„Belép a kertembe, és lelövöm...” – interjú a Magyar Bírói Egyesület elnökével

Dr. Makai Lajossal, a Magyar Bírói Egyesület és a Pécsi Ítélőtábla elnökével beszélgettünk a 2013. július elsején hatályba lépő új büntetőtörvénykönyvről.


fotó: Hernádi Levente, hvg.hu

 

Pécsibölcsész: Új büntetőkódexet nem négy-ötévente hoznak létre. Mi indokolja a mostani újítást?

Dr. Makai Lajos: A jelenleg hatályos Btk. az 1978 évi IV-es törvény, amelyet hatályba lépése óta több mint száz alkalommal módosítottak, tehát már annyira cizellált a módosítástól, hogy ez indokolhatja az új büntetőtörvénykönyv születését, mint ahogy ez meg is történt.

PB: Tehát akkor a rengeteg módosítás teszi szükségessé a váltást?

ML: Leginkább a rengeteg módosítás, valóban, illetve az, hogy ’78 óta alapvetően változtak meg az életviszonyok, volt egy rendszerváltás, satöbbi. Nem beszélve arról, hogy az új kormánynak van egy szigorító irányába ható jogpolitikája, miszerint a szigorúbb büntetésektől nagyobb visszatartó hatást vár.

PB: Egy kicsit térjünk vissza a megalkotáshoz. Mennyi időbe telik egy új törvénykönyv összeállítása?

ML: Ez, véleményem szerint, viszonylag gyorsan történt meg, hiszen az új kormány hatalomra jutásakor már deklarálta, hogy új törvénykönyvet fog alkotni. Tehát gyakorlatilag az előkészületek már 2010 nyarától elindultak, de, szerintem, a konkrét munkák csak a múlt évben kezdődtek, és a tervezet egy év alatt került olyan állapotba, ahogyan ezt most elfogadták.

PB: Nem lehet baj ebből a nagy sietségből?

ML: Ez valóban gyorsnak számít. Hiszen azért ilyen nagy jelentőségű törvényeket, amelyek „alaptörvény”-nek nevezhetők, mint a büntetőtörvénykönyv vagy a polgári törvénykönyv, sokkal hosszabb ideig szokták kidolgozni. Például annak idején az 1878-as büntető törvényt, a Csemegi-kódexet több éves előkészületek után fogadták el. Egyébként ’90-től kezdődően folyamatosan voltak elképzelések, születtek is koncepciók az új Btk.-ra, de eddig egyik kormány sem vállalta fel, hogy azt a parlament elé vigye.

PB: Szó volt arról, hogy a kormány a szigorúbb büntetésektől várja a bűncselekmények számának csökkenését, illetve Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár is úgy fogalmazott, hogy a szigor az egyik legfontosabb elvárás az új kódexszel kapcsolatban. Ön szerint valóban helyes ez a gondolat?

ML: Az én olvasatomban nem. Én azt vallom, hogy a bűncselekmények megelőzésénél nem a büntetés a legfontosabb tényező, hanem annak elmaradhatatlansága. Magyarul az, hogy amíg Magyarországon száz bűncselekményből mondjuk a felének se derítik ki az elkövetőjét, addig okkal hiheti azt az elkövető, hogy ő abban az ötvenben van, akit nem kapnak el. Nyilván a büntetésnek is van visszatartó ereje, de korántsem akkora, mint a büntetés elmaradhatatlanságának.

PB: Ha már szigorításról beszélünk: az elmúlt hónapokban nemcsak a Jobbik, de a kormánypártok képviselői is több fórumon felvetették a halálbüntetés visszaállításának kérdését. Mennyire reális ez?

ML: Semennyire. A halálbüntetés ugyanis az európai normákkal is ellenkezik, az Európai Unió egy tagállamában sem alkalmazzák. Időnként fellángolnak ezek a hangok, többnyire akkor, amikor egy olyan súlyosabb bűncselekményt követnek el, amely a közvéleményt felkavarja, de szerintem reális esélye nincs a visszaállításának.

PB: De hatása volna? Hiszen a kormány szigorításpárti logikájába beleillik…

ML: A halálbüntetést addig, amíg volt, a legsúlyosabb életellenes bűncselekményeknél alkalmazták. Az eltörlését követő időszakok statisztikai adatai azt bizonyítják, hogy nem növekedett azoknak az életellenes bűncselekményeknek a száma, amelyek miatt korábban kiszabták a halálbüntetést. Magyarországon a befejezett emberölések száma évi kétszáz körüli. És ez most az utóbbi egy-két évben valamelyest csökkent is. Tehát ez azt látszik igazolni, hogy nem annak volt visszatartó ereje, hogy akkor kiszabták.

PB: Ezek szerint tényleges életfogytiglan mint csúcsbüntetés jól működik?

