Az író szemszögéből: egy kósza ötlettől a nyomtatott oldalig

Ez a vastagon szedett, néhány sor a lead. Azt a célt szolgálja, hogy felvezesse, miről fog szólni a következő cikk, és ha lehet, meg is ragadja az olvasót annyira, hogy maradjon. Ez esetünkben egy itt megjelenő írás születéséről tárgyal – egészen pontosan arról, hogy az író miként jut el egy kósza ötlettől a nyomtatásban vagy online felületen megjelenő, többé-kevésbé egyetemista mércéhez igazított gondozásban legyártott anyagig.
 
Jöhet is a logikusan felépített tartalom, amelyben lépésről lépésre taglalom a leadben összefoglaltakat. Előbb azonban fontos megjegyezni, hogy amit magad előtt látsz, csapatmunka eredménye. Ugyan az író neve villog az oldal tetején, és ő fektette bele a legtöbb időt és energiát, fontos kiemelni, hogy
 
a végeredmény megszületéséhez több koponya szükséges.
 
 
 
A publikálás felé való elindulásnál rögtön két startkockáról rajtolhat az író. Az egyik variáció, amikor megfogan benne egy ötlet – részt vett egy agytekervényeit megmozgató beszélgetésben, megnézett egy filmet és kiújult a kritikusvénája, jártas egy aktualitását élvező témában stb. –, és ezt szeretné cikk formájában kibontani. 
 
Konzultál a főszerkesztővel, aki amint (és amennyiben) rábólint a feldobott témára, megegyeznek egy terjedelemben, ha szükséges, akkor társulnak egy grafikus vagy fotós kollégához, kitűznek egy határidőt, és már mehet is a brainstorming.
 
A második startvonal a kötelezőkörös meló. Ebben az esetben a fentebb leírt folyamat fordítva működik: a főszerkesztő keres írókat egy konkrét, vagy nagyjából körülhatárolt téma boncolásához. Ez a cikk a két variáció közé pozicionálta magát induláskor: a kezedben tartott lapszám megszabott tematikájához kellett igazodnia a tartalmának, aminek ötletét én dobtam fel.
 
 
Logikusnak tűnhet, hogy a folyószöveg megírása a második lépés, de a legtöbb esetben beékelődik plusz egy lépcsőfok. Egy interjúnál ki kell ötölni a kérdéseket, számolni kell azzal, hogy a kérdezetthez igazodva menet közben is módosítani kell rajtuk, és akkor azt még meg sem említettem, hogy maga a kapcsolatfelvétel és az időpontegyeztetés sem megy mindig zökkenőmentesen. Egy mozikritika előtt meg kell nézni magát a filmet ahhoz, hogy véleményt lehessen alkotni róla. 
 
De bármilyen témára is adja a fejét az író, szinte biztos, hogy előtte időt kell szánnia egy kis kutatómunkára.
 
Ha megvan a felvett interjú és a szükséges jegyzetek, kezdődhet maga az írás folyamata. Ha az író fejében előre összeállt, hogyan is szándékozik felépíteni a cikket, akkor a lepötyögése mondhatni rutinfeladat, és nem feltétlenül vesz igénybe tengernyi időt. Ha olyan komplex témát boncolgat, amihez nem elegendő felütni az internetet, hanem könyvtárlátogatásra szorul, maga a kutatómunka több szabadidejét igényelheti, mint az írás.
 
 
De azért az írás folyamatát se becsüljük alá, korántsem félvállról vehető munkáról van szó. Az, hogy legyen eleje, közepe és befejezése, még talán a legegyszerűbben betartható szabály, emellett milliónyi dolgot kell észben tartani. Persze a szerkesztőség táborát erősítő íróktól elvárhatjuk, hogy egy bizonyos szintű fogalmazási készséggel rendelkeznek, 
 
néha igenis megizzadnak azért, hogy szépen folyó, szabatosan megfogalmazott cikket szülhessenek. 
 
Mert hiába olvasott az író, hiába dicsérik a fogalmazását, néha megesik, hogy egy mondat túl hosszú. Hogy egy bizonyos szót egy bekezdésen belül fülbántóan sokat alkalmazott. Ezeket mind ki kell gyomlálni, mielőtt a részéről elkészültnek nyilváníthatná a szöveget.
 
 
A munka azonban meghozza gyümölcsét: megvan a cikk, mehet a lektorok keze alá. Az ő éles szemük azért kimondottan fontos, mert külsősként sokkal könnyebben halásszák ki az irományban maradt hibákat, mint maga a szerző. Ha összeszedett munkáról van szó, talán egy-két elíráson és stilisztikai botláson kívül mélyebben nem kell bántani, viszont 
 
adódnak helyzetek, mikor kiegészítést vagy húzást javasolnak, esetleg arra kérik az írót, variáljon egy-egy döcögő bekezdésen. 
 
Neki természetesen szíve joga eldönteni, melyik javítást fogadja el és melyiket utasítja vissza, de azért nem árt, ha erősen mérlegel – elvégre több szem többet lát.
 
A hibák kiküszöbölése után jöhet a tördelő, aki formázza a szöveget. Bár ez inkább a printnél fontos, az online megjelenő cikkek esetében elegendő a leadet félkövérrel szedni, kiemelni néhány lényegesebb gondolatot, és persze beszúrni a hozzá készült fotót vagy rajzot. 
 
Utolsó lépésként nem marad más hátra, mint a várakozás. 
 
Ha aktuális témát dolgozott fel az író, a cikk akár rögtön a megírása napján megjelenhet, de előfordul, hogy a szerző már szinte el is feledkezett az irományáról, mire viszontláthatja – ez inkább a printnél jellemző.
 
 
 
A tartalom után egy röpke végszóval búcsúznék, amelyben hangsúlyozom: az írás fáradságos munka. 
 
A cél, hogy minőségi olvasmánnyal örvendeztessük meg olvasókörünket, és hogy ne ragadjunk meg bizonyos hírportálokra jellemző, gyorsan összedobott munkáknál. Meg az, hogy emlékezetes maradjon, amit alkotunk. Ez utóbbi elérhető egy ütős záró sorral: ez a cikk utolsó mondata, befejezted az olvasást.