A túlélés törvényei: EFOTT, 3. nap - élménybeszámoló, avagy hogyan élj túl 38 óra ébrenlétet

Fontos megállapítani, hogy az ember általában két hibát követhet el egy fesztiválszezonban: az első az, hogy egyetlen napra megy el egy fesztiválra, a második pedig ugyanez, ha éppen nincs egy hely, ahol aludhatna legalább négy órát. Az EFOTT harmadik napjának élménybeszámolója következik egy nagyon fáradt, de azóta is a felhők felett lebegő fesztiválozó tollából.
 
Az első és legfontosabb dolog, hogy mindenképpen hátrányban vannak azok, akik vidékről indulnak. Vagyis ha a Százholdas Pagony után laksz kettővel, akkor van egy rossz hírem: nagyon korán kell felkelni ahhoz, hogy útnak indulj, és ha nem szeretsz sokat utazni, akkor a következő dolog ami rosszul fog esni: az utazás. Néha nem is elég egy átszállás, plusz ha hétvégére esik az adott nap, akkor akár órákat vagy fél napokat csücsülhetünk az állomáson a vonatva várva. A fesztiválhoz gyakran sokat kell az állomásról kutyagolni, de mindenért kárpótol az élmény, amikor két kilométerről már látod a főbejáratot jelentő apró pontot, meg reggel tízkor a fesztiválzombikat. Amikor már éppen azt hinnéd, hogy eltévedtél, iszonyatos öröm jár át: "Igen, csordaösztön bekapcsol, tuti erre van a fesztivál!"
Az izgalom annál nagyobb, amikor a sok macera végeztével kezeden a karszalag, te pedig ott állsz egy tök ismeretlen helyen, azt sem tudva, hogy merre van a nagyszínpad, ahol a kedvenc zenekarod játszik majd háromnegyed tízkor. De söntések mindenfelé vannak, a sör mennyisége fél liter +20%, akkor nagy baj már nem lehet. Viszont fesztivál menetrendjét tekintve azért vannak bajok: az első fellépő ötkor áll színpadra, háromnegyed tízig ki kell bírnod úgy, hogy a koncertig józan maradj. Nos, kihívás elfogadva! Mázli, hogy hidegben nem esik jól a hideg sör (főleg ha a sör jéghideg, és a hőmérséklet sem több 15 °C-nál), és maga a terület felfedezése is jobban érdekelhet ilyenkor. Főleg, ha az egyik kedvenc zenekarod délelőtti beállását is elcsíped. Aztán máris úgy érzed magad mintha a koncerten lennél, pedig a két angol úriember a puskaporának negyedét sem lőtte el délelőtt.
 
A Hurts tipikusan olyan zenekarok közé tartozik, akik még tisztességesen végzik a koncert előtti utolsó próbát. Mindegyik zenész a színpadon, eljátszanak pár dalt, beállítanak mindent, kicsit beszélgetnek a rajongókkal, aztán felszívódnak (általában a fesztiválon), hogy este újra színpadra álljanak. Viszont addig még idő, mint tenger, (vagy mint a Velencei-tó) nézzük meg a többi fellépőt. A lányok szépek, a nadrágok egyre rövidebbek, az idő egyre jobb, a sör is kezd egyre barátságosabb lenni. A Cloud9+ egyre jobb Brains utánzat, az énekes tolókocsiban (lábtörés miatt)  énekelte és ugrálta végig azt a másfél órát, amiért hatalmas tisztelet jár neki. A Road-ra megérkezett az egynapos Rockmaraton különítmény és másfél óra kőkemény gladiátorküzdelem jött a Hurts-ig. Viszont ott a negyedik-ötödik sor környékén a tömegnyomor már elviselhető volt,de amúgyis elfeledtette minden egyes hang, amit az együttes lejátszott. Nagyon együtt éltek a közönséggel és a tavalyi nyári turnéjuk számlistáját kaparták elő, csak a legújabb dalukat rakták be, a legnagyobb slágerek mellé (Some Kind Of Heaven, Miracle, Wonderful Life, Stay, Illuminated).
 
A Hurts után jött Pécs büszkesége, a Halott Pénz, akik a tavaszi "PEN!" és "Pécs!" felkiáltásokat lecserélték az "EFOTT!" és "Velence!" változatra, de arra már csak lötyögni lehetett. Főleg azért, mert hideg volt, de az izgalom-faktor is alábbhagyott a sokadszorra ismételt műsor láttán. Ezek után a hazaút volt vissza, ami csak akkor izgalmas, ha a hőmérséklet nagyon alacsony, a vonat hajnali négykor jön, és mivel MÁV, késik! Persze így nem érsz haza azonnal, cirka két órás élet-halál harc vár rád az átszállásoknál, az álmossággal. Pedig azt gondoltad, hogy milyen nagy buli így utazni. Ha az utazás és az ébrenlét része az egynapos fesztiválozásoknak nem is a legkellemesebb, az élmény mindenképpen csodálatos lesz. Minden körülménytől eltekintve, totál megérte ennyi órát ébren tölteni.