Az igazi Victor Frankenstein

Az október az egyik legszebb hónap az összes közül. A falevelek hullanak, az erdő gyönyörű színekbe öltözik és jön a hátborzongató és egyben magával ragadó Halloween. Bár hazánkban nincs nagy hagyománya, az Egyesült Államokban ez az év talán legjobban várt ünnepe. Minden a rémisztő szörnyekről, levágott testrészekről, vérről, az édességekről és persze a gyerekekről szól. Bárki, akinek kedve van hozzá,  magára ölt valami ijesztő maskarát és elindul nyalánkságokat gyűjteni.
 
A jelmezek évről évre egyre kreatívabbak, hála a nagy népszerűségnek örvendő DIY (do it yourself, azaz csináld magad) mozgalomnak. Persze vannak régi klasszikusok, amik mindig előkerülnek, például a halhatatlan vérszívó Dracula, az ezeréves feltámadt múmia, rothadó agyevő zombik, és ott van még az összevarrt fickó, akit  Frankenstein néven ismer a világ. 
Sokan úgy tudják, hogy az a nagy zöld szörnyeteg, akinek a fejéből csavarok állnak ki, maga Frankenstein. De az igazság az, hogy ezt a nevet a rémséget életre keltő tudós viseli. Victor Frankenstein egy elszánt figura, aki elektromossággal kísérletezik, terve pedig, hogy egy hullákból összefércelt lényt keltsen életre, ami képes érezni és magától mozogni. A teremtmény kezdetben jólelkű, csak szeretetre és megértésre vágyik, és miután teremtője elkergeti, egy családnak kezd el segíteni titokban. De a sok bántás, elutasítás és Victor megszegett ígérete végül sötétté teszi a lelkét, aminek következtében bosszút forral gazdája ellen és megöli annak menyasszonyát.
 
Azt azonban kevesen tudják, hogy ez a sztori nem pusztán kitaláció, amit Mary Shelley alkotott meg 1818-ban, mindössze tizenhét évesen. A történetírás apropója egy fogadás, amelyet Shelley, Keats és Polidori kötött. Mikor Shelley-ék Lord Byronhoz utaztak Svájcba látogatóba, az időjárás nem tette lehetővé, hogy a természetben szórakozzanak, ezért Byron kihívta őket egy íróversenyre, aminek lényege a legijesztőbb rémtörténet megírása, amit természetesen a Frankensteinhistória nyert.
Shelley ötletét állítólag egy rémálom ihlette, de nagy hatással voltak rá a korabeli tudósok is, akik elektromos árammal próbáltak újraéleszteni holtakat. A sorban az első az olasz Luigi Galvani volt, aki kísérletei során mozgásra bírta egy halott béka combját. Pár évvel később Galvani unokaöccse, Giovanni Aldani folytatta a kísérletezést, de békák helyett embereket használt. Fő attrakciója az volt, hogy halott bűnözők holttesteit mozgatta a színpadon a közönség elkápráztatása érdekében. 
 
Aki mégis a legnagyobb hatást gyakorolta Shelley-re, az Karl August Weinhold volt, belőle merített a legtöbbet Frankenstein karakteréhez. Mivel a német tövények tiltották az emberkísérleteket, ezért Weinhold macskákkal dolgozott. Állítása szerint ha az állat gerincvelejét kicserélte cinkre és ezüstre, a szíve még néhány percig dobogott. 
 
Voltaképpen elmondhatjuk, hogy Weinhold nyilvánvalóan túlzott a beszámolójában, hisz elég nehéz elképzelni, hogy egy agy és gerinc nélküli állat még percekig szaladgáljon. Talán nem sikerült valójában felélesztenie a holtakat, de kétségkívül befolyásolta a tudomány fejlődését és Shelley munkásságát. 
 
A Frankenstein-história máig is az egyik legnépszerűbb horrorregény, amit számtalanszor feldolgoztak már. Shelley igazán nagyot alkotott, amiért hálásak lehetünk neki. A tudós és rémisztő teremtménye igencsak fordulatos és tanulságos történet bármelyik generáció számára a természet rendjébe való beleavatkozásról és arról, hogy nem minden a külső. Halloween estéjén pedig remek lehetőséged ad a szomszédok ijesztegetésére és a zsákmányszerzésre.