ML: Ez vitatott ma is a büntetőjog-tudomány képviselői között. Mert azt mondják, hogy ez egy nagyon embertelen büntetés, hiszen arra van ítélve az illető, hogy teljesen kilátástalanná váljék a sorsa. Éppen ezért nincs is sok országban tényleges életfogytiglan. Lásd a norvégiai tömeggyilkost, aki 21 évet kapott, mert az a kiszabható maximum. Én azt gondolom, hogy szükség van erre, mert vannak olyan személyek, akiktől a társadalmat nem lehet másképp megvédeni, mint hogy véglegesen izoláljuk őket.

PB: A másik, mostanában a parlamentben és a közbeszédben is nagy vihart kavart téma, a családon belüli erőszak mint önálló büntetési tétel megjelenése, amely nyilvánvaló politikai nyomásra történt. Erről mi a véleménye?

ML: Igen, ez nyilván társadalmi nyomás nyomán került be. De az a baj ezzel, hogy a gyakorlat számára okoz majd nehézséget azt bebizonyítani, hogy mi is az a családon belüli erőszak. Ugyanis ez gyakorlatilag nem is büntetőjogi fogalom, hanem kriminológiai és ez alatt sok mindent ért a jogtudomány is. A családon belüli erőszak különböző, önállóan szabályozott bűncselekmények elkövetését jelenti, de egy meghatározott mikroközösségen, jelen esetben a családon belül. Ez lehet testi sértés, lehet szexuális bűncselekmény, lehet bármilyen fizikai, vagy pszichikai kényszerrel elkövetett bűncselekmény, tehát bizonyos bűncselekmények összessége, amelyre jellemző, hogy családon belül követik el, de ez máshol is megtörténhet. Én ennek nem látom nagy jövőjét.

PB: Szót ejtettünk arról, hogy a politikai osztálynak kifejezett szándéka volt a szigorítás. Ez, és úgy általában az új törvénykönyv, az európai trendekbe mennyire illik bele?

ML: Nem feltétlenül ebbe az irányba halad az európai büntetőjog fejlődése. A magyar büntetőtörvénykönyvet úgy szokták jellemezni, és ez még mindig igaz, hogy szigorúbb, mint a tőlünk nyugatra lévők, és enyhébb, mint a tőlünk keletre lévők. De a szigorodásnak lesznek olyan következményei, hogy nőni fog a börtönpopuláció, hiszen a jogalkalmazónak bizonyos esetekben meg lesz kötve a keze. Például a három csapás intézményénél a törvény kizárja a mérlegelést. Na most, ez nyilvánvalóan a börtönnépességet is növeli, és előreláthatólag új börtönöket is kell létesíteni. Mert most is tizenkétezer személy befogadására van lehetőség a börtönökben, és ezzel szemben folyamatosan tizenhatezer fogvatartott van, ebbe beleértve az előzetes letartóztatás alatt levőket és az elítélteket is, persze. Tehát ez így nyilván nem tartható.

PB: De akkor nem is feltétlenül baj, hogy nem illik bele a nyugati trendekbe, vagy igen?

ML: Nem. Az Unión belül a büntető jogalkalmazás az a terület, amely az állam szuverenitásának az egyik legérzékenyebb területe, ahol minden államnak több száz éves hagyományai vannak, amin nem feltétlenül akarnak változtatni. Ezért nem tudott létrejönni még közös európai büntetőjog vagy közös eljárásjog, mert az államok számára ez az a pont, ahol a privilégiumaikat nem szeretnék csorbítva látni.

PB: De akkor mennyire nevezhető előremutatónak vagy naprakésznek az új büntetőtörvénykönyv?

ML: Azt nem tudni, hogy előremutató-e. Egy biztos: kezel bizonyos olyan kérdéseket, vagy másképp kezel olyan kérdéseket, amelyek problematikusak voltak, például a jogos védelem körében. Sokkal nagyobb teret ad az állampolgárnak a saját személye és vagyona megvédése terén, mint az eddigi szabályozás. Ugyanakkor orvosolja a jelenleg hatályos törvény bizonyos ellentmondásait.

PB: Ez jó? Mert a másik oldalon mindig az amerikai példával riogatnak…

ML: Igen, hogy „belép a kertembe, és lelövöm”. Az új szabályozás az egyén számára a jelenleginél szélesebb körben biztosítja a jogszolgáltatás lehetőségét, ha annak feltételei fennállnak. A törvényi feltételek fennállásának megállapítása olykor még a jogalkalmazó számára is fejtörést okoz, ezek mérlegelését az új törvény az állampolgárra bízza. Nem biztos, hogy ezzel a lehetőséggel egy átlag ember megfelelően élni tud, a szabályozás lehetőséget ad a visszaélésre.

PB: Tehát akkor összességében a jelenlegi kihívásoknak megfelel? Hiszen mégiscsak ez lenne a cél.

ML: Igen, valamelyest a társadalmi kihívásokat megpróbálja követni.

PB: És tudja követni?

ML: Hát ez majd elválik az alkalmazásakor…