Az egyik utolsó értelmiségi

2019. szeptember 13-án nyolcvanhét éves korában elhunyt Konrád György a XX. század második felének egyik legjelentősebb hazai prózaírója, akinek társadalmi-politikai szerepvállalása mellett sem mehetünk el szó nélkül. Az ő tollából származnak a következő sorok:

Értelmiségi az olyan ember, akit az igazság érdekel és nem a hatalom. Politikus az olyan ember, akit a hatalom jobban érdekel, mint az igazság. Konrád munkásságával és cselekedeteivel sokszorosan bizonyította és szavatolta az előbbi csoportba való tartozását.

A korszak és a helyszín, melyben élünk alapvetően meghatározhatja sorsunkat, nem volt ez másképp az elhunyt író esetében sem. Zsidó származása miatt egész rokonsága és lakóközössége is a nácik célkeresztjébe került a második világháború alatt.

Egyedül az ő családja élte túl a holokauszt borzalmait a teljes berettyóújfalui izraelita közösségből.

Gyerekkori traumáit Elutazás és hazatérés című önéletrajzi regényében dolgozta fel. Konrád megpróbáltatásai ezután sem értek véget, polgári származása miatt a kommunista rezsim során is megbélyegezték. Ellenzéki politikai magatartása csak tovább nehezítette érvényesülési lehetőségeit a magyar oktatási rendszerben.

Tevékenyen részt vett az 1956-os magyar forradalomban, de barátainak és ismerőseinek többségével ellentétben ő a későbbiekben is az itthonmaradás mellett döntött. Ezután hosszú évekig gyermekvédelmi felügyelőként dolgozott.

Az itt szerzett tapasztalatok szolgáltak alapul az 1969-ben megjelent A látogató című regényéhez, mely meghozta számára az elismertséget Európa-szerte, művét több nyelvre is lefordították.

Később munkahelyet váltott, a szociológia tudományágával került szoros kapcsolatba. Ez a hatás nagyban befolyásolta prózai munkáit is: számos társadalmi kérdést, problémát feszegetett. Rendszerkritikus attitűdjének ezen gyakorlati megnyilvánulásait a regnáló hatalom nem nézte jó szemmel, művei egészen a rendszerváltásig tiltólistán szerepeltek.

Konrád gyakorlatilag elesett minden legális pénzszerzési lehetőségtől, az országot mégsem hagyta el soha végérvényesen. Ösztöndíjak révén az USA-ban és Németországban is töltött el huzamosabb időt, irodalmi munkássága és politikai szerepvállalása révén mindenhol nagy megbecsülésnek örvendett. Tevékeny részt vett a hazánkban zajló békés politikai átmenetben, alapító tagja volt a Szabad Demokraták Szövetségének.

Az ezredforduló után sem vonult vissza a közélettől, markáns véleményét több helyen és fórumon gyakorta hangoztatta.

Szépirodalmi alkotásai – melyek a rendszerváltást követően szabad utat kaptak – szintén nagy számban jelentek meg egészen a 2010-es évek elejéig. Sikerét számos hazai és nemzetközi kitüntetés igazolja.

Sokan illették a kozmopolitizmus vádjával, melyet ő soha nem utasított vissza, sőt büszke volt rá. Konrád valóban világpolgár volt. Többre tartotta az önálló véleményformálásra képes, gondolkodni tudó és akaró individuumokat, mint az üres nemzeti frázisokat hangoztató személyeket. Ars poeticáját kiválóan foglalta össze Európa köldökén című művében:

Szükségem van egy saját, egyszemélyes világnézetre. Hogy súgjon, amikor döntenem kell. Szükségem van rá, hogy az ellenálló képességem edzésben legyen, és a veszélyeket túléljem. A saját világnézet elidegeníthetetlen magántulajdonom. Nem lehet kisajátítani, nem lehet államosítani. Biztosabb befektetés, mint egy öröklakás. Civilizált embernek ugyanúgy szüksége van egy saját világnézetre, ahogy egy saját névre, fogkefére és dolgozószobára. Akinek nincs, az szegény. Ahhoz, hogy saját világnézetem legyen, nem kell filozófusnak lennem. 

Konrád György személye és életműve örök példaként fog állni minden cselekvésre kész és a társadalom problémáira nyitott ember előtt.