Ahol a valóság és az irodalom találkozik - Az emlékkönyvek

 

A memoárok a világirodalom és a művészettörténet nélkülözhetetlen forrásai, noha témájuk és stílusuk szerint ezek teljesen eltérőek lehetnek. Az emlékirat prózai műfaj, közzétett önéletrajz. A mű szerzője önmagáról és az általa átélt eseményekről, emberi kapcsolatairól és saját álláspontjáról számol be. Bár tudományos felhasználásuk szigorú feltételekhez kötött, szubjektivitásuk által mégis pontosabban tükrözhetnek egy problémát bármilyen statisztikánál – pláne, ha a témája a prostitúció, mint Sonia Rossi Fucking Berlin című bestsellere esetében.

A XXI. század egyik kiemelkedő modern memoárja a Fucking Berlin. Témája egy teljesen korunkbeli és aktuális problémára épül, melyet az írónő saját bőrén tapasztalt, így kertelés nélkül mutatja azt be könyvében. A történet egy hétköznapi eseménnyel kezdődik – a fiatal olasz lány érettségi után kalandokra és új élményekre vágyik, a szürke hétköznapokból viszont otthonában nem tud kitörni, így izgatottan indul el Szicíliából Berlinbe, hogy az idegen fővárosban kezdje meg egyetemi tanulmányait.

Az első komolyabb baj akkor jelentkezik, amikor Sonia megismerkedik egy lengyel utcagyerekkel, aki a későbbiekben az első férje lesz, ám a fiú lustasága miatt a szerelmeseknek hamar felkopik az álla, így gyors megoldást kell találniuk. Külföldiként, iratok nélkül azonban a lehetőségek köre igencsak leszűkül, az alig húszéves lány a testével kezdi keresni a megélhetéshez szükséges pénzt.

Manapság a prostitúcióról szóló regények hihetetlenül keresettek, rengeteg olyan mű kerül a boltok polcaira, amely ezt a témát taglalja. Az olvasók igényt is tartanak a különféle memoárokra, főként azért, mert a világban történő eseményekről hitelesen kaphatnak információkat, valamint azokat a cselekedeteket könnyebb elhinniük, amiket mások már megtapasztaltak.

Sonia Rossi könyve összehasonlítható Arthur Golden ismert alkotásával, amely Ivaszaki Mineko visszatekintései alapján valósulhatott meg. Az Egy gésa emlékiratai címet viselő klasszikus révén a rejtélyes japán kultúrába nyerhetünk bepillantást. A két mű azonban több helyen eltér egymástól, a New York-i professzor a valóság elferdítésével írja meg a történetet, ami ugyan kötelessége is, hiszen az ősi hagyományok és szabályok szerint a gésáknak halálukig meg kell őrizniük tudásukat, világukba kívülállót nem engedhetnek be.

Sonia Rossi egy interjúban elmesélte, hogy az ő élményeinek szereplői egytől egyig valós személyek. Fontosnak tartotta, hogy a legapróbb részleteket is papírra vesse, hiszen az olvasókat kívánta tájékoztatni az aktuális problémákról. Hozzátette, hogy a témával kapcsolatosan rengeteg tévhit lát napvilágot, amelyeket csakis egy valósághű tapasztalattal lehet eloszlatni. Egykori vendégei közül sokan nem is tudnak arról, hogy egy könyvben szerepelnek, akadnak azonban olyanok, akiknek az írónő mesélt tervéről, miszerint a piroslámpás negyedben eltöltött éveiről mindenképpen írni szeretne. Olykor az utcán is belebotlik olyan kuncsaftokba, akik régebben a törzsvendégei voltak – árulta el Sonia –, ilyenkor egy udvarias köszönéssel nyugtázzák az ismertséget, melyről természetesen a férfi hozzátartozói semmit sem tudnak.

A prostitúcióval keresett pénz gyors megoldást jelent, főleg azoknak, akik hivatalos állásukkal nem tudják megkeresni a szükséges anyagiakat. Rengeteg olyan nővel találkozhatunk a Fucking Berlin olvasása során, kik délelőtt irodában, étteremben dolgoznak, ahol fáradságos munkával sem tudják megkeresni a nélkülözhetetlent, így hát nem marad más választásuk, mint hogy részmunkaidős kiegészítő elfoglaltságot keressenek. Celina, a középkorú feleség gyermekei jólétét szeretné fenntartani, Lena az adósságait szeretné rendezni, Sonia pedig kocsmázó férjét akarja eltartani, illetve az egyetemi tanulmányait szeretné fedezni.

Minden rossz élménye a teljesen anonim webcam chattel kezdődött, ezt követték az erotikus masszázsszalonok, majd a lepukkantnál lepukkantabb bordélyházak, valamint a „fix hetek”. Az a pár hét, amelyet különböző németországi nagyvárosokban töltött óriási bevétel reményében, teljesen összekuszálta a lány lelki világát, ugyanis ilyenkor éjjel-nappal dolgoznia kellett. Naponta több vendéggel is le kellett feküdnie (attól függően, hogy ki milyen árkategóriás szolgáltatást igényelt), öt év alatt körülbelül ezer kuncsaft fordult meg nála.

Döbbenetes szexuális perverziók a Golden Gate-ben, elfojtott vágyak a L’amour-ban, durvaság a Club One-ban és a szeretet mérhetetlen hiánya az Extázisban – ilyen fantázianevekkel illetik Németország kéjbarlangjait. Életének legrosszabb fordulata is egy idegen helyen érte Soniát. Állítása szerint sosem fogja elfelejteni, amikor a Golden Gate klub mosdójában térdelve meredt a pozitív terhességi tesztre. Ennyire fiatalon, pénz nélkül semmiképpen sem tarthatta volna meg a kisbabát, ezért, mielőtt hazautazott volna Zürichből a német fővárosba, meglátogatott egy klinikát, ahol elvégeztette az abortuszt. A lelki sérelmek heteken át emésztették a fiatal lányt, míg végül összeszedte magát, és újra talpra állt.

Az írónő több interjúban is kiemeli, hogy volt egy hely, az Oázis masszázsszalon, ahol minden viszontagsága ellenére, amit ebben a szakmában tapasztalt, egy barátságos környezetbe csöppent. Itt teljesen lenyugodhatott és elvonulhatott a külvilág elől, az éppen kényeztetésre vágyó férfiakra várva pedig mindent meg tudott beszélni a többi lánnyal. Elmondása szerint ilyen családias légkört sehol sem tapasztalt, pedig öt év alatt sok helyen megfordult.

Ahol sok nőnek kell együtt dolgoznia, ott eleinte rengeteg a feszültség, de egy idő után hozzá lehet szokni az eltérő szokásokhoz és temperamentumokhoz. Legtöbbször egész nap össze volt zárva a kis csapat, így volt idő arra, hogy megbeszéljék az aktuális problémákat, ami abból a szempontból tetszett nagyon Soniának, hogy végre valaki megértette őt. Szigorú nevelésben volt része, ezért szóba sem jöhetett, hogy a hozzátartozóinak elmondja, mivel keresi mellékállásban a kenyerét. Nem sokkal később azonban a közeli barátai már tudtak arról, hogy szabadidejében mivel foglalkozik, ám mindent nekik sem mondhatott el. Ha éppen nem volt dolga, az iskolai szemináriumokra tanult és a beadandóit írta, így sikerült a berlini egyetem matematika szakát elvégeznie (aminek köszönhetően később hivatalos állást kapott és végleg lezárta élete ezen szakaszát).

Sonia teljesen megdöbbent, amikor meglátta, kik járnak a bordélyházakba: a tisztesnek tűnő családapa csak egy rövid menetre fizet be, hogy el ne késsen az óvodából. A köztiszteletben álló bíróról senki sem sejti, hogy fiatal lányokon éli ki perverz vágyait, mielőtt a feleségét a város legjobb étterembe viszi. Sonia Rossi mindennek tanúja volt és teljesen igaza van abban, mennyire nem ismerjük a körülöttünk élőket:

„Annyi emberrel találkozol naponta, a metrón, az utcán. Mindegyikük számodra ismeretlen életet él. Lehet, hogy az egyetemen melletted ülő fazon zongorázik, és minden este komponál, a fagylaltárus pedig valójában megszállottan ír. A létük mégis hidegen hagy, és újra meg újra visszatérsz a saját kis világodba. Erre hirtelen találsz valakit, akivel minden más. Semmit nem tudsz róla, de úgy érzed, hogy jól ismered.”