„Azt szeretem, ha van kutatás, van oktatás és mellette gyakorlati tapasztalat is”

Karunkon október 14-én adták át az Év Oktatója Díjat, melyben idén három oktató részesült, köztük Dr. Vida Gergő, a Nevelés- és Oktatáselméleti Tanszék munkatársa, akit a díj apropóján kérdeztünk.

PécsiBölcsész: Tudnál mesélni röviden arról, hogy mivel foglalkozol, mi a kutatási témád?

Vida Gergő: Számítottam erre a kérdésre! Integrációval, inklúzióval, vagyis a sajátos nevelési igényű (SNI) és tanulászavarral küzdő gyerekek befogadásával foglalkozom. Legfőképp a kategóriák felbontásával.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy a diagnosztikai folyamat során mindenki bekerül valamilyen SNI kategóriába – diszgráfia, diszlexia, diszkalkulia stb. –, én ezeket próbálom felejtőssé tenni, mert a gyerekeket egyszerűen nem lehet így beskatulyázni.

Egy teljesen újfajta diagnosztikai rendszeren dolgozom: új diagnosztika és új ellátórendszer. A tanárképzésbe pedig azért kerültem be, hogy a tanár szakos hallgatóknak segítsem a munkáját, hiszen fontos, hogy megfelelő képzésben részesüljenek ezen a területen is.

PB: Hogy érzed, miként befolyásolja az oktatói tevékenységedet a szakmai tapasztalatod? Illetve beavatnál minket abba, hogy mivel foglalkozol, amikor épp nem oktatsz?  

VG.: Tizenöt éve dolgozom gyógypedagógusként, jelenleg az oktatói munkám mellett. Próbálom ezt a tapasztalatot a hallgatók számára is releváns tartalmakká konvertálni. Igyekszem arra fókuszálni, hogy olyan gyakorlati ismereteket adják át, amelyek a hallgatók segítségére lesznek, amikor már ők tartják az órát. Én azt szeretem, ha van kutatás, van oktatás és mellette gyakorlati tapasztalat is. Nekem ez nagyon sokat segített, hogy nemcsak elmélet, hanem gyakorlat is van a dolgok mögött.

Dolgoztam korai fejlesztőben, utazó gyógypedagógusként, súlyos, halmozottan fogyatékosok ellátásában asszisztensként, végigjártam a gyógypedagógiai ellátórendszer összes részét.

Asszisztensként kezdtem, most pedig vizsgálatvezető gyógypedagógus vagyok. 

PB: Oktatóként mit tartasz a legfontosabbnak, mi az amit mindenképp szeretnél átadni a hallgatóknak?

V.G.: Mindenekelőtt fontos, hogy nem gyógypedagógusokat, hanem tanárokat képzünk, így a hangsúly legfőképp az inklúzióra helyeződik. Itt megjelenik a hátrányos helyzet, a multikulturális nevelés, én pedig a gyógypedagógia oldaláról közelítem meg a kérdést.

Ezzel zárul a kör, úgy tudunk a hallgatókban valódi befogadói szemléletet kialakítani, hogy a képzésbe belekerül a gyógypedagógiai tematika is.

Szerencsére nagyon jók a visszajelzések, szeretik a hallgatók. Mivel keveset találkoznak ezzel a témával a képzés során, általában nagyon érdeklődőek és aktívak.

PB: Oktatóként mi az ami a legnagyobb nehézséget jelenti a számodra?

V.G.: Jó lenne a saját kutatásommal is foglalkozni, erre sajnos nagyon kevés idő jut. Maga az oktatás, az órákra történő felkészülés – főleg most a digitális átállásban – nagyon sok időt és energiát felemészt. Kellene valamiféle egyensúlyt találni a kettő között. Persze a hallgatók esetében ugyanez a helyzet. 

PB: Milyen gondolatok fogalmazódtak meg benned az Év Oktatója Díjjal kapcsolatban?

V.G.: Hatalmas motivációt jelent számomra. Nagyon meglepődtem rajta, és megtisztelőnek érzem a hallgatók részéről. Ez egy szuper kezdeményezés. Tök jó, hogy a hallgatók tudnak véleményt nyilvánítani, hogy van erre egy felület.

A hallgatói véleményezés szerintem nagyon fontos lenne, mert kevés visszacsatolást kapunk oktatóként.

Én eddig ennek a díjnak örülök a legjobban az összes közül! Korábban a magyar oktatáskutatók is elismerték a munkámat,, mégis erre vagyok most a legbüszkébb. Jó érzés, hogy a hallgatók úgy vélik, tartottam nekik jó órákat (vagy hát legalább közepesen feleslegeseket).

PB: Milyen jövőbeli terveid vannak oktatóként és gyógypedagógusként?  

V.G.: Rengeteg van! Oktatóként nagyon szeretnék mentorálásban részt venni. Végigvinni egy hallgatót a pályán a kezdetektől, onnan, hogy belép a képzésbe, és elkísérni mondjuk egészen a doktori fokozatszerzésig. Ez szuper lenne. Illetve van most gyógypedagógia-képzés Szekszárdon, ami a Pécsi Tudományegyetemhez tartozik, de lenne egy teljesen új elképzelésem és modellem, hogy hogyan lehetne ezt csinálni; szeretnék egy ilyen, nagyon speciális képzési programot a jövőben összehozni. 

 

Fotó: Tóth Lilla