Bemutatkoznak a hallgatói képviselő jelöltek!

Kedves Szaktársak!

Fehérvári Marcell Zsolt vagyok, elsőéves hallgató a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar pszichológia szakán. Azért jelentkezem a meghirdetett Hallgatói Képviselő pozícióra, mert szeretném a pécsi bölcsészek és azon belül a pszichológus hallgatók érdekeit, álláspontjait, javaslatait és ötleteit érvényesíteni, megvalósítani, valamint egy összetartó, családias közösség építésében részt venni.

Közös elképzeléseink megvalósításához gimnáziumi éveim alatt szerzett érdekképviseleti tapasztalataim biztos alapot nyújtanak. Volt gimnáziumom diákönkormányzati képviselőjeként 3 éven, a diákönkormányzat vezetőjeként 2 éven keresztül képviseltem diáktársaim érdekeit. A DÖK-ös munka nagyon sok lehetőséget adott, hogy bebizonyítsam szervező és problémamegoldó képességem, valamint a bürokrácia rögös útján való tájékozódásban is jártassá tett. Ezeket a tapasztalatokat felhasználva sikerült csatlakoznom a Pszieszta (Pécsi Pszichológus napok) szervező csapatának marketing és off szekciójához.

 

 

Az egyetemi mindennapok mellet aktív részese vagyok az egyetemen kívüli hallgatói életnek, az idei PEN diákrektor választásban erősítem tagságommal a BTK csapatát. Ezen felül ápolom kapcsolataimat évfolyam és szaktársaimmal egyaránt. Számos szakesten és fakultatív egyetemi programon vettem részt és Hallgatói Képviselőként is szeretném ezt folytatni, valamint a lehetőségekhez mérten új programokkal színesíteni szakunk és a BTK hallgatói életét.

A Hallgatói Önkormányzat munkáját kreativitással, tapasztalattal, nyitottsággal, és nem kevés elhivatottsággal tudnám és szeretném támogatni. A pozíció betöltéséhez szükséges magabiztos kommunikációs és problémamegoldó készség meg van bennem.

Remélem, hogy motivációs levelem alapján meggyőztelek Benneteket és bizalmat szavaztok nekem a pozíció betöltésére.

Előre is köszönöm bizalmatokat!

Üdvözlettel:

Fehérvári Marcell Zsolt