A Zsebuniverzum titkai

Kemény Gabriella költő, dalszerző és kommunikációs szakember. Egy budapesti kávéházban találkoztam vele, ahol egy tea és cappuccino mellett avatott be abba, hogy milyen érzés volt megírni, majd a könyvesboltok polcain látni a Zsebuniverzum című verseskötetét. Ideges voltam és a gyomorgörcs miatt alig emlékszem az első benyomásomra, de a rózsaszín bundát viselő lány első mondatából tudtam, hogy itt nem lesz semmi baj. A beszélgetésünk során nem csak megismerkedtünk, de olyan követendő példaként állt elém, ami letaglózott, majd, jobban belegondolva, bátorított és ösztönzött is egyben. Rájöttem, hogy ő is egy ember a sok közül, azzal a különbséggel, hogy olvashatjuk a műveit és ezáltal betekintést nyerhetünk a gondolataiba, vagyis a privát „zsebuniverzumába”.

PécsiBölcsész: Hogyan kezdtél verset írni és miért döntöttél úgy, hogy ezt az egész világgal meg szeretnéd osztani?

Kemény Gabriella: Alapvetően előbb zenéltem, mint verset írtam. Tizennégy évesen kezdtem dalszövegeket írogatni, akkor még nagyon rosszakat. Semmi tapasztalatom nem volt még az életről, sem  szerelmi életem, és nagy bulikba sem jártam. Csak elképzeltem, hogy milyen lenne, és arról írtam valamit. Egy idő után egyre jobb dalok születtek, de annyi mondanivalóm lett, hogy meghagytam a szöveget zene nélkül. Amikor elkezdtem produkálni valamit, azonnal meg akartam mutatni a világnak, mert jobban érdekel az emberek reakciója, mint az, amit én hoztam létre.

 

 

PB: Hogyan szeretsz írni? Mi tud inspirálni?

K.G.: Legfőképpen a nyárral kapcsolatos pillanatokat, a nagyon jól sikerült estéket szeretem. Általában nem otthon szoktam írni, hanem emberek között, valahol máshol. Úgy érzem ilyenkor, hogy ha elég nagy a káosz, akkor tudok egy kicsit rendet rakni benne. Például a Szabadság-hídon nagyon sok verset írtam már, mert nyáron sokszor lezárják és vannak napok, amikor csak a gyalogosoké. Meg hát a bor is inspirál. Géppel nem tudok írni, mert ott annyi dolog megzavar, teljesen széttöredezik a figyelmem, viszont mindig van nálam jegyzetfüzet.

PB: Gondoltad volna, hogy a Zsebuniverzum ilyen hatalmas siker lesz?

K.G.: Egyáltalán nem. Őszintén szólva, azt gondoltam, hogy maximum ötven példány fog elmenni és azt mind a nagyszüleim fogják megvenni. Nagyon meglepett, hogy felépítettem egy közönséget, ami pénzt ad azért, amit én létrehoztam. Ez hihetetlen.

PB: Milyen érzés volt a kezedben tartani a kész művet?

K.G.: Azt hittem, hogy sírni fogok. De aztán nem így történt, mert azonnal elkezdett pörögni az agyam, hogy ezt hogy fogjuk eladni, szétszórni, úgyhogy nem nagyon volt időm örülni neki. De arra emlékszem, hogy sokkoló volt látni a sok száz könyvet egy halomban, egymásra rakva. Nagyon jó érzés volt.

PB: Melyik a kedvenc versed a Zsebuniverzumból és miért ?

K.G.: Kettő is van. Az egyik az And straight on ’till morning. Ezt azért szeretem, mert összefoglal engem, és szerintem ez az a vers, amelyben meg tudtam fogalmazni mindazt, amit szerettem volna elmondani magamról. Itt őszinte tudok lenni magammal és az olvasóimmal. A másik a Másnap című versem. Ezt azért szeretem, mert nagyon régen írtam, talán még tizenhat éves koromban, és úgy sikerült, hogy még mindig azt érzem, ez egy jó vers.

