A töltődő tudósító (Katlanközvetítés – 2-3. nap)

Töltődünk. A telefonom meg én. A telefonom akkumulátora két napnyi lelkes fotózás és az időjárás-előrejelzés folyamatos frissítgetése után 27%-on áll, én a ma reggeli véradás után körülbelül 90%-on. Szerencsére a PécsiBölcsész Udvar tornáca elszórt puffjaival tökéletes hely ehhez. Fölöttem, az eresz alatt a fecskefiókák is töltődnek, valahányszor anyukájuk visszatér a fészekhez. Aggódva figyelem, nehogy alacsonyan röpülve érkezzen; nem szeretném, ha esni kezdene az eső, mert tegnap a Wombo koncertjének hevében a Vylyan Teraszon felejtettem az esernyőmet. De haladjunk csak szépen sorban.
 
A szerdai napot is a PécsiBölcsész Udvarban indítottam. Első körben kiélveztem az olvasósarokban lustálkodást és hogy félnapnyi tapasztalattal mennyi ügyes-bajos dologban tudok segíteni az újonnan érkezettekek. Hamarosan pedig megkezdődött a pécsi Gombolyító Terápiás Műhely foglalkozása, ahol először egy mesét hallhattunk a szép leányról, aki meggondolatlanul azt kívánta, udvaroljon neki valaki, bárki, akár az ördög. A történet végeztével pedig hosszasan elemeztük, milyen általános igazságok, tapasztalatok rejtőzhetnek a képek és fordulatok mögött. Mint megtudhattuk, a mesék eleve több síkon értelmezhetők: ez a történet például akár egy egészségtelen párkapcsolatból való kiszabadulást, akár egyetlen személy belső fejlődését is megjelenítheti. A beszélgetést a hirtelen érkező nyári zápor sem tudta megakasztani: a tornácra behúzódva kicsit szűkösebben, de ugyanolyan lelkesedéssel próbáltuk megfejteni, miért is menthet meg az ördögtől egy új lisztből sütött cipó.
Nekem azonban nem volt elég ennyi víz, így a meseműhely után sietve a beremendi strand felé vettem az irányt, ahol négytől volt meghirdetve a fesztivál során az összes falut bejáró Wombo Orchestra koncertje. Azonban mikor 16:02-re lélekszakadva megérkeztem, a francia zenekar még olyan nyugalommal végezte a hangbeállását, hogy itt erős önuralmat kell gyakorolnom, nehogy fölemlegessek bizonyos kulturális sztereotípiákat. Végül félórás csúszással kezdtek zenélni, de egy hűvös vizű medencében ázva tulajdonképpen egész könnyen meg tudtam bocsátani a késést.
 
A vízbe azonban nem vittem sem órát, sem telefont, így sajnos nem sikerült pontosan visszaérnem a PécsiBölcsész Udvarba a Pécsi Pszichológus Napok önkénteseiből alakult Pszieszta Band koncertjére. Szerencsére a műsorrend kegyes volt hozzám és a kedvenc számaim mind a koncert második felére estek, sőt, tanúja lehettem némi spontán táncnak is mind a közönség, mind a zenekar részéről.
 
Ezután elnéztem Both Miklós ukrán udvarába, ahol épp megfőtt a barscs (kaporos-káposztás-krumplis-gombás leves), úgyhogy rögtön jól is lakattak, míg a többszólamú ukrán népdalokat hallgathattam. A produkció végére eldöntöttem, hogy úgy szeretnék megöregedni, mint Dominika néni, akiben apró, madárcsontú termete ellenére elképesztő hang lakik, és többszáz kilométert buszozott Északnyugat-Ukrajnából, hogy ezt nekünk megmutathassa. És mindehhez 1930-ban született.
 
A napot (már csak a keretes szerkezet kedvéért is) a PB Udvarban zártam a Mommy című film vetítésén, amely egy problémás viselkedésű fiú anyjának küzdelmeit és nehéz döntéseit követi nyomon. Az előző esti színdarabhoz hasonlóan ez is inkább fejbekólintott, mint felüdített, de legalább volt min gondolkoznom, míg a sötétben elbotladoztam a sátramig.
A csütörtöki, nagyrészt a divat jegyében telő nap egy igencsak népszerű programmal kezdődött a pécsi bölcsészeknél: tizenegytől lehetett szitanyomatos pólót készíteni. A sor sehogy sem akart elfogyni – volt, aki csak ezért vett egy felsőt a nagyharsányi turkálóban. Az eredeti terv szerint kettőkor bezáró műhelyből még délután négykor is sorra kerültek ki a színes „SZENES”, „PB” és „AZT MONDOM PÉCS” feliratok. Hősöknek kijáró tisztelgés illeti a fáradhatatlan szitanyomókat és -mosókat.
 
A pajtában eközben „Textus és textil” témában vezetett kerekasztal-beszélgetést Dr. habil. Jankovits László  Zoób Kati divattervező, Pilkhoffer Mónika történész és Varga Zoltán irodalmár részvételével. A fő téma a ruházkodás és a szövegek összefüggése volt: miben hasonlít egy mondat és egy öltözék, hogyan lehet őket elemezni, mi a jelentősége egy divatlap költői leírásainak és a szereplők ruházkodásának egy irodalmi műben… Megtapasztalhattuk a kerekasztalok legnagyobb előnyét, a különböző vélemények találkozását is: vajon a világháborúk okozta anyag- és munkaerőhiány visszaszorította a divatos öltözködést vagy épp új, kreatívabb trendek kialakítására sarkallt?
 
A beszélgetést követően az Improvokál társulat foglalta el a pajtát. Fergetegesen vicces rögtönzött jelenetsorukból megtudhattuk, miért jönnek ki az emberek a Balatonból, amikor elered az eső, mit kell elszenvedni egy üveg napfénysárga festékért és hogyan születnek a világslágerek. A közönség tagjai pedig nevethettek, míg bírta alattuk a szalmabála.
Az előadás végeztével a Vylyan Terasz felé vettem az irányt – így a hegyoldalból figyelhettük, ahogy Nagyharsányt elnyeli a halványszürke esőfüggöny. Nekünk alig jutott belőle – épp csak annyi, hogy elővegyem az esernyőmet, aztán pedig ott felejtsem az asztal alatt, mikor a Wombo elkezd játszani. Ugyanis bár sokan letáboroztak pokrócon a Hold színpad elé, a második számnál már mindenki állt és táncolt, így én sem maradhattam ülve. A kis színpad és a közelség szenzációs hangulatot eredményezett: ennek betetőzéseként az utolsó számnál a zenekar szabadon mozgó tagjai (vagyis szegény dobos és basszusgitáros kivételével mind) levonultak a közönség közé zenélni.
 
Az Ördögkatlan harmadik napját a 30Y zárta a nagyharsányi sportpályán sok klasszikus slágerrel és néhány aranyos fesztiválos sztorival. Az egyetlen kritikus észrevételem az volt, hogy bár nagyon illik a zenekarhoz a hatalmas, Y alakú vastraverzre szerelt lámpasor a háttérben, jobb lenne, ha a reflektorok nem egyenesen a közönség szemébe világítanának.
 
A sátramba érve észre kellett vennem, hogy a Wombo koncertje alatt elkövettem még egy ballépést: nem csak az esernyőmet felejtettem ott, hanem a táskámat rossz helyre tettem, mert a tánc hevében valószínűleg valaki ráugrott. Szerencsére a napszemüvegem sértetlenül megúszta a kalandot – ezúton szeretném üzenni az utókornak: fesztiválra csak kemény szemüvegtokot érdemes hozni.