Bemutatkoznak a hallgatói képviselő jelöltek!

Tisztelt Hallgatói Önkormányzat, Kedves Hallgatók!
 
Kirizs Nikolett vagyok, harmadéves angol-történelem osztatlan tanári szakos hallgató. Nevemmel sokan találkozhattatok már, hiszen jelenleg is hallgatói képviselőként, illetve tanulmányi referensként tevékenykedem a Hallgatói Önkormányzatban.
 
HÖOK mentorként immár tizenkilenc magyar, illetve kilenc külföldi elsőévesnek személyesen is egyengethettem útját az egyetemre való beilleszkedésben. A jegyzetek továbbadása és a gólyák egyetemen való eligazítása mellett az oktatók megkeresésével sem adódott soha problémám. 
 
 
 
 
Részt vettem a tavalyi nyári egyetemek lebonyolításában, ahol számos külföldi hallgatóval találkozhattam. Idén a nyári képzések szervezésébe is bekapcsolódok. A külföldi hallgatókkal kapcsolatban szerzett tapasztalataimat színesítette a BTK-TTK Student Hub-ban eltöltött hat hónapom, ahol a beérkező külföldi hallgatók problémáival találkozhattam, segíthettem nekik ezek megoldásában.
 
Hallgatói képviselőként igyekeztem produktívan együtt dolgozni a többi küldöttgyűlési taggal, illetve az oktatókkal. A tantárgyfelvételek során úgy gondolom, sikeresen orvosoltuk a lehető legtöbb problémát a lehető legrövidebb idő alatt. Belekóstolhattam a szakestek szervezésébe is mind az anglisztikás, mind a történész szakos képviselők mellett. Az elkövetkező évben szeretném folytatni a rendszerszintű problémák feltárását és megoldását. 
 
Üdvözlettel, 
Kirizs Nikolett