PB: Mikor volt az a pont, amikor rájöttél, hogy tulajdonképpen híresség vagy?

K.G.: Nem olyan régen, még a volt barátommal elutaztunk nyaralni egy Heves megyei faluba, és Füzesabonynál kellett átszállni az egri vonatra. Másnap kaptam egy üzenetet, ami így szólt: “Szia, nagyon régóta követlek, egyik barátnőmmel folyamatosan küldözgetjük egymásnak az idézeteket, amiket kiraksz, és ma láttalak hazafelé Füzesabonynál a megállóban és feldobtad a napomat.” Azt hiszem az volt az a pillanat.

PB: Milyen érzés, hogy hatással vagy az emberekre; megdobogtatod a szívüket, megmozgatod a fantáziájukat és elgondolkodtatod őket a verseid által?

K.G.: Azt hiszem, ilyenkor vagyok a legboldogabb. Ezek a pillanatok azok, amikor azt érzem, ez most jó, ez már élet. Nagyon hálás is vagyok, mert a követőim nagyon jó arcok, és mindig küldenek üzeneteket arról, hogy mennyire sokat jelentett nekik az, amit kiraktam, és ha az átlagosnál valami szomorúbbat osztok meg, megrohamoznak, számos módon tudtomra adják, hogy mennyire fontos vagyok a számukra, és kérik, hogy ne veszítsem el az önbizalmam. Ez nagyon boldoggá tesz. Szóval ők a pszichológusaim is egyben.

 

 

PB: Mik a terveid, céljaid a jövőre nézve?

K.G.: Szeretnék kulturális forradalmat létrehozni a közösségi médiában, mert sok visszajelzést kapok arról, hogy olvasásra buzdítom a fiatalokat. Most ez az én küldetésem. Készül a második verseskötetem, melynek a központi gondolata már megvan, szóval ez a második könyv hamarabb fog megszületni, mint az első. Illetve készül egy mesekönyv, amin Terenyei Tímeával dolgozunk együtt, ugyanazzal a lánnyal, aki a Zsebuniverzumot is illusztrálta. Annak is nagyon örülnék, ha több  nyelvre is lefordítanák a könyveim, így más nemzetiségű emberekhez is eljuthatna az, amit képviselek és elmondok a szövegeimmel. Íróként ezek a céljaim, egyébként szeretnék művészetmenedzsmenttel foglalkozni valamivel profibb módon. Emellett szívesen részt vennék jelentőségteljes művészeti projektek elkészítésében is.

PB: Mi a tanácsod egy kezdő, esetleg bizonytalan író számára?

K.G.: Valószínűleg kicsit kegyetlenül fog hangzani, de a bizonytalanság, a félelem drága, és ezekhez úgy kell hozzáállni, hogy tudod, hogy ezek ott vannak benned, de fontosabb dolgod is van annál, mint hogy ezekkel törődj. Ha kommunikálni akarsz valamit az emberek felé, ezeket el kell engedned. Kényszerítened kell magad arra, hogy kilépj a komfortzónádból, és muszáj bátornak lenned. Keresned kell a jó élményeket, benyomásokat, mert ha otthon ülsz és szomorkodsz, sokkal kevesebb élményed lesz, amiből később alkotni tudnál.

PB: Várod már a március 25-ei kerekasztal-beszélgetést Pécsen? Mit remélsz tőle?

K.G.: Nagyon várom, mert Pécs a második kedvenc városom. Olyan, mint egy ékszerdoboz. Voltam korábban ott egy kötetbemutatón, amin zenéltem is, az volt életem egyik legjobb fellépése, szóval nagyon hálás vagyok a pécsi közönségnek. Örülök, hogy egy kicsit elmehetek otthonról és máshol is beszélhetek ezekről a dolgokról; Pécs az egyik legjobb hely, ahol csak lehetek.

PB: Az interjú után lelkes olvasója leszel a PécsiBölcsész Magazinnak?

K.G.: Természetesen. Ezentúl mindig olvasni fogom a cikkeket.