Az újságírás története I.

Általános tény, hogy az embernek hírszomja van, tehát érdekli, hogy mi történik a nagyvilágban. A legprimitívebb civilizációk esetében is találunk kezdeményezéseket a hírközlésre, az embert elkísérte történelme során a hírek, történések egymással való minél hatékonyabb megosztásának kérdése. A következőkben a hírközlés fejlődésének lényegesebb állomásaira vetünk pár pillantást.

 

Az igazmondó asszír oszlopok

Talán a legősibb hírközlési források a hajdani asszír uralkodók által emeltetett oszlopok. Ezekre többnyire egy-egy uralkodó hadjáratait vagy kiemelkedőbb tetteit vésték fel, egy pillanatig sem leplezve, hogy az utókor számára próbálják tolmácsolni gazdájuk dicsőségét. Volt olyan példány, melyet elkészülte után be is falaztak, hogy majd az őket követő korok emberei ráleljenek. Ilyen volt például Szín-ahhé-eriba király (bibliai nevén Szennahérib) több oszlopa is. Ezek közül egy Ninive felépítéséről ad hírt, jellemző asszíros túlzással valamennyi isten otthonaként, a világ közepeként emlékezve meg a városról. Természetesen az asszír uralkodók a csatatéren is egyaránt szerencsések voltak, hiszen az oszlopok tanúsága szerint csatát sosem vesztettek, tehát ha a közvetítőkön múlott volna, az Asszír Birodalom még ma is áll.

Az első rendszeresen megjelenő hírforrás

Az ókor során először rendszeres kiadványokkal a Római Birodalomban találkozhatunk. A legelső ilyen az i.e. 58-ban Julius Caesar által alapított Acta Diurna volt, amely lényegében a hatalom álláspontjának megismertetésére szolgált, illetve olyan közérdekű információk terjesztésére, mint például senatusi döntések, gladiátorjátékok, kivégzések, ünnepségek, lakomák. Az előbbieken túl az Acta Diurna tájékoztatott a komolyabb ütközetekről, politikai nagygyűlésekről is. Terjesztésének módja nem sokat változott fennállásának majd 300 éve során. Lelkes, vállalkozó kedvű polgárok kézzel sokszorosították, majd széthordták a birodalom minden szegletébe. Sajnos egyetlen példánya sem maradt fenn.

Az első nyomtatott sajtótermék

Itt még nem beszélhetünk európai újságírásról, ugyanis a nyomtatott sajtó a Tang-dinasztia uralkodása idején, i.sz. 600 körül jelent meg a Kínai Császárságban. Az ekkor már nyomtatásban megjelenő Tipao még a Han-dinasztia (i.e. 206 - i.sz. 220) alatt indult el, és a császári kormányzat belső lapja volt. Ez annyit jelentett, hogy a birodalmi bürokrácia adminisztrátorai cserélték ki benne értesüléseiket egymással, tehát egy adott területen dolgozó hivatalnoknak egy adott Tipao járt. Különböző Pao-k egyébként 1929-ig voltak forgalomban Kínában.

A Gutenberg előtti Európa

A könyvnyomtatás feltalálása előtt csakis a legszűkebb elit élvezhette az információcsere privilégiumát. Az úgynevezett kéziratos újságlevelek a XIII. századi Angliában születtek meg, és elsődleges céljuk az volt, hogy a vidéken élő nemesség tehetősebb részét felvilágosítsák a londoni eseményekről. Ne feledjük el, hogy ebben a korban viszonylag ritkaságszámba ment az, ha egy földbirtokos elhagyta a birtokát. Hacsak nem volt háború, koronázás vagy hasonlóan rendkívüli esemény, akkor az is megtörténhetett, hogy egy nemes úr anélkül élte le egy életét, hogy valaha is kitette volna a lábát szűkebb pátriájából.

Azonban, hogy nagyon ne kanyarodjunk el témánktól, elég annyit megjegyeznünk, hogy a XIV–XV. századra a rendkívül drágán és bonyolult módon előállítható kéziratos újságlevelek, körbelengve az exkluzivitás rejtelmességével, gyakorlatilag egész Nyugat-Európában elterjedtek. A XIII. századhoz hasonlóan továbbra is csak az arisztokrácia és a polgárság dúsgazdag rétege engedhette meg magának a tájékozódás luxusát, azonban ez elég volt ahhoz, hogy megszülessen egy olyan legenda, amely a mai napig nagy hatással van kulturális életünkre.

