudományi Kar életének, részt venni annak formálásában, valamint képviselni a hallgatókat.

Már a középiskolában is aktívan részt vettem a közösségi életben, és nagy örömmel segítettem megszervezni különleges eseményeket, mint pl. Diák-nap, Sport-nap és hasonlók. Ezen eseményeknél részt vettem a diákok és tanárok közötti kommunikáció lebonyolításában, és a szervezés koordinációjában is, és ezt a tevékenységet szívesen folyatnám az Egyetemen, a hallgatók és az oktatók között. Valamint olyan események lebonyolításában is örömmel részt veszek, mint a Gólyatábor, Szakest, Nyíltnap, és Orientációs napok.

 

 

Ezen kívül dolgoztam már a Pécsi Tudományegyetem részére, ahol emberekkel foglalkoztam minden korosztályban, és pozitív visszajelzést kaptam mind a megbízóm, és az velem együtt dolgozók részéről is, a munkámmal kapcsolatban. Az idei szemeszterben a Szenes Crew tagjaként szintén szívesen segédkeztem a hallgatói közélet színesítésében. Jelenleg a PEN Diákrektor választáson is aktívan képviselem a Bölcsészettudományi Kart, a versenyen elindult csapat tagjaként.

Tulajdonságaim közé tartozik, hogy szeretek emberekkel foglalkozni és dolgozni is, bármikor segítőkész vagyok, akármiről is legyen szó. A munkámat tekintve mindig körültekintő vagyok, maximalista, és motivált. Szeretek csapatban dolgozni, de akár önállóan is. Ezen kívül szívesen állok elő új ötletekkel, melyek színesebbé tehetik a hallgatói életet a kampuszon.

Remélem az önéletrajzom, és a motivációs levelem meggyőzött arról titeket, hogy alkalmas vagyok a szakos képviselő pozíció betöltésére.

Üdvözlettel,

Vendég Bence