Történt egyszer, hogy III. Vlad havasalföldi fejedelem megelégelte, hogy a barcasági szászok menedéket adnak politikai ellenfeleinek, és úgy döntött, hogy eziránti rosszallását megkísérli kézzelfogható eszközökkel a nyakas szászok tudomására hozni. Tisztességes havasalföldi fejedelemhez méltóan a panasz benyújtása során egyáltalán nem fukarkodott a vérontással, gyújtogatással és egyéb kegyetlenségekkel, így a németföldi rokonok hamarosan ilyen kéziratos újságlevélen keresztül tudhatták meg, hogy Draculea (Sárkányfi) Vlad fejedelem a jó barcasági szászok vérét issza.

A nyomtatott sajtó gyermekkora

Gutenberg forradalmát követően értelemszerűen lehetőség nyílt szélesebb tömegek számára elérhetővé tenni a hírközlést, amelynek első formája a nyomtatott újságlevél volt. Ezek rendszerint egy-egy eseményről (csata történt, lovagi torna lesz etc.) adtak hírt, nem ritkán verses formában.

Magyarországon 1634-ben jelent meg a „Rövid de igen bizonyos relatio” címen az első magyar nyelvű újságlevél, mely a császári hadvezér von Wallenstein herceg árulásáról és haláláról számolt be.

Az első hírlapnak nevezhető kezdeményezés Velencében született meg a XVI. század közepén. A Notizie scritte ára egy helyi pénz, vagyis „gazetta” volt, mely később szerte a világon az újság szinonimájává vált.

A rendszeres hírközlés igényét először a XVI. század végén megjelenő vásári tudósítások elégítették ki. Rendszerint évente kétszer, a tavaszi és az őszi vásárok idején jelent meg, és értelemszerűen az elmúlt fél év komolyabb gazdasági és politikai eseményeiről tájékoztatott. Ennek megfelelően aktualitásuk komoly kívánnivalókat hagyott maga után.

A XVII. századra lényegét tekintve egész Nyugat-Európát behálózta a postakocsi-hálózat. Természetesen a postakocsik megjelenésével egyszerűbbé, és ami még fontosabb, gyorsabbá vált a hírek továbbítása, hiszen a postajáratok minimum hetente közlekedtek a nagyobb városok között. Ezt kihasználandó az 1600-as évek elején gomba módra kezdenek szaporodni az európai sajtótermékek. Először 1605-ben Németalföldön alapították meg az antwerpeni Nieuwe Tydinghe, majd 1609-ben az augsburgi Avisio, illetve a strassburgi Relatio nevű lapokat. Ezt követték a későbbi Németország területén 1610-ben Köln és Bázel, 1615-ben Frankfurt, 1617-ben Berlin, 1618-ban Hamburg, 1619-ben Stuttgart, 1627-ben München, majd Európa egész területén rohamtempóban kezdett terjedni a nyomtatott sajtó: 1618-ban Hollandia, 1621-ben Anglia, 1631-ben Franciaország, 1636-ban Itália, 1702-ben Oroszország, 1703-ban Ausztria (Habsburg Birodalom).

Természetesen a hírek ellenőrizetlen áramlását sokan és sokféleképpen próbálták megakadályozni a korabeli Európában, és a hírközlés fejlődésével egyidejűleg mind állami, mind egyházi szinten a cenzúra is szigorúbbá vált. 1501-ben VI. Sándor pápa egyetemes cenzúrarendeletet dolgozott ki, amit az 1515-ös lateráni zsinaton véglegesítettek. Világi fronton a strassburgi városi tanács lépett először három újságlevél-cenzor kijelölésével, majd szintén 1515-ben a korábbi szabályoknál is komolyabb szankciókat vezettek be, ilyen volt például a veszélyesnek ítélt kiadványok elkobzása és megsemmisítése. Központi szinten az augsburgi birodalmi gyűlés hozott először határozatot a különböző kiadványok ellenőrzéséről 1548-ban. Elrendelték, hogy a birodalomban található városok és fejedelemségek saját hatóságaikkal cenzúrázzák a különböző kiadványokat, valamint utasították a nyomdászokat, hogy munkáikon ezentúl kötelesek feltüntetni nevüket. 1564-ben a Szentszék kiadta a tiltott könyvek listáját (pápai index), majd 1574-re kishazánkban is bevezette a cenzúrát I. Miksa